„Hálás” téma, a közlekedés, de csak a „látványos események” gyakorisága miatt. A jelenség sajnos tragikus, és ez szó szerint értendő.
A halálos balesetek mindig előtérbe hozzák az önkéntes szakértőket, akiknek a száma a fotel-bírókkal (esetleg partjelzőkkel) vetekszik. Főleg úgy, hogy a halmazelméletben használatos metszet területe sokkal nagyobb, mint az önálló csoportoké összesen.
Nem sokkolnám újra az olvasókat azzal, hogy felidézzem a közelmúlt „kiemelt” baleseteit. Annál is inkább, hiszen a végeláthatatlan mennyiségű média-felület még mindig tud új szálat nyitni ezekkel kapcsolatban. Így nem véletlen, hogy én inkább visszafelé szeretnék mutogatni térben és időben is.
Gyorsan ideillesztem a határozott véleményemet az általam olvasottakról, ezt úgyis mindig hiányolják tőlem. Nem értek egyet azokkal, akik abban látják a megoldást, hogy minden esetben általános sebességcsökkentést írjanak elő. (Pl. 50-ről 30-ra, vagy legyen mindenütt „fekvőrendőr” esetleg alakítsanak ki még több lakó pihenő övezetet.) A legfőbb érveim: Az (indokolatlan) sebességkorlátozások csak tovább lassítják a forgalmat. Ez biztosan nem jó a légszennyezettség szempontból sem. A meglévő úthálózatból lakóövezetként „kiszakított” látszatmegoldás tovább csökkenti az egyébként is a múlt évezredhez méretezett úthálózat terhelhetőségét. Az más kérdés, hogy egy új lakóterületet úgy kell megtervezni, hogy az új úthálózat alkalmazkodjon az igényekhez, és nem pedig fordítva.
Lássuk tehát hova is akarok én mutogatni! Ami bár barbár szokás, de valahogy mégis rá kell tapintani a lényegre. Hiszem és vallom, ami persze nem valami jó, de a tapasztalat azt mutatja, hogy felnőtt emberek szemléletét már nagyon nehéz megváltoztatni. Már pedig aki jogosítványhoz jut az (elvileg) felnőtt ember. Sajnos ilyen esetben a jogszabály által előírt életkor és a szükséges papírok megléte a döntő. Már pedig aki abban nőtt fel, hogy ő apuci-anyuci hercegnője, királyfija, vagy bármiféle más „nemesi” ranggal kinevelt kegyeltje, az ebben a hűbéres „középkorrá” változott világban csak erősíteni fogja a hitét. Mint tudjuk a hit nagyon fontos, de ha ez olyannyira elfogulttá válik, hogy elhomályosítja a hétköznapokba vetített gondolkodást, az nagyon veszélyes is tud lenni.
Ha apuci ő maga adja a fia kezébe a petárdát szilveszterkor, vagy netán a Fradi meccsen, akkor ki a „f@sz@” gyerek? Háááát nehogy már az ő gyereke ne mutathassa meg a világnak! Már csak ezt „kell” átültetni a közlekedésbe. Csúcsverdák, sebesség- és lóerő korlátozás nélkül. De mondhatnánk számtalan más példát az életből, a „közönséges” bolti bevásárlástól kezdve a hatósági ügyintézésig. De ide vezethet a felkészítés nélküli – csak a pénzen múló – ajándékozási folyamat is, pl. a csúcs-mobilok és számítógépek esetén is. Csak hát van az a pillanat, amikor eljön a felismerés: A „való-világban” nincs „undo”-opció, és mindenkinek csak egy élete van. (Most kérem a macskásokat, hogy ne akadjanak ki rám…)
Hogy jutottunk el idáig? Lassan, nagyon és lassan, szó szerint évtizedek alatt. Még akkor is, ha az utóbbi időben felgyorsultak az események. Éppen ezért én is tisztában vagyok, hogy a megoldás nem születhet meg azonnal. Főleg akkor, ha az nem az alapoknál kezdődik! Kisgyermekkorban, a szülői háznál.
Milyen alapokat keresek én? A családalapítás csak a gyerek „elkészítéséig tart” – tisztelet a kivételnek. A válási statisztikák csak a narancssárga szemüvegen keresztül „javulnak". Ezután a szülők csak egymásra, rosszabb esetben egymás ellen licitálnak. Az más kérdés, hogy ezt is elősegítik a hibás gazdasági intézkedések és a világban zajló folyamatok. Ha értenék hozzá, még azt is ide merném írni, hogy ezek is visszavezethetők a családba. De háááát az erőszak, a kapzsiság, az alázat hiánya mindent képes felülírni.
Igen ám, de a gyereknevelés „gyakorlati” részét nem lehet jogszabályi keretek közé szorítani. Marad, amit látunk. Így, ha felnövünk… A rendőrség és az önkormányzati kapcsolatok „alakulása”. De mint láthatjuk, ez is igen széles skálán mozog. Az egymásra mutogatástól az együttműködésig. A jogalkalmazástól a technikai kivitelezésig. De amíg az emberek, pontosabban az EMBEREK nem partnerek ebben, addig továbbra is csak a szomorú statisztikákat olvashatjuk a sajtóban. Egyre többet fekete keretben.
Kép: Pixabay egy kis "segítséggel"
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával
