Iskolakezdés propagandával

A csengő hangja egy fizikai vízválasztó a nyári vakáció után. Ennél már csak az ideológiai csatározások, amelyek hangosabbak.

Nálunk már menetrendszerű, (ha már a MÁV-nak sem megy) hogy az iskolakezdés idén sem megy zökkenőmentesen. Hiszen még el sem kezdődött a suli, már többet beszéltünk a botrányokról, mint magáról a konkrét oktatásról. Az elmúlt években az időjárás okozta késedelmekről vagy a be nem fejezett felújítások miatt kialakult káoszokról volt hangos a sajtó. Idén „jobb” esetben „csak” leváltották az igazgatót. Annál mindenképpen jobb, minthogy néhány nappal a tanévkezdés előtt bezártak néhány iskolát.

 

gyurcsany_tankonyv.jpg

Ha a konkrét intézkedésekkel nem eléggé sújtották volna az intézményeket, az interneten továbbra is hasít a propaganda áradat. Nézzük csak hol a hiba a kép jobb oldalán, vagy ha úgy tetszik a jobb „féltekén”. Adott egy dátum: 2010. Mennyit is írunk most? 2024. Bár még nem kezdődött el a suli, azért ez fejből is megy, hogy 14 „szűk” esztendőről beszélünk. Na, az lenne igazán szégyenteljes, ha ezt a tankönyvmizériát nem sikerült volna ennyi idő alatt megoldani. Persze nem csak ezt, hanem még sok minden mást is – hatékonyabban – elvégezhettek volna.

Nem véletlen a bal oldali – vagy ha úgy tetszik „baloldali” – példa sem. Még akkor sem, ha látszólag nincs összefüggés a kettő között. Pedig nagyon is van. Főképpen, hogy a blog igyekszik távolságot tartani mindkét oldaltól. Azt azért mindenképpen le kell szögezni, hogy kritikát arról lehet megfogalmazni, ahol történik is valami. Ez most leginkább a kormány oldalán látható. Az, hogy az ellenzék a háttérből folyamatosan látszattevékenységet folytat, azt inkább nevezzük „cicaharcnak.” (Itt kérek elnézést a macskásoktól.)

Szóval itt van ez a „híres” vagy inkább hírhedt fizetési papír az 1 Ft-ról. Hogyan kérem? Miért? Mit akart ezzel mondani? Valami jelkép? De minek? Igenis egy Miniszterelnök ne jótékonykodjon! Ne ezzel akarjon kitűnni a „sok” közül. Egyszerre úgyis csak egy van belőle, ami pont elég is! Igenis egy kormányfőnek legyen „tisztességes” fizetése. (Hogy ez mennyi, abból most ne itt nyissunk vitát!) Ezért a pénzért viszont dolgozzon meg, Igen, ezt az adófizetők pénzéből mi biztosítjuk azért, hogy országunkat jó irányba, korrupciómentesen, és a gazdaságot kézben tartva vezesse. Tehát teremtse, illetve „teremtesse” meg a feltételeit annak, hogy „normál” módon megkaphassák azok a támogatást, akinek az érdekében jótékonykodni akar! (Felhívnám a figyelmet, hogy ez a jelenlegi vezetésre ugyanúgy vonatkozik.) Igen tudjuk, hogy „vezéreink” fizetése már elérte a sokat bírált „Prüsssszeli” (egészségetekre) szintet. Na meg azt is, hogy a holdudvaruké úgyszintén. Ezzel önmagában nem is lenne olyan nagy baj. A probléma a „maradékhoz” viszonyított különbséggel van! Ezek alapján a „kisemberek” (ráadásul az aluliskolázottak, ha már az oktatás volt az alaptéma) Istenként tekintenek azokra, akiknek szolgálni kellene őket!

Az ugye megvan, hogy a határon túli magyar iskolások fejenként 100.000,- Ft támogatást kapnak ugyanattól a kormánytól, amelyik a hazai hasonszőrűeknek egy „picivel” kevesebbet juttat. Természetesen ezzel abból (is) elvonva a forrást, amivel az ittenieket is lehetne támogatni. Csak azért, hogy a piros vonal túloldalán élők továbbra is a jelenlegi „rendszert” éltessék akkor, ha bejön a pletyka. Miszerint a határainkon túl is alakítsanak ki egyéni választókörzeteket, amelyekkel ugyancsak a „narancsliget” bővítése lenne a cél. Köszönetü(n)k jeléül természetesen további források biztosítása várható, ugyancsak megcsapolva az „anyaországot”.

Most azért egy gyors megjegyzés, hogy valamennyire a témában maradjunk. A Tisza pártnak van most egy olyan törekvése, hogy a tanárok fizetését is a miniszterekéhez kössék (vagy fordítva…). Valahogy úgy, mint a köztisztviselőknél. Persze az ötlet önmagában nem lenne rossz, de túl sok területen – ahol elég nagy szükség lenne rá – mégsem lehet ilyen direkt kapcsolatot létrehozni. Ha ugyanis mindenkinek mindig egyszerre emelkedne a fizetése, azzal éppen az „állam” nem lenne előrébb.

Az összegzés, vagy ha úgy tetszik az összevetés első fontos „tanulsága”. Még mindenki a múltból akar élni. Már pedig az első, amit – mindkét oldalnak és a propagandistáiknak azonnal be kellene fejezni – az a visszafelé mutogatás.

Most aztán tényleg jó lenne, ha már elkezdődne az iskola, és mindenki az oktatásnak a tanítási részével, illetve az tanulással foglalkozna. Bár ahogy elnézem Orbán és Gyurcsány elvtársak híveinek többségét, nekik erre egy egész élet is kevés volt!

 

Kép: facebook

Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.