Nemzetek ligája és vacsorája

Ismét meccsnap! Ma este a „Népstadionban” fogadjuk a német labdarúgó-válogatottat. Ki-ki vérmérséklete és lehetősége szerint készül.

Ismét tele lesz a Puskás, és ez mennyivel jobban hangzik, mint amikor a hócipőnkről vagy valamely testrészünkről kell „feltöltöttségi” mutatót ábrázolni.

Megpróbálom röviden és gyorsan összefoglalni azokat a gondolatokat, amelyeket a mai ebéd tálalása ihletett. Igyekezni kell, hogy még mindenki felkészülhessen a nagy megmérettetésre. Általában a hosszú kihagyás miatt jövünk lázba, ha újabb válogatott meccsről van szó. Olyankor ugyanis hajlamosak vagyunk elfelejteni a múltat, és bízunk egy jobb folytatásban. Most azonban olyan válogatottunk van, amely bármire képes – egy-egy meccs erejéig legalábbis. Még akkor is, ha az elmúlt pár nap találkozói után illik mértéktartóan véleményt mondani. Akár a pozitív, akár a negatív jelzőket „kellene” felsorolni. A konkrét listázást inkább mellőzném, viszont pár tényt azért érdemes rögzíteni.

piros_feher_zold.jpg

A Nemzetek Ligája több csapatnak gyakorlatilag tétnélküli, ezt egyes játékosok nyíltan meg is fogalmazták. Nem úgy, mint a „fiainknak”, akik egy újabb nagy tornára juthatnak el egy jó szerepléssel. Bár azokról is meg lesz a „köz”-véleménye, akik egy kézlegyintéssel elintéznek egy címeres mezben „végrehajtott” összecsapást. Kétségtelen, hogy az egyik főszereplője a mai estének Marco Rossi szövetségi kapitány. Vele teljes az egység, még akkor is, ha az „aranylábúak” közül néhányan a másodvirágzásban bíznak. Azért ne felejtsük el, hogy volt a közelmúltban egy Dárdai-éra, ami megmutatta, hogy lehet előrelépés, de ehhez sok csillag együttállása szükséges. Nagyon szerettem azt a közeget, még akkor is, ha az egyik leghangosabb „prédikátora” voltam annak, hogy Pali maradjon csak a Hertánál. (Báááár most hogy „felszabadult…”)

Szerencsére az egyik legfontosabb párhuzam megmaradt: A meglévő „állományból” kell kihozni azt, amit lehet. Azzal kell főzni, amink van. Mint a tányéron is látható! Remélem, a feltét is rákerül a köretre, mint ahogy nálunk is így történt. (Igen, gyerekkorunkban is, amikor anyukánk sorakoztatta fel az ebéd „mellékszereplőit.”) Akkor lehet oroszlánként küzdeni! Vigyázat, nem mindegy, hogy ki kit eszik meg vacsorára!

Kép: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával