Pozitív szavak sorakozó!

Fura egy gyűjteménybe futottam bele. No, nem egészen véletlenül, hiszen egyetlen szó erejéig magam is részese voltam a „listának”. Most elétek tárom annak bizonyítékát, amit én is gyakran hangoztatok. Az előremutató gondolkodás nem veszett el, csak kicsit segíteni kell, hogy előbújjon a csigaházából.

A POZITÍV szó hallatán nehéz lenne kihagyni a pókhasú üveg oldalán levő „keresztet”. De most nem a folyadékháztartás egyensúlyán, – illetve a több, mint 40 féle gyógynövénykivonat jótékony hatásán – hanem a gondolatok, érzelmek hullámainak tetején szeretnék lovagolni. Utóbbiak legalább olyan fontosak. Bár a mai „modern” világunkban inkább ezek számítanak unikumnak. A hasonló összefoglalóknak pontosan az lenne a célja, hogy ebbe az irányba forduljunk – ne pedig magunkba! A Bloggerképző kezdeményezése most ebben segített.

pozitivszavak.jpg

De mit lehet 100 szóval kezdeni? Magam is rendszeresen benevezek egy olyan játékra, amelyben egy adott témát előre meghatározott feltételekkel 100 szóban kell megfogalmazni. Viszont ha adott 100 szó, akkor az kevés lesz, hogy különféle emberek ezeket más sorrendbe rendszerezve alkossanak „értelmes” szövegeket. Közelítsük meg másképp, ízlelgessük egy kicsit a szavakat.

Úgy gondolom, hogy az ALKOTÁS vágya mindenkiben ott szunnyad. Szabad egyáltalán (majdnem) azzal kezdeni a sort, hogy ALOHA? Egyértelmű, hiszen a viszontlátásban már minden benne van. Főleg, ha ezt az ŐSZINTESÉG valódi értelmében használjuk. Ahhoz, hogy teljes erővel belemerüljünk egy ilyen feldolgozásba, nagyon fontos tényező egy kiadós ALVÁS, aztán hajrá! Bár a HOLNAP még messze van. (És itt egy valódi alkotói pihenés következett.)

Nem kell nagy BÁTORSÁG ahhoz, hogy kijelenthessük, a KUTYA-MACSKA BARÁTSÁG igenis létező dolog. De ahhoz hogy ebből az ellentmondásból jól jöjjünk ki, elengedhetetlen, hogy előtérbe kerüljön az ELFOGADÁS és a MEGBOCSÁJTÁS. De ez nem azonos az ELENGEDÉS bűvkörével! Mindezek persze nem működnek BIZALOM nélkül. Szorosan ide kapcsolható még az EMPÁTIA is. Azt már inkább kérdésként teszem fel, hogy ki mennyire sűrűn jut el oda, hogy a KEGYELEM is értékmérő legyen?

Nagyon sok fogalom gyűlt össze hasonló témakörben. Még egy gyors átfutás után is belátható, hogy a LELKESEDÉS azonnal beindult, tehát a szemlélők hatással voltak egymásra. Máris kialakult valamiféle EGYÜTTMŰKÖDÉS, pedig ez csak egyfajta virtuális EGYÜTTLÉT. Mire is akartam kilyukadni? A FÖLD, a NAPSÜTÉS, a TENGER, a TERMÉSZET, a TISZTA LEVEGŐ mind-mind olyan dolgok, aminek az alapja lehetett a TEREMTÉS. Sőt, itt már maga cél is látható volt, hiszen az maga az ÉLET. Igaz, e gondolatsor folytatása még akár MOSOLY forrása is lehet. Az volt a FEJLŐDÉS, míg eljutottunk idáig, vagy ez még ezután következik?

Egy példa nem példa, – mondhatnátok – legyen egy újabb sorozat más témakörben. Vicces is lehet akár, mégsem a HUMOR kategória. PUSZI, SZERELEM, SZEX, amelyek triumvirátusa egészen más jelentéssel bír, ha a szavakat egymástól elkülönítjük, hogy önálló életet élhessenek. Úgy, mint amikor a SZENVEDÉLY és a TÁNC kerülnek egymással kölcsönhatásba, mondjuk a ZENE hatására. Hiszen a DALLAM sok mindennek lehet a kiváltója. De ennek ellentéte is, hiszen másoknak pl. a CSEND. Így már tiszta, amire utaltam? A MÓKA együtt járója a NEVETÉS, de az is igaz, hogy máshol sincs kizárva. Jó-jó, ez már akár a FELSZABADULT ÉRZELEM kategóriájába sorolható, de HÁLA az égnek, hogy ilyesmiről is tudunk még beszélni.

Sokaknak ÉRZÉKENY téma a GYEREK, mint kérdés. Nem véletlenül született erről külön írás. Még ezen is túlmutat, hogy kinek válik szimbólummá a KITARTÁS, a REMÉNY, a SIKER vagy a VARÁZSLAT fogalma. Többször használjuk a NYUGALOM és BÉKE szigete párosítást. De a legtöbbnek ilyenkor nem egy egzotikus szigeten jár a fejük. De az is biztos, hogy a gondolatvilágot a legtöbben beváltanák, egy KIRÁNDULÁS vagy UTAZÁS élményére, főleg ilyenkor, az INDIÁN NYÁR idején. Amikor a NAP még lágyan SIMOGAT.

Nehéz igazságot tenni abban, hogy a CSALÁD a BOLDOGSÁG alapja, vagy éppen fordítva. De nem is ebben a paradoxonban kell a megoldást keresni. Mindkét szóban olyan ENERGIAÁRAMLÁS rejlik, amit csak a megerősítésre szabad használni, bármerről is nézzük. Azért az ember önmagában is sok mindenre képes. Benne is lakozik ENERGIA. Ebből igenis saját magára is kell tartalékot hagyni. Éppen ezért az ÉNIDŐ és az ÖNSZERETET legalább olyan fontos dolgok, az egyén számára, mint a másokkal való KAPCSOLAT. Ezek nélkül nem is lehet valaki MAGABIZTOS.

Ennyi olvasás után mindenkinek jár egy kis PIHENÉS, ami akár egy KÁVÉSZÜNET is lehet. Amit megint nem kell feltétlenül szó szerint érteni. Hiszen a KÁVÉ mellett szóba jöhet a TEA is.

Az ÖSSZEFOGÁS szót MOST gyakran használják olyan értelemben, amelynek politikai háttér zöngéje van. Ha már lankad a FIGYELEM, Kis kikapcsolódásként jöjjön egy kis kitekintés, amiben felvillannak régi EMLÉKEK.

Még a főiskolán történt… két olyan tárgy kapcsán, melyek közül egyiket sem zártam a szívembe. Villamosságtan órán mindig azzal próbálták elmagyarázni az elektronok áramlását, hogy olyan, mint a csővezetékben a folyadék. Áramlástechnika foglalkozáson viszont mindig az árammal szerették volna a megértés irányát a helyes mederbe terelni. Én persze mindkét tanárnak sokkal gyakorlatiasabb „ellenpéldát” hoztam fel: Azzal nincs is különösebb baj, ha a „körte” emlegetése kapcsán mindkettőbe beleharapunk, (vilmos és villany) legfeljebb nagyobb szánk lesz tőle. De ha az elektronok „áramlását” vízzel „egészítjük” ki, netán ezt is megfejelve belepisilünk a konnektorba, igencsak megrázó élményben lesz részünk.

Ha nem is feltétlenül számit ételnek, mégis az egyik legismertebb ÖRÖM, – mint beviteli forrás – a CSOKI fogyasztása. De miért ne lehetne más is, ami FINOM? Így meg is van a HARMÓNIA a test és a lélek között. Ez pedig már olyasfajta KIEGYENSÚLYOZOTTSÁG, ami igazolja, hogy az ilyen „apróságok” is mennyire fontosak. Bizony ez is egyfajta TÖRŐDÉS, még akkor is, ha ezt általában másokkal összefüggésben emlegetjük. Ha már embertársainkra utaltam, akkor hagy emeljem ki a TISZTELET fontosságát, ami nem csak egy KEDVES gesztus. A hozzánk közelállókkal való TALÁLKOZÁS egyik legfontosabb „jelképe” pedig az ÖLELÉS. Ami egy olyan ERŐ felszínre hozása, ami megmutatja, hogy az illető mekkora ÉRTÉK a számunkra. Süsü a sárkány anno azt énekelte, hogy a „legszentebb dolog a BARÁTSÁG. Ezzel pedig szoros összefüggésben áll a SZERETET, aminek azért többféle formáját ismerhetjük.

Örülök, hogy kevés idegen szóval találkozhattunk. Igaz, már ezek is beivódtak a hétköznapjainkba. A KOMMUNIKÁCIÓ részévé váltak, de mégsem kell akkora KREATIVITÁS, hogy kiváltsuk ezeket. Ha mindezeket végiggondoltuk, az már olyan, mint egy MEDITÁCIÓ. Kívülről nézve pedig, mint egy JÁTÉK a szavakkal. Lehet ez egyfajta FLOW, egy olyan áramlás, mi a megfelelő irányba terel bennünket, hiszen a HALADÁS folyamatos kell, hogy legyen. A sebessége kevésbé érdekes, a SPORT más értelemben fontos. Inkább a HIT, ami meghatározó kell, hogy legyen. Ha ez meg van, akkor megalapozott az ÖNBIZALOM. Már csak egy kis TANULÁS kell hozzá. Persze az úgy KÉNYELMES lenne, ha minden csak úgy magától jönne. Fontos dolog a KÉPZELET, na de a megvalósuláshoz (általában) tenni is kell. De ha a gondolatokhoz és a tettekhez is meg van a megfelelő SZABADSÁG, akkor már „csak” EGÉSZSÉG kell, és rendben is vagyunk.

Ugye, hogy nem is olyan száraz a lista, még önmagában sem. Főleg úgy, hogy a TELJESSÉG igénye nélkül készült. De különösen akkor van hatása, ha megtöltjük tartalommal a hátterét. Abban meg egyenesen a szépsége rejlik, hogy mindenkinek más és más gondolat bújik meg a buksijában. Így született meg ez az összeállítás is. Igaz nem fedtem fel, hogy mi járt „az egyesek” fejében. De akinek kedve van, most kiterítheti a kártyáit. Természetesen olyanok is megnyílhatnak, akikben csak a leírtak kapcsán tudatosultak, hogy milyen is pozitívan gondolkodni.

Kép: Bloggerképző

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával