Nyaralás utáni „másnaposság”
A kiemelt címszót nem kell különösebben megmagyarázni. Legalábbis a legtöbb embernek, sajnos, vagy éppen hála az égnek.
Minthogy az első számú jelentésnek általában rossz érzetű következményei vannak, „bátran” használhatjuk olyan események utóhatásainak leírására, amelyekhez nem feltétlenül fűződnek kellemes emlékek. De emlékszik még valaki a nyárra októberben?
Szerencsére a nyaralás utáni hazatérés általában nem jár fizikai fájdalommal. De, hogy a lelki megrázkódtatások után is mekkorák a kihívások, arról biztosan mindenkinek vannak emlékei. De ugye nem az utóbbiak miatt megyünk nyaralni, hosszú hétvégézni, vagy egyszerűen csak kirándulni. Inkább behozok egy másik megközelítést, vagy inkább egy-két kérdést. Nektek mennyi időre szól a feltöltődés? Meddig tudtok erőt meríteni a munkából való távollét adta élményekből? Kell e még néhány óra, néhány nap, hogy „kipihenjétek” a szabadságot, vagy rögtön bele tudtok vágni a munkába?
Számtalan olyan körülmény léphet fel, amelyek után szinte rögtön feledésbe merülnek a gondtalanul (vagy másfajta kihívással) eltöltött napok. Kezdve ugye a koránkeléssel… De csak be kell lépni a „cég kapuján”, máris találkozol a „hülyeportással”, a „hülyekollégával”, a „hülyeügyféllel”. Vagy egyszerűen csak a korábbi önmagadba botlasz bele, amikor szembesülsz a félbehagyott vagy régóta halogatott feladatokkal.
Nem kutattam a „hiteles” magyarázatokat, vagy az angol tudósok „érveléseit”. Egyszerűen csak arra kerestem a választ, hogy én magam hogyan élem meg az ilyen helyzeteket. Mást is csak azért biztatok erre, hogy a saját példáján „tanulva”, önmaga helyzetét figyelembe véve, értékelje azt a „szitut”, amit átélt. Éppen azért, hogy elhiggye, mekkora jelentősége van a kikapcsolódásnak, és érezze azt, hogy igenis kell a feltöltődési időszak. Pont azért, hogy lássa, a hétköznapokat rutinból is meg lehet oldani. Igaz, hogy a munkaidő a hosszabb, tényleg a „vállalat” a második otthona, de a való élet az kell, hogy legyen, amikor nincs ott. Ne úgy élje meg a „másnapot”, hogy máris indulna vissza Zanzibárba. Hogy nálam se megy még tökéletesen, arra bizonyíték, hogy csak az első héten háromszor néztem meg, hogy mennyi lenne most a repülőjegy. Szerencsére van annyi élmény, (ami mások számára is publikus lehet) hogy van mit mesélni, ami hitelesíti és valóságossá teszi a „letűnt” korszakot. Aki pedig fennhangon hirdeti az iróniát, az ilyenkor is vegye a fáradtságot, hogy a saját példáján keresztül mutatja be, milyen is, ha visszanyal a fagyi, azaz beindul az önirónia.
A „maszaik”, vagy más néven maszájok Tanzániában, így a zanzibári szigetvilágban is őslakosnak számítanak. Még akkor is, ha őseik Dél-Szudán vidékéről származnak. (Természetesen ennek is jelentősége lesz a következőkben.) Főleg kereskedelemmel foglalkoznak. A szuahéli nyelv mellett egyre többen – a kötelező iskolai oktatás miatt – beszélnek angolul, és nem mellesleg arabul. Ez a kereskedelmi „dolog” a turisták által leginkább látogatott helyeken egy „kicsit időnként” átesik a paci másik oldalára, de őket is meg lehet érteni. Elénk is kiterítették a portékájukat, az apály miatt visszahúzódott óceán homokjában. Mit ad Isten, éppen egy monogramommal fémjelzett kulcstartó került erőtérbe.
A páros betűk között ne keressen senki történelmi szimbólumokat vagy áthallásokat. Hacsak azt nem, hogy jó 50 évvel ezelőtt a szüleim így regisztráltattak az anyakönyvben. Anyukámat se emlegesse senki rossz értelemben emiatt, mert ő egyébként is egy jó asszony. Meg különben sem vagyok játékvezető, se partjelző. Pontosabban ebbéli végzettségemet most éppen nem gyakorlom.
Mi e kicsiny tárgyakat forgatva láttuk, hogy a másik oldalukon zászlókat szimbolizálnak. Így rögtön adódott a kérdés, hogy ez melyik országot képviseli. Tanzánia jelképét ugyanis ismertük (hiszen oda mentünk) de ezen egy másik „állam”-ot véltünk felfedezni. Rövid kutatás után megállapítottuk, hogy ez bizony Dél-Szudán. (South Sudan) Igen ám, csak egy „kis hiba” csúszott a sávok összeállításába. Itt pedig megint elgondolkodtunk. (Annyit tudni kell, hogy ezeket a „giccseket” is igen drágán mérik, mondván, kézműves termékek.) Ezt a kínai gyerekek „cseszték” el egy fáradtságos hajnali műszakban, vagy valóban a mellettünk levő faluban készültek? Nesze neked monogram – gondoltam magamban – de szerencsére egy kedves útitársunk megvette nekem ajándékba!
Arról már beszéltünk, hogy miket hagyunk hátra egy nyaralásnál, De vajon mit hozunk haza? Klasszikusként a dumaszínházban elhangzott történet ugrik be, ha nem is szó szerint: nesze itt egy hűtő mágnes, onnan, ahova Te úgysem jutsz el. De tényleg hol „kellene” meghúzni azt a határt, hogy kinek és mit hozol „ajándékba”. Egyrészt ha messzire utazol, akkor a sok csomag mellé nem nagyon tudsz terhet tenni. Másrészt egy „hétköznapi” ember, ha már összerakta a költségvetést, nem nagyon számol a plusszokkal ebben a tekintetben sem.
Szóval! Tessenek elmenni, nyaralni, kirándulni, akár a szomszéd faluba, akár a földgolyó másik oldalára! Annál is inkább, mert így egészen más megvilágításba kerülhet, akárcsak egy karácsonyi ajándék megkésett beváltása is. Egy Airbus pilótafülkéjéből ugyanis minden másképp látszik még akkor is, ha ez egy élethű szimulátor. Innen is puszi a családnak, akiknek most nem kellett rettegni a hátsó üléseken!
Kép: Pixabay montázs, több saját fotóból is összegyúrva.
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával
