Nagyon ne keseredj el, ha nem találod a címben a „kedvenced” nevét. Nem a szándékos lehúzás volt a cél… megy az magától is.

Akit nem érintett meg az olimpiai szurkolás, nem tudott együtt élni az összmagyar drukkolással, most „hazaérhetett”. Végre vérmérsékletének és szimpátiájának megfelelően lelkesedhet a kedvenceiért.

A cím ugyan egyértelműen a hazai „szent grál”-t idézi, de aki egy picit is józanul gondolkodik, tudja, hogy lilában, kékben, pirosban vagy más színkombinációban is ugyanaz a helyzet. Sőt ha különféle „elemzésekre”, magyarázkodásokra hallgat, még inkább az az érzése támad, hogy soha nem fog tisztán látni. Pontosabban, amit lát, – a TV-ben vagy a lelátón a saját szemével – az továbbra is elkeserítő.

Többször emlegettem már a foci „pénztisztító” hatását, néha még csúnyább szóhasználattal is. Nyilván a hadiipari kiadások, a kábítószer-kereskedelem vagy az üzemanyag lobbi ugyanúgy sok szép kerek számot megmozgatnak különféle érdekcsoportok bankszámláján, és azokat sem látjuk igazán. Tessenek belegondolni, hány focicsapat van egy városban, egy megyében, egy országban, egy földrészen, és már körbe is értünk a bolygón. Egyszerre egy meccsen 11 (x2) játékos van a pályán. Viszont egy csomó olyan van még a körben, aki az egész bajnokság során még csak pályára sem lép. Utóbbiakat is adják-veszik, kapják a fizetésüket, és ebből (egész jól) élnek. Ugye senki se gondolja, hogy ezt a mi „szórakoztatásunkra” teszik. Az csak egy melléktermék.

Gondoljanak bele, hogy kiment a Ferencváros meccsére tizenegynéhány ezer ember, akik egymásnak kiabálták, hogy: Hajrá Fradi! A pályán ugyanis ezt csak egyvalaki értette. Dibusz Dénes, a kapus, hiszen ő volt az egyetlen magyar a kezdőben. (Aki nem mellesleg valóban az egyik legjobb a posztján a magyarok között, még ha nem is védett az EB-n.)

Egy ilyen közegbe egy bizonyos szint alatt bármilyen edző jöhet. Hát, igen még akár egy magasabb polcról is leeshet. (Nem mellesleg Mourinho csapata is egy osztállyal lejjebb lépett a kupában…) Tudom-tudom, éppen a Fradi egy korábbi edzője mondta az egyik „kritikusnak”, hogy semmit nem ért a focihoz. Olyan szempontból biztos igaza volt, hogy nem azonos szempontból nézték a történetet. De nem véletlenül feszegettem ezt az edző kérdést. Csak nézzétek meg Bognár György arcát egy győztes vagy egy vesztes meccs után, vagy akár egy rúgott vagy egy kapott gólt követően. Mindig egykedvűen mosolyog. Ő így is, úgyis megkapja a pénzét… Jó-jó (illetve a fenét jó…) biztos vannak prémiumok. De ugye el tudjuk képzelni, ha „véletlenül” nem jön plusz juttatás, neki akkor sem kell kölcsönkérni kenyérre…

Az olimpia azért is volt jó, mert a hazai bajnokság indulásakor háttérbe szorultak a „szakértők”. „Hál’ Istennek” most előkerültek, így nem elég meccs alatt szörnyülködni a látottakon, még a szünetben is azt kell hallgatni, hogy voltak biztató jelek… Voltak hát, csak ezekből mi szurkolók még mindig nem tanultuk meg, hogy ugyan ne nézzük már meg a következőt, mert úgy se lesz jobb. Sőt még ki is megyünk a meccsre, meg még belépőt is fizetünk azért, hogy részesei is legyünk az „élménynek”. Ráadásul a hétvégén derbi! Ahol meg végképp nem az a lényeg, hogy mi folyik a pályán, hanem hogy teli torokból harsoghassuk, hogy a lelátó másik felén éppen milyen színű majom ül. (Főleg, hogy most már a háttértámogatásban is kiegyenlítődni látszanak a viszonyok.) Minden más eddig felemlegetett ügy eltörpül. Tehát, minden megy tovább, ahogy eddig…

Na, mindezeken felbuzdulva, ha már így feldobtam a labdát, és is felteszem a sálamat, és kimegyek a KTE meccsre. Itt is lila/fehér – zöld/fehér rangadó lesz, mert jön az ETO. 

Kép: Pixabay montázs

Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.