Hidak a celebvilág és a bűn között

Újabb bizonyítékot láthatunk arra, hogy mi lehet hatással a „tudatos” gyorshajtókra: SEMMI!

Sokan elgondolkoztak már arról, hogy mivel lehetne hatni azokra, akik szándékosan lépik át a sebességhatárokat. Szakértők, hatóságok, újságírók, bloggerek.

Magam is foglalkoztam már közlekedési ügyekkel a közelmúltban többször is, mindhiába. No, nyilván arról nem voltam meggyőződve, hogy én alkotom meg az új KRESZ-t, – sőt akár be is tartatom az abban foglaltakat – de a mai „modern” világunkban sose tudhatjuk, mi hozza meg a változást. Az Árpád hídon történt gázolás (egyes nem is olyan szélsőséges vélemények szerint gyilkosság) után már nem is írtam semmit, olyan sokan foglalkoztak a témával. De aztán történ valami, aminek hatására nálam is újra kiborult a bili. (Azt most tegyük félre, hogy két hete nyomozok valami furcsa szag után a lakásban.)

hidak.jpg

Történt ugyanis, hogy a Petőfi hídon „gyakorlatozott” két „ügyeletes” celebünk. Ezen önmagában nem is lepődtem volna meg, hiszen kik, ha ők nem… De az esemény után kiadott nyilatkozatok meghozták a teljes döbbenetet. L.L. Junior ugyanis azzal példálózott, hogy miért nem a marihuána fogyasztók „reklámozói” (posztolói) ellen indítanak eljárást.

Ugye én vagyok az, aki gyakran leírja, hogy minden példa rossz. Persze én is élek időnként a „lehetőséggel” és összehasonlítom az almát a körtével. De azt már nem vállalom, hogy ezzel el szeretnék tüntetni egy jelenséget azzal, hogy egy másik – ugyancsak elítélendő dolgot – hozok a felszínre.

„Kedves” L. L. „Fiatal”, és más hasonszőrű „barátaim”! A gyorshajtás is elítélendő! Különösen annak tükrében, hogy a közelmúlt történéseit lovagoljátok meg. Mint ahogy törvényellenes a kábítószerrel kapcsolatos cselekedetek jó része, valamint a lopás, a csalás, a gyilkosság, és még sorolhatnám. Sőt egyik sem mentesít a másik alól! Olyannyira nem, hogy ezek „megfelelő párosítása” csak emeli a büntetések „tétjét”.

Az említett fiatalember dalszövegei – és gondolom hétköznapi cselekedetei is – híven tükrözik az egóját. Azt is „értem”, hogy az utóbbi időben valószínűleg csökkentek az érdeklődést tükröző mutatók (értsd kattintások) a különféle felületeken. Így nem marad más, mint (szó szerint) egyéb UTAKAT (vagy hidakat) keresni, és ott megmutatni ki a Jani, vagy akár a G.v.M. Háááát óriási tévedésben vagytok „drágáim!”. Pontosabban lehet, hogy igazatok van, mert a józanul gondolkodó emberek száma is csökkenőben van. Hiszen közülük egyre többen távoznak kis hazánkból annak ellenére, hogy a „propaganda gépezet” ezt másképp próbálja bemutatni.

Azt is „megértem”, hogy látszattevékenységgel megpróbáljátok magatokat kimosdatni. Pl. bocsánatkéréssel egy törvényszegés alól. Hiszen vannak országunkban olyan helyek és olyan személyek, ahol ez működik. Erre meg is van minden esélyetek. Ugyanis egy olyan országban, ahol bizonyos pénzügyi műveletek kimerítik a lopás kategóriáját, de azt a jogszabályok „nem egészen így ítélik” meg, ott minden (is) lehetséges. Hiszen bizonyos „vagyonok” is elveszthetik közpénz jellegüket, csak a „megfelelő” szavakat (és utakat vagy hidakat) kell megtalálni a módszerhez.

Remélem bebizonyítottam, hogy megint sikerült rosszul időzítenem a hasonlatokat, hibásan megítélni a látottakat és a hallottakat! Csak én lehetek a hibás, aki felületesen olvassa a híreket. Semmiképp sem azok, akik tudatosan szegik meg a szabályokat, és ezzel is igyekeznek hitelesíteni a népszerűségüket. Ehhez kívánok az „elkövetőknek” sok erőt és egészséget. Akkor mindenképpen, amikor egyszer majd elnyerik méltó büntetésüket.

Kép: Petőfi Híd, Árpád híd

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve