Benzináremelés, mint fedő sztori

Az elmúlt napok az emelkedésről szóltak. Hogy mi? Valamit benéztem? Ti nem így látjátok?

Az infláció mondjuk nem nagyon, mert ez egy bűvös szám. Na, nem olyan, mint a π (pi), hanem különféle hókuszpókuszokkal lehet magyarázni. De pl. az EUR érfolyam ott van minden honlap tetején, a benzinár meg a kútoszlopon.

Sokszor felmerült már, hogy az üzemanyagárak emelését próbálják valamivel palástolni. Pl. hirtelen hozott éjszakai törvények teljesen más témában. Adózási szabályok változtatása, amire senki „nem számított”. De a héten valahogy fordulni látszott a kocka. Hiszen olyan eseményekbe botlottunk, amelyekre egyrészt tényleg nem voltak benne a pakliban, másrészt ezeket éppen egyfajta leszálló ág hozta meg. Szó szerint a „hölgykoszorú” lemondásával járó „ügyek”. Aztán a hét közepére már az ebből adódó „lemondatások” is kezdenek kristályosodni, csak az érintettek egyelőre nehezen veszik tudomásul. (Pl. a püspök úr.) Bármennyire is csúnyán hangzik, az utóbbiért azért szurkolok, mert hátha még jobban kibillen a bili. Így újabb nevek kerülnek majd a nyilvánosságra, esetleg más ügyekkel összefüggésben is. Mert ugye, ha valaki körül szorul a hurok, akkor annak könnyebben megered a nyelve. „A” volt férj pl. nem volt első számú szereplője a híreknek – bár kétségtelen, hogy gyorsan a címlapokra került. Ezzel összefüggésben hirtelen olyan beszédes lett, hogy egyre többen szisszenhettek fel.

uzemanyag_szintjelzo.jpg

Minél tovább tartják reflektorfényben a már felszínre került dolgokat, annál több emberről derül ki, hogy vagy vaj, vagy valami más romlandó anyag van a fülük mögött. De megnyugtatok mindenkit, majd ők is csak akkor fognak (le)lépni, ha már tényleg a vesztüket érzik. Vagy egy kicsit nagyobb nyomással éreztetik velük.

Mindezek árnyékában a gázolaj kétszer is két számjegyű összeggel drágul(t). Csak ezen a héten! A decemberi árhoz képest 80 Ft-tal. „Oké”, ebből a felét bejelentették. A többi, meg csak úgy jött hozzá, hiszen Magyarország jobban teljesít! Igen, még a környező országoknál is, kb. 100 Ft-tal. (Bár, ha ez valakit vigasztal, a szlovákok most épp listavezetők a benzinárral.)

Jó-jó, de miért pont a dízeleseket illesztettem pont ide? – kérdezhetnétek. Igen, azért, mert én is ilyet tankolok. Járnál benzinessel! – mondhatnák a „jóakaróim”. Persze a jó és a rossz most elég „véleményes”. Persze azt nem veszik észre, hogy a tömegközlekedés, az áruszállítás még mindig a gázolajon alapul. De, majd ha jönnek az elektromosok… Jah, mert az majd olcsóbb lesz mi? Te kis butus. Látod ugye, hogy mennyivel drágább egy azonos kategóriájú „villamos” mint egy hagyományos. Még a több millió Ft-os árengedménnyel is akkora különbség van, hogy csak a különbözetből életed végéig tankolhatod az „öreget”. Főleg, hogy ha így haladunk, a „hosszú élet titka” még inkább valószínűtlenné válik.

Szösszenet 1. Az egyik ismerősöm nem sajnálkozott, hogy nem a határ mellett lakik. Büszke volt, hogy az ilyen-olyan akciók, meg kuponok segítségével mennyit spórol. Én meg a következőt találtam neki mondani. Hidd el az üzemanyagárakat okosan kitalálták. Egyrészt a kuponok ára is benne van, másrészt a „külföldön tankolókból adódó veszteséget” is kifizetik azok, akik az ország közepén laknak.

Szösszenet 2. Két ember beszélget. Az egyik is 1-2.000 Ft-ért tankol, meg a másik is. Csak az első mindig az üres tankot töltögeti a szintjelző villogása fölé. A másik egyszer a „régi szép időkben” teletankolta, és néhány liter lefogyasztása után újra megy… (Hetente kétszer, ha úgy emelik.) Melyik járt jobban? Az első, mert ő nem cipeli folyamatosan a plusz 30-40 kg túlsúlyt.

Szösszenet 3. Gyakorlatilag az előzőre hajazott a történet, amikor megkérdezték a bácsikát a TV-ben a tankolási szokásairól. Azt mondja, ő mindig teletankolja az autót az emelés előtt. Háááát ja… Ha üres is lenne, ez egy 50 literes tanknál, 10 Ft-os emelésnél 500 Ft-ot „spórolna”. De ezt nem autózza ki a következő emelésig, nem is lenne rá ideje. Így kisebb részletekben, de folyamatosan töltögeti, Magyarul ugyanúgy „megkapja” az emelést folyamatosan, csak néhány nappal később. Értem és, a kis lelke… Tulajdonképpen az üzemanyag is megjelenik, mint lélekbulvár. (Milyen érdekes, hogy a 10 évvel ezelőtti írás is éppen „valami” szavazás előtt született. Jah, csak nagyságrendileg feleennyi volt a benzin.) Bakker! – még mindig ugyanazok döntenek erről is?

Szösszenet 4. Éééééés, innen már csak tényleg egy lépés a „szőke nős” vicc. Hiszen őt nem érinti az üzemanyag áremelés. Mindig 5.000-ért tankol…

Ezek után már csak az kell, hogy jöjjön egy kis eső, hiszen akkor mindenki előveszi a négykerekű esernyőjét. Megyek én is a „dolgomra”, mert én is olyan vagyok, mint az „egyszeri” ember, hogy a WC-re is autóval jár.

Háááát ezekről beszélgettek a héten az emberek. Persze ez csak egy kivonat – kötőszavak nélkül. Ha azokat is beleírtam volna, az én mesém is tovább tartott volna. Mondanám én, hogy végre péntek, csak ugye a 10 Ft az tíz forint – a gázolajnál. Így tehát üzemanyag-áremelős szép hétvégét! Jó reggelt Magyarország.

Kép: Pixabay montázs

Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.