Én, mint Köztársasági Elnök – simán!
Ha, most és ekkor, amikor mindenkinek tele van... Miért ne jöhetne egy új arc?
Utoljára akkor volt ekkora visszhangja egy „fontos ember” lemondásának, amikor Gyurcsány bejelentette anno. Na, de ki emlékszik már arra, főleg most, amikor ilyen friss, ropogós hírek mentén kell élni napjainkat.
Táncos Feri lemondásakor éppen egy hamburgerezőben voltam, a jelenlegi tartózkodási helyemtől néhány száz méterre. Azt is vártuk, ha nem is majdnem egy évig, de mégis nagyot ütött. Azóta a hamburgerező tulajdonosa is lemondott, az alkalmazottja meg fel. Nyilván a kettő között volt összefüggés, de az a kutyát sem érdekelte.
Felmerülhet a kérdés: Hogyan tovább Magyarország? Ezúton hivatalosan is bejelentem, hogy engem érdekel a dolog! Miért is ne lehetnék én MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. (Most ne vitatkozzunk azon, hogy egyáltalán mi az államformánk, létezünk e, mint köztársaság. Fontos ember és kész!)
Ha Amerikában ment, itthon miért ne…!
Egy biztos, igyekezni kell, mert a törvény értelmében 30 napon belül meg kell választani az új államfőt! Nagyon azért kapkodni nem érdemes, mert a „régi”-nek még vannak kötelezettségei. Egyébként is írásban kell benyújtani a lemondást, de még vissza lehet adni átgondolásra stb. stb. oRBÁN vIKTOR nyilatkozatait látva ugyan tényleg nem sok esély van a maradásra, de hivatalosan még lehet rágni a gittet egy darabig. (Addig is kÖVÉR lÁSZLÓ lesz a „pótkerék”.)
Vágjunk is bele, miért is lennék én a legalkalmasabb jelölt erre a posztra. (Aki már járt „kötelező” állásinterjún, annak ismerős ez a mondat.) Ami itt persze egy kicsit álságos, hiszen egyetlen (na, jó másfél) feltétele van a pozíció betöltésének. Magyar állampolgárnak kell lenni, (ez a fél, mert háááát azért mégis…) és be kell tölteni a 35. életévet. Előbbi az első alap, utóbbi megvan úgy bő másfélszeresen, tehát minden f@sz@. (Ha csak rám nem fogják, hogy túlkoros vagyok. Egyes országokban már-már elvárás, hogy ne legyen az illető teljesen 100-as.)
Előnyeim, hogy nem vagyok egyik pártnak sem a tagja. Nem is voltam. (Jó-jó, a KISZ, meg a Komszomol azért kutatható, de a korosztályomból kinek nem…) A jövőről még nem tudok nyilatkozni, hiszen akár államfő is lehetek. Így egy „alacsonyabb” értékrendű pozícióra nyilván nem is pályázom. Fontosnak tartom leszögezni, hogy én az emberek közül jövök, és oda is kívánok visszatérni. Mondjuk az is igaz, hogy emiatt én az „egyszerű” halandó életét élem az ő gondolatvilágukkal. Így a napi politikai életből is csak az jön át, amit a médiakáoszból ki tudok hámozni. Na, ennyi pont elég is!
Következő „klasszikus” interjú kérdés: Mik a hátrányaim. (Ezt most a „drága” főnökasszonyom nagyon diplomatikusan így kérdezte egy „önértékelős” kvízben: Miben szeretnék fejlődni?) Nyilván erre is van sablonválasz: Az a hátrányom, hogy nincs előnyöm! De ezt már ki is húzhatjuk az alapfeltételek teljesítése miatt. Komolyodjunk, kérem! Tehát: Nem beszélek – érdemben – idegen nyelvet! De hagy tegyem hozzá rögtön: minek is beszélnék? Én Magyarország államfője szeretnék lenni. Itt pedig magyarok élnek (a migránsok kivételével) tehát mindenki beszéljen magyarul. Amit mondok, azt mindenkinek érteni kell. Jó majd adok „kegyelmet” Marco Rossi-nak, meg néhány hasonszőrűnek, aki megérdemli.
Mi legyen akkor a nemzetközi kapcsolatokkal? Nagyon egyszerű, alkalmazni kell megfelelő tolmácsot! Szerintem elnökként kapnék akkora fizetést, amiből simán eltarthatnék egy „bio-fordítót”. (Aki most ezen megsértődött, nem lehet a munkatársam!) Azért a pénzért két embernek… Máris egy jó pont nekem, jelentős költségcsökkentés! Mi legyen a „négyszemközti” beszélgetésekkel? Az ugye nem hivatalos, de államfőként nem is szeretnék a „népem” háta mögött senkivel sem alkudozni a magyarok „kontójára”. Most hivatkozhatnék a többi ügyekben különféle „szakértőkre”. Na, ez ugye egy kicsit álságos dolog… Hiszen ők azok, akik „megvezetik” a mindenkori hivatalos „közegeket”. Egyrészt ugye a Köztársasági Elnöki Hivatalnak vannak mindenféle alkalmazottai. De amint most megtudtuk, elég szépszámú tanácsadói testület is szolgálja az elnököt. Bár többen kijelentették, hogy pont a bukást hozó ügyről nem is tudtak… Szóval, itt is leépítés, létszámcsökkentés…
Van itt még egy nagyon „kényes” kérdés. Bizonyos szint felett elvárás, hogy az embernek legyen másod-, harmad- stb. állása legyen. Sőt, legyen tagja legalább 2-3 jól fizető kuratóriumnak. Én erről is lemondanék egy kivétellel. Szeretnék „visszajárni” a mostani munkahelyemre. Ebből is látszana, hogy a kóros munkamániám nem csökkent. De ami a fő ösztönző erőt jelentené: talán nem felejteném el, honnan jöttem!
Egy dologban már most biztos vagyok, (ha addig meg nem változtatom) és most szó szerinti idézet következik a hirado.hu honlapról, (te jó ég, hogy ezt is megéltük) Novák Katalin beszédéből. Ha lemondok, ezt fogom mondani:
Azért vállaltam ezt a feladatot, mert szenvedélyesen szeretem Magyarországot, a hazánkat, és mert hiszek Önökben. Hiszem, hogy egy békés, szeretettel teli, egymásra odafigyelő nemzet a miénk. Hiszek a csendes többségben, a minden nap keményen dolgozó emberekben, a becsületben, az egyenes tartásban és a szeretet erejében. Ezeket az értékeket nagyszüleinktől, szüleinktől kaptuk, és gyerekeinknek, unokáinknak szeretnénk továbbadni.
Miért is ne vetíteném a fentieket előre, már ezen sem kell gondolkodni, így maximálisan a feladataimra tudok koncentrálni. Ha meg itt az idő, már ezzel sem lesz gond. Egy gyors ajtócsapkodással megoldható lesz a váltás.
Kép: Saját magam!
Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.
