Kegyelem kettes, azaz két dolog a másik oldalról
Régen volt már ekkora sajtóvisszhangja úgy egyáltalán bárminek e kis hazában, mint a pedofilügy kegyelmi „hozományának”. A sokadik kérdés ugyan, de vajon elég e a nagy médiazaj?
Akik a múlt hétvégén azon rágódtak, hogy mit kezd a képviselők kis létszámú csoportja az Országgyűlés nagy üléstermében, alaposan meglepődtek. Na nem azon, hogy megjelent volna valamelyik kormánypárti képviselő. Azt ugyanis mindenki „tudta” hogy nem a hétfői nap hozza meg a svédek NATO csatlakozását. Inkább az lehetett furcsa, hogy még egy fontos kérdés felmerült. Mit kezdjenek a köztársasági elnökkel, aki ismét kegyelemben részesített egy bűnözőt. Olyasvalakit aki egy „nagypályást” segített „amatőrként”. (Ahogy szokták volt mondani, a focis hasonlatokat „egyesek” jobban megértik.)
Nyilván mindkét téma költői felvetéseket hordozott magában. Arra minden esetre jó volt, hogy unatkozó újságírók (és bloggerek) rágják a gittet, és a plátói kérdéseket megvitassák egy elméleti helyszínen a „kávékómában” szenvedő honatyákkal együtt.
Újabb lórúgás egy „közjogi méltóság” – már ha beszélhetünk még ilyenről – tekintélyébe. A mi persze inkább öngól, hiszen döntéssel saját magát hozta kellemetlen helyzetbe a köztársasági elnök. „Nagyjaink” tekintélye persze már régen elveszett. Hiszen Kövér „elvtárs” szégyenteljes kommunikációval igyekszik felülmúlni azokat, akiket hasonló magatartás miatt folyton megbüntet. A miniszterelnökről meg inkább az okozna nehézséget, ha jó példát kellene keresni.
Na, de ugorjunk végre tovább. Már az eddigiekkel is túlléptem azok ingerküszöbét, akik egy írásból csak az első 200 szót akarják elolvasni. (Igen, a címmel együtt.)
Újabb bizonyíték, hogy egy pártkatonát nem lehet ilyen pozícióba ültetni!
Aki figyelmesen olvasta a „kegyelmezési” folyamat szakmai részét, egy dologban biztos lehet. Egy ilyen döntés nem lehet véletlen. (Az előkészítés többlépcsős. Aztán jön a döntés – ami nem mellesleg bármit felülírhat. A végén pedig igazságügyi miniszteri ellenjegyzés is szükséges.) A kérdés már csak az, hogy hol született meg a döntés. Az, hogy ki mondja ki, ugyanis egyértelmű volt, hiszen a „ténsasszony”-nak nem kell megindokolnia a döntését. De a „hol?” csak az egyik dolog.
Ami engem egy kicsit jobban bosszant, a miért. (De ez nem az a „miért”, amit nem kell megindokolni. Erre még kitérek.) Én ugyanis azt érzem, hogy egy kicsit „kiszúrtak” azzal, akik most felmentettek. Ne feledjük a tettét: Ő ugyanis készített egy levelet, amit alá akart íratni egy sértettel. Csak azt nem tudom, hogy mit akart ezzel elérni? Jó-jó nyilván védeni akarta a főnökét. De miben reménykedett? Hogy a „főnök” majd a védelmi szerepkörért valami olyanban részesíti, ami elég lehet ahhoz, hogy egy életen keresztül majd neki nyugodt jövője lesz? Ez miben nyilvánul meg? Anyagiakban? Netán neki is jut egy „kis szőke fürtös”, vagy egy „szende barna szempár”? Aligha lehetett volna ezen az alapon elintézni ezt a dolgot. A „főnök” alighanem magasabb szinten is befolyásoló tényező lehetett valamiben. Ehhez pedig az kellett, hogy a „parancs” is feljebbről érkezzen, csak hát a balhét ezen a szinten kellett intézni. Nyilván ehhez kellett egy kézzel fogható bizonyíték – egy levél – amit ugye nem foghat meg egy nálánál befolyásosabb személy. Tehát az utasítás valami olyan formában kellett, hogy érkezzen, ami nem visszakövethető. Ééééés, ha már a „mentesítést” sem kell megmagyarázni, akkor tulajdonképpen minden „rendben is van.” A cél is ez, hiszen a „kollégát” akár vissza is lehet helyezni a rendes állásába.
Függőben hagytam az elnök asszony „indokolatlansági” szerepkörét. Mai „modern” világunkban egy ilyen kiváltság egy adott személyt mindenek felettinek állít be. Ráadásul pont egy olyan embert, akinek a népet kellene szolgálnia. Akár megvédve a „kisembert” a politika, a hatalom „indokolatlan” támadásaitól. De kérdem én, hogyan? Úgy, amikor ő maga is a hatalom „játékszere”. Mert most kibabráltak vele.
Ez sem elég még ahhoz, hogy elsöpörjük végre a mostani rendszert? Meddig tűrhetjük a hasonló eljárási módokat? Ezt a „brigádot” nem lehet felülről megbontani. A közelgő választás nem is szólhat arról, hogy leváltsuk a „nagyokat”. Pont most van itt az ideje, hogy alulról bontsuk meg az egységüket! De az elmúlt bő 12 év alatt egyszer sem jött ki a matek, hogy többen szavaztak volna másfelé. A legtöbb szavazókör ellenzéki eredményeit összeadva sem jött ki az 50%. Mert nem mentek el az emberek szavazni! Sokszor hivatkoznak a „megmondó emberek” arra, hogy a körzethatárokat így vagy úgy módosítják. De kérdem én: az egész országban? Ebben az elmúlt bő évtizedben simán belefért volna, hogy egyszer azért ne nyerjen az ellenzék, mert széthúzás volt. (Mert egyébként az van, csak a statisztikák nem csak ezt mutatják.) De csak az utóbbit erősítik a megélhetési pártok azzal, hogy osztódással szaporodnak. (Hogy csúnyább szavakat ne használjak: ki, kivel és miért félre…)
Kép: Egy szelet az Indexből, a pixabay-be illesztve”
Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.
