Szoboszlai, a zanzibári taxisofőr
Kis szuahéli nyelvtanóra kezdőknek
Sajnos vannak, akiknek már most sok, hogy van egy világhírű futballistánk. Nekik üzenném: Hahó, van egy világhírű futballistánk!
Erről álmodoztunk évtizedek óta, ezt vártuk a magyar foci felemelkedésétől. Erre készültünk gyerekkorunk óta, ezt emlegettük, mióta világ a világ.
Már úgy értem, hogy az én világom. Hiszen elmúltam 50, nem láttam Puskást focizni a Real Madridban. Pedig a kor csodája volt, mindenki erről beszélt. Talán akkor még nem volt annyira gáz a magyar labdarúgást emlegetni. Természetesen én is tisztelettel adózom az akkori nagyok emléke előtt, de ebben a mondatban benne is volt a lényeg. „EMLÉK”! Hiába járok szerte a világban, ha meghallják, hogy magyar vagyok, felemlegetik a nevét, én is csak elmosolyodom. Na, ezek sem tudnak semmi mást mondani kis hazánkról, ami jó lenne. „Öcsi” bácsi már nem rúg több gólt, a nevével fémjelezve nem fogunk kedvezőbb „kalapba” kerülni semmilyen kupasorsolásnál.
KARIBU! – üdv a mai valóságban! Üdvözlet – ami talán legközelebb áll a szuahéli köszöntéshez, amikor megérkezel Zanzibárra. „Ősi magyar szokás”, ha megérkezel egy idegen helyre, rögtön kell valami játékos kapcsolatkeresés a vendéglátókkal. Mi mást is tehetnél, amikor hajnak 2-3 órakor félkómásan kibotorkálsz a repülőből. És tényleg! Ebben a korai órában a vámosnak is meg neked is két választásod van. Vagy látványosan szenvedsz, és eljátszod a „nagy halált”, vagy úgy érzed, hogy nyaralni mentél, és elkezded élvezni az életet. Nekünk a csillagok állása is kedvező volt, így mindkét fél az utóbbira szavazott. Ami a tanakodást okozta, hogy mind az angolban, mind a németben van erre jelentésében hajazó szó. Welcome, illetve willkommen! Így maradt az Üdvözlet, na meg természetesen a széles mosoly.
Másnapra aztán tovább szelídül a viszony, bensőségesebb lesz a kapcsolat, hiszen a köszöntéseket felváltja a „helló”-hoz közeli Jambo, ami megkettőzve, (Jambo-Jambo) esetleg triplázva már egész hangulatosan hangzik. Már a taxisofőr is így üdvözöl. Ki más is köszönthetne, hiszen az utazásokhoz nem igazán van ennél célszerűbb eszköz.
Jó-jó, mi is elgondolkodtunk az autóbérlésen, de ezt gyorsan elvetettük. Na, nem annyira a jobb kormányos autók miatt, hanem, mert a közlekedési kultúra – finoman fogalmazva – nem éppen európai. Az utakról pedig annyit, hogy ja ... azok nem nagyon vannak. Az kétségtelen, hogy a nagyobb településeket összekötik ugyan aszfaltos utak, de ezek állapotát érdemes folyamatosan figyelni. Ezeken a „főutakon” a sebességhatárokat senki nem tartja be, így az egyetlen korlátozó tényező a fekvőrendőr. Ahol pedig van szélső sáv, ott rendszeres a sziget fő termékének a szegfűszegnek a szárítása. Mi más is lenne?
Taxis barátunk – mert mégiscsak innen indultunk – magyar idegenvezető kollégájával együtt, az internetről tanulja a nyelvünket! Tény, hogy itt magyar nyelvű oktatással nem igazán találkozik az ember. Ja, hogy otthon is fogynak a tanárok? Azt hittük, ide jönnek… de nem… (Tudom ez most különösen nem vicces, de nem lehetett kihagyni.) Bennünket is meglepett, hogy honfitársaink körében is igen népszerű ez a hely. Így joggal alkalmazkodnak hozzánk a helyiek. Ééééés, ami feltette az i-re a pontot: Taxisofőrünk „nickneve” az interneten: Szoboszlai! Még mondja valaki, hogy nem világhírnév!
Ha már közlekedés, akkor Dala-dala. (Egy dollár oda, egy vissza) Valóban jól szervezett a tömegközlekedés (legalábbis szerintünk). Amikor elmagyarázták a „szárnyvonalakat” és az iskolabuszokat, egy kicsit tisztult a kép – mondjuk a zsúfoltságot leszámítva. A képen is látható busz becsületkasszáját ugyan nem láttuk, csak azt, hogy az emberek már a lassítás esetén is van le/felszállás. Egy dolgot viszont nem átallok megjegyezni, és ezt nem én vetettem fel! Az 1-1 dollár viteldíj a helyi lakosokra vonatkozik, és ezt ők mondták így: a fehéreknek nem ennyi, az megbeszélés kérdése. Azt is elárulom, hogy ezzel a sorozat bevezetőjére szerettem volna célozni!
A közlekedésen kívül minden más a „megfontoltságra” a lassításra a visszafogottságra utal, és ezt kedvenc mondásukkal nem is győzik hangsúlyozni. Pole-pole, azaz lassan-lassan. Főleg, ha letérünk a főútról, ott ugyanis megszűnik a klasszikus értelemben vett út. Vannak csapások, két autó is elfér egymás mellett, de szó szerint csak 1-es fokozatban mehetnek. Mi egy kis szállodában laktunk, a főúttól jó 10 percre. (Aladdin, – innen is köszönet a személyzetnek, hiszen egy gyöngyszem, és még majdnem a popsinkat is…) Igen, gyalog is, autóval is! Szóval, pole-pole!
Tulajdonképpen mindenért köszönettel tartozunk a szigetnek, a programszervezőknek és a kísérőknek. Bár a sorozatnak még nincs vége, csak ennek a kis „nyelvórának”, de a folytatásban ezek a szavak még visszaköszönnek. Tehát nagyon köszönjük: Assante sana! De, hogy a címnél és a témánál maradjunk: Akár még jó úton is járhat a magyar foci, csak több Szoboszlaira van szükség. (Nem feltétlenül több Mészárosra, ahogy itthon halljuk.) Nem véletlenül állítottam anno a sarokba, hiszen onnan lehet csak kitörni. És, ha ez így lesz, akkor előbb utóbb minden rendben lesz. Azaz „zanzibáriul”: Hakuna matata!
Kép: Saját és egy kölcsön
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával
