Van új a nap alatt. Ami valójában nem meglepő, csak megszületett a felismerés, hogy mit is lehet kezdeni vele.

Igen, a fentiekből következően a sokak által megjövendölt nap adó is megérkezett. Vagy, hogy stílusos legyek, napvilágot látott. Természetesen nem nyíltam, csak úgy előbújva az árnyékvilágból. Ééééés ekkor jön a magyar virtus!

Volt már olyan, hogy próbáltam új fogalmat meghonosítani, néztek is rám a hozzám közelállók bambán. Lehet, hogy nekik volt igazuk, mert azóta sem terjed el a fogalom, noha meg lenne a létjogosultsága.

Amiről most szó lesz, nem csak egyfajta újrapróbálkozás, hanem szinte már a magyar valóság. Manapság kétféle tevékenység létezik. Egyik, amiért már adózunk, a másik, amiért fogunk. Sőt, mondhatni mi vagyunk a „hülyék”, hiszen tippeket adunk a bennünket megsarcolók kezébe. Mindig valami olyasmit találunk ki, amiért nem kell adózni. Vagy legalábbis jóval kevesebbet kell egy dologért fizetni, mint ahogy „normális” lenne. Meg is kapjuk rendszeresen a választ. Nehogy már „ingyé” süssön a nap. A földben talált kincsek sem a mieink, csak legfeljebb még nem tudunk róluk. A fúrt kutakon és évről évre megy a vita, csodálom, hogy még mindig nem merték meglépni, az előbb-utóbb elkerülhetetlent… Na de vissza a fejünk fölé! Hiszen a napnál is világosabb, hogy ha Te veszed az áramot a szolgáltató(d)tól, akkor jóval többet fizetsz, mintha Te töltesz vissza nekik. (Igaz, utóbbit senki se kérte, tehát jó tett helyébe jót ne várj!)

Nyilvánvaló, hogy a napelemeket nem a legszegényebb réteg képviselői szereltetik az otthonaik tetejére. De azért ne felejtsük el, hogy nem mindegyikük a fény gyermeke. Igenis sokan vannak, akik verejtékük árán jutottak el odáig, hogy ezt megtehessék. (Az izzadtság pedig nem csak a nap melegétől gyöngyözött a homlokukon.) Azért ha meghalljuk a történeteiket, az első reakciónk ne a bánat vagy az együttérzés könnyeinek törölgetése legyen.

De azt azért ne felejtsük el, mit is mondott jó nagyagyanyánk, akkor, amikor valaki egyfolytában csak panaszkodott? „Aki sír, attól el kell venni!”

Mit tehet egy olyan honpolgár, aki egy kicsit „túlméretezte” a saját rendszerét? Adjon el áramot! Magyarul legyen őstermelő, hiszen első kézből, közvetítő beiktatása nélkül adja át a maga által termelt energiát egy közvetlen felhasználónak. Akár pl. a szomszédjának, de azt sem elképzelhetetlen, hogy egy hosszú út után kitikkadt (lemerült) villanyautósnak.

Na, de mit ad a „jóisten” – a napon kívül – nyilván hamarosan megjelenik egy ötlettelen, de minden hatalommal felruházott sötét erő, aki majd erre is ráteszi a kezét. Nem biztos, hogy direktben, hanem a „jó szokásnak megfelelően” egy oligarcha képében. Persze a sorrend, lehet, hogy fordított lesz. Lényeg, hogy az előállító és a „kisfogyasztó” közé állva leveszi a nagy hasznot.

Még mielőtt valaki megvádolna amiatt, hogy sok „zöld”-séget beszéltem, és ezáltal nagyon megközelítettem a megújuló energiafelhasználás előtérbe helyezését, elárulok valamit. Van benne pici szándékosság. Igen, számomra is fontos a természet erejének felhasználása. Sőt – mint ahogy említettem is – van, már aki így „tankolja” az autóját. De ez nem jelenti, hogy megoldottunk mindent, és most arccal az „E-autók” felé, azon kívül, hogy áhítattal nézzük őket. Az energiatárolás megoldása azért még várat magára, mint ahogy a tömeges méretű töltés is. Lehet, hogy vannak, akik már tudják a tutit, de egyelőre ügyesen titkolják.

Egyelőre nekünk marad, az áram adok-kapok, persze leginkább az utóbbi, azt is jó drágán. Nem baj, majd otthon összebújunk, és mondjuk, hogy gyere, melegíts fel drágán, akarom mondani „drágám”.

Kép: Pixabay montázs a MAGOSZ-szal

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával