Nem szereted, de bevállalod, mert szívből adják…

Sokféle témát boncolgattam már ezeken a hasábokon, de a gasztronómia eddig valahogy kimaradt. Na, most se gondolja senki, hogy (annyira) megrészegített volna az újévi pezsgő, de most valahogy megérintett a dolog. Természetesen továbbra sem kívánok versenybe szállni a „hivatásosokkal”. Csupán a közvetlen események közvetett hatásait kívánom írásba foglalni. Ennek következményeit meg már ismeritek, ami a szívemen az a számon – vagy az ujjaimban, – az innen elinduló gondolatok pedig előbb-utóbb a Ti képernyőtökön landolnak.

Ritka pillanat, (na, nálam azért nem annyira) hogy egy világszerte a lerészegedés napjává nyilvánított „ünnep” után józanul ébredjen az ember. Persze, hogy a rádió is ilyenkor elsősorban a másnaposság utóhatásaival foglalkozik, egyes műsorvezetők saját megnyugtatására. Ha ezt még a babonákkal is kombinálják, abból lehet igazán nagy katyvaszt gerjeszteni. Korhelyhalászlé. Itt rögtön egy ellentmondásba futottam bele. Újév napján ugye, elvileg nem lehet halat… De erre is meg van már a kiskapu, (mint a karácsonyi böjtnél) hogy Szegeden meg Pesten lehet, mert mégiscsak a vizek városai. Éppen ennek analógiájára már az ország valamennyi településén kineveztek valamiféle kacsaúsztatót, amiben már megél az ebihal… Na, lényeg, hogy a halászlé attól lesz génmódosított, hogy meg kell bolondítani egy kis tejföllel meg citrommal, de az igazi ínyencek még cukrot is tehetnek bele. Jah, meg nekem is egy szívességet.

Bocs, a lencséhez elég nagy kerülővel érkeztünk, de nekem is rá kellett hangolódnom, mert ilyet mégiscsak egyszer egy évben… – sőt előrebocsátom, továbbra is. Az alapba nem szólnék bele, most sem voltam kíváncsi az előkészületekre. De, hogy mitől lesz skót, ráadásul duplán, ezen nem kellet sokat morfondírozni. Először is egy kicsit ki kell éheztetni, legalábbis a magamfajtát. Erre kitűnő lehetőség, hogy a már készre főzött „művet” egy kicsit meg kell sétáltatni. Mondjuk egy jó 80-90 km-es autóúttal. Ezután már automatikusan szembeötlik a kettesszámú probléma. Mégpedig, hogy a főzelékből igen kevés sonkafalat kandikál kifelé. Pedig azok nagyobb számú megjelenése olyan szépen megvigasztalt volna. Szerencsére jött a vészmegoldás, maradt még az éjfél utáni virsliből, ami egy kicsit feledtette a nem túl biztató kinézetű lencseszemek okozta lelki traumát.

A történet persze úgy kerek, ha a has is megfelelően gömbölyödik hozzá. Már pedig az újévhez új csodák is párosulnak. Főleg, hogy erre is csak vacsoráig kellett várni: Sült karaj tejfölös galuskával. Na az valami csúcs! De amíg addig eljutunk, kívánom mindenkinek, hogy lakjon jól a szerencsehozó apróságokkal – legközelebb 2015. január elsején!