A bloggerek nem (csak) fotelproletárok
Különös (lelki) világuk van a bloggereknek, mint minden olyan csoportnak, amelyre egy „kicsit” ferde szemmel néznek a „kívül állók”. De kik ezek az „alakok”? Elmélyülten és bezárkózottan ülnek egy elsötétített szobában, és közben a világ nyílt dolgairól osztják az észt? Hogyan tehetik ezt meg, ráadásul (többnyire) ismeretlenül?
Az elektronikus sajtónak az internet elterjedésével évek óta megnőtt a jelentősége, így felelőssége is. Az „ingyenesség” ugyanis mind a terjesztői, mind a felhasználói oldalról végtelen tárháznak tűnik. De ma már annyira átestünk a ló másik oldalára, hogy a hitelesség szinte a csírájában elveszik. A magyarokról egyébként is köztudott, hogy egy aktuális témában azonnal a tízmillió szakértő országává válunk. (De hol van már az a 10-es…) Ebben a káoszban eligazodni az egyik legnagyobb kihívás mindenki számára. Egy ilyen útvesztőben kelle(ene) valahol elhelyezni a véleményformáló (és vélemény nyilvánító) műfaj „jeles” képviselőit. Persze, hogy sokféle műfaj létezik a blogon belül is. De az „internet népe” számára az a klasszikus poszt, amit (szét) lehet kommentelni.
Konkrétan nem tartom magam bloggernek, csak egy lelkes amatőrnek, aki blogot ír. Ennek ellenére igyekszem követni a „divatot”, figyelem az irányvonalakat, írok és kommentelek, de a fő csapásvonalat, az iróniát nem fogom elhagyni. A koronavírus-helyzet mindenkire hatással van. Így a hozzám hasonló „firkászok”-ra is, ami azt jelenti, hogy a felelősség is megnő. Mááááár ha komolyan veszi mindenki, amit csinál. Egyre több ember szorul be a lakásba. Igaz ez az írókra és az olvasókra is. Tehát az egymásra utaltság csak fokozódik. Igen, a nemzetközi helyzettel együtt.
Látszólag több idő lenne utánanézni az információknak, de a fentebb említettek miatt a merítés is szélesebb, és – sajnos – egyre mélyebb. Most különösen vigyázni kell arra, hogy ne csak a szervereket töltögessük, mint valami haszontalan helyfoglalók. A „jóakaróink” úgyis csak azt mondják, hogy „digitális hulladékkal” szórjuk tele a világhálót.
Említést érdemel a névtelenség fogalma, ami az ismert és elismert bloggereknél csak látszólagos. Itt hagy idézzem magam, egy erről szóló (indablogos) fórum-bejegyzés kapcsán:
A névtelenség (nick-név mögé bújás) nem feltétlenül azonos az ismeretlenséggel. Sőt még az erre való látszólagos törekvés sem mindig szándékos. Akik blogot írnak (akár bloggerek, akár csak „hobbisták”) úgy gondolom, hogy más – nyilvános – helyeken is vállalják az írásaikat, ezáltal önmagukat is. Egy jó nick-név (esetleg egy jó ikonnal) lehet akár brend-építő is. Rövid, tömör, ezáltal jól megjegyezhető, könnyen felidézhető. Ismerek olyan embereket, akik saját nevükön szerepelnek a blogszférában, így egyértelmű a kapcsolat a „való” élettel. Az ottani munkásságuk – jelen esetben stílusuk, és/vagy szakmájuk szinte párhuzamosítható a blogos környezettel. Vannak viszont olyanok, akik éppen azért szerepelnek „más” néven, hogy egyértelműen elkülönüljön egy eltérő módon való megjelenési forma – hangvételében, stílusában – ami persze nem kell, hogy ellentétes véleményt fogalmazzon meg. Sőt, kifejezetten lehet utalni is a párhuzamra. Én pl. többször hangsúlyozom, hogy a közösségi oldalamon – a saját nevemen – az általam megosztott blogposztok a saját „termékeim”.
A bloggerek egyik „értékmérője”, vagy ha úgy tetszik mutatója az olvasottság. De van egy különleges helyzet, amikor versenyre hívják őket. Ilyenkor általában összegyűlnek az amatőrök, hogy ismertséget szerezzenek, hiszen ha mások nem is, de a „sporttársak” is megjelennek. Ahhoz nem férhet kétség, hogy mindenki a legjobbját igyekszik nyújtani, mint egy „igazi” megmérettetésen. Viszont ezt a szervezők igyekeznek kihasználni. Sajnos időnként alulértékelve. Nem is értem, ha már meghirdetik, miért nem adnak „normális” díjakat? De ha felemeli a közösség a szavát…, még ebből is jól lehet kijönni!!!
Végezetül az egyik legszomorúbb téma, a plágiumok esete. Igen, nem csak politikusoknál, „szakembereknél”, hanem a látszólag „kis pontok” körében is előfordul! De ebből is ki lehet jól jönni, és hogy mennyire, erre is van pozitív példa!
A bloggernek nem kell kitűnni, legfeljebb a mondanivalójával, és ha jól csinálja, akkor úgyis előtérbe kerül. A „nép” meg majd dönt, hogy meddig hajlandó lógni egy hasznos vagy éppen haszontalan „csöcsön”.
Fotó: saját – a „szerelmem”-ről
#BloggerKépző
