(ahogy egy lelkes szemlélődő látta a mikrofon mögül)

Igen, lehet! Ez volt az egyértelmű válasz azoknak, akiknek megfordult egyáltalán a fejében, hogy a telet (majdnem) elűző farsangi mulatság hangulatát, lehet e még fokozni. Igaz, ha nem is telet idéző, de a júniusi időjáráshoz képest szokatlanul hűvös, borongós napra ébredtek azok, akik a KINCS-es családi napra készülődtek. Június 11-én, szombaton a Szent Család plébánia kertjében találkoztak azok, akiknek nem elég az otthoni nagy nyüzsgés.

A gyermeki (na meg a felnőttes) fantáziálás gyakorlati bemutatójával indult a nap. Azonnal megdőlt a „kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való” szlogen, hiszen a „tiltólistáról” levett eszközök segítségével kiderült, hogy ki, mit tud kihozni a papírból, a lufiból, na meg természetesen saját kútfőből.

„Kicsit” meglepő, de tervezett módon az összejövetelnek hivatalos része is volt. A nap vendége volt ugyanis a Lakiteleki Nagycsaládosok Egyesülete. Ha már itt voltak (na jó, ezért „is” hívták őket), a helyi szervezettel együttműködési megállapodást kötöttek. A dokumentumokat a két egyesület elnöke, Kutasiné Szombati Márta (Lakitelek) és Fekete László (Kecskemét) látta el kézjegyével. Ezek (még) hivatalos aláírások voltak, nem úgy, mint a vendégbejáratnál elhelyezett tenyérlenyomatokkal díszített tacepaó. Az együttműködés keretében közös rendezvényeket szerveznek majd, és kézen fogva nyújtanak be olyan pályázatokat, amelyeken a nagyobb közösségek eredményesebben indulhatnak.

A mikrofonnal a kezemben is csak a csendes hallgatóság képében tetszelegtem két alkalommal is. E ténnyel először akkor szembesültem, amikor a kétszemélyes Madzag Bábegyüttes lépett a nyilvánosság elé. Tímár Zoli öblös, és Szabados Zoli harsány hangjukkal még a sikongató közönséget is túlharzogta. A Ludas Matyi speciális előadása igazán megmozgatta a hallgatóság rekeszizmait. Bár a fiatalság matematikai ismereteiben megmutatkozott némi hiányosság, de ennek csak Döbrögi uraság láthatta a kárát. Persze ez a tény a bizonyítványosztás előtt nem volt túl biztató. Az már annál inkább örvendetes volt, hogy mire képes az összefogás. Az előadás közben ugyanis eleredt az eső. A produkciót ugyancsak tátott szájjal szemlélő felnőttek azonban a közelben felállított parti-sátrakat rögtön áthelyezték a bábosok és a nézősereg fölé.

Másodszor akkor tettem a szám elé a kezem, amikor Adri óvó néni (Mató Adrienn néptáncos) gyűjtötte maga köré a kicsiket, és néhány kevésbé szégyellős ifjoncot. Ismét bebizonyosodott, hogy a mondókázás vagy a népies játékok még mindig megmozgatják a kicsik fantáziáját, és nem utolsó sorban a végtagjaikat. A „kisasszony” harsány hangjára még akkor sem volt panasz, amikor közel 50-60 gyereket kellett túlkiabálni a templom melletti parkban. A bátrabbaknak még arra is volt lehetősége, hogy elemezzék Adrienn alsószoknyáinak darabszámát. Ha most ideírnám a megfejtést, akkor rólam is sokféle képet lehetne alkotni, de ez nem az a fórum...

A délelőtti mulatságokból „csak” néhány apuka maradt ki. Pontosabban ők speciális kezelést kaptak. Tyúkpörkölt illatával telítették a hajzatukat és a ruházatukat, illetve finom szafttal forrázhatták le az ízlelőbimbóikat. Ha ők ennek annyira nem is örültek, mi annál inkább, hiszen remek étkekkel tölthettük meg a bendőnket. A desszertet persze már mindenki nagyon várta, hiszen a sütemények királynője címért óriási verseny volt. Az abszolút pártatlan zsűri (a két bábművész és a műsorvezető) gyors döntést hozott. Nem hisztiztek a nehéz helyzetük miatt, hanem élvezték a remekművek (nem műremekek!) – pontosabban készítőik – által biztosított ízeket. A győztes, aki egy köténykével és természetesen egy koronával lett gazdagabb: Vellai Szeréna. (Neki sem árultuk el, hogy a pályaművek leadásánál a műsorvezető az ő remekéből csent el egy darabot.)

A nap legnagyobb tömegeket megmozgató, ezáltal leglátványosabb programja a kalandjáték sorozat volt. A nyolc próbatételből álló túlélő-show egyik állomásán megtudhattuk azt is, hogy a váradóállomásokon megszokott módszertől eltérően, másképp is ki lehet mérni 4 dl éltető folyadékot. A hazugság igazsággá változhatott, a logika megküzdött az erővel, és megtudhattuk, hogy mibe dugja bele az ember a nyelvét, ha éppen nem látja – mert be van kötve a szeme. A tiszakécskei nagyszájúak (egy fiúval kiegészített) lánycsapata pedig olyan jó csatakiáltást alkotott, hogy megoszthatták a nagyérdeművel is. (Bár akkor már egy kicsit visszafogottabbak voltak a Teca kalózok!)

A sok-sok támogató jóvoltából a tombolahúzás (az felhők távolodása ellenére) igazi nyereményesővel zárult. Az alábbi linken megtekinthető a tervezett programlista, amelytől a – lelkes szervezőknek köszönhetően – nem volt nagy eltérés. Sőt a támogatókat is ide „száműztem”, akik nélkül a rendezvény nem jöhetett volna létre… Az eseményt megtisztelte jelenlétével (és fotóival) Baranyi József tanár bácsi, akit a majdnem 80 éves kora (meg a mérhetetlen fizika-szeretete) miatt még az is ismer, aki nem a Zrínyibe járt általánosba.

Hú, de elfáradtam. Többet nem is írok, mert a másnapi izomlázamra, gondolom a kutya sem kíváncsi… A mielőbbi viszontlátásra!