Fociról írni olyan szempontból mindenképpen érdemes, hogy ezzel kapcsolatban a legtöbb embernek van valamiféle véleménye. Ha más nem az, hogy nem érdekli. De ha egy név sokszor elhangzik, még olyanoknak is belemászik a fülébe, akiknek szelektív a hallása.

Azért persze kár lenne a billentyűzetet koptatni, hogy még egyet rúgjak ebbe a sportba, kapott már e nélkül is eleget. Meg nyilván fog is. (Még ha alapvetően a labda rúgása lenne is a cél – nem pedig a játék lábbal való pofozása.) Ha már ennyi szó esik róla, kell hogy történjen valami pozitív dolog is.

Gyermekkorunk egyik legszigorúbb büntetése volt – még a testi fenyítés előtt – hogy a sarokba kellett állni. Ki gondolná, hogy ha kiélezzük ezt az „eljárást” akár még jól is ki lehet kijönni belőle. Nem egyszerű ezt a gondolatsort folytatni egy ilyen – magyar szempontból nem éppen szívderítő – focihét után. A Fradi ugyebár négy kapott gólra csak eggyel tudott válaszolni. A másik „magyar” kupacsapatnak, az FC Salzburgnak egy hatost lőttek, amire csak két válaszuk volt. Mégis más szemmel néztem egy kicsit az utóbbi esetre.

Joggal merülhet fel persze a kérdés, hogy miért keverem én ide magyar csapatként az osztrák bajnokság egyik meghatározó együttesét. A válasz nagyon egyszerű. Ha a magyar bajnokságban pályára léphet egy csapat úgy, hogy egy adott időszakban egyetlen hazai játékos sem szerepel a kezdőben, miért ne lehetne magyarnak nevezni azt a gárdát, amiben akár csak egy (pl.: FC Salzburg) vagy kettő (pl.: RB Leipzig) hazánk béli játékos szerepel?

Bevallom, némi fenntartással olvasom azokat a híreket, amelyek arról szólnak, hogy Szoboszlai Dominik hol szerepel az egyre nagyobb nevű európai klubcsapatok kívánságlistáján. Nem mintha nem szurkolnék a fiúnak (igen, nagyon is), de tudjuk, hogy minden időszaknak meg vannak a maguk névsorolvasásai. Viszont már én is ott tartok, hogy ha több meccset adnak egyszerre a TV-ben, inkább oda kapcsolok, ahol ez a srác látható. Sokat szerepel, meghatározó játékos a csapatában, gólokat lő, és ami a címben is rejlik, szögleteket végez el. Mi ebben a meglepő? Önmagában nyilván nem sok, valakinek azt is rúgni kell. Igen ám, de kinek?

Számtalan példát láthatunk a nemzetközi fociban, hogy a pontrúgásokat a legjobb rúgótechnikájú játékosok végzik. (Jó – még távoli az összehasonlítás, de a Barcában pl.: Messi.) A sarokrúgás viszont egy olyan műfaj, ahonnan ritkán születik – direktben – gól. Ennek ellenére a legnagyobbaknak sem ciki elvállalni. Ugyanis az egyik leginkább alkalmas játékhelyzet arra, hogy igazi csapatember kiszolgálja a társait. Az utóbbi időben pedig számtalan példát láthattunk már arra, hogy Dominik micsoda magabiztossággal lövi be a szögleteket. Célirányosan, megfelelő erővel és – nem utolsó sorban – többféle változatban. Úgy gondolom, hogy egy ilyen emberre valóban nagy szüksége van a válogatottunknak. Arról nem is beszélve, hogy gólokat lő, s ha néha egy kicsit bele is szürkül a mezőnybe, tartást ad csapatának a jelenléte a pályán.

Voltak már valószínűleg hasonló képességű játékosok a házunk táján, de most úgy érzem találtunk megint valakit, akire ilyen téren is lehet számítani. Tessék tehát Szoboszlai Dominikot minél többször beállítani – a sarokba!

Kép: Wikipédia

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával