Akik rendszeresen olvassák az írásaimat, vagy figyelemmel kísérik tevékenységemet a facebook-on, láthatják, hogy időnként azzal „zaklatom” őket, hogy tetszésnyilvánításukat mások számára hozzáférhetően is tegyék közzé. Például olyan nagy fizikai megterhelésre buzdítom őket, hogy mutatóujjukkal gyakoroljanak nyomást az egerentyűjük bal gombjára. (Persze a megfelelő helyen és időben…)

Noha nem győzöm hangoztatni, hogy bejegyzéseim – egy-két kivételtől eltekintve – a közvetlen ismerősöknek barátoknak szólnak, most mégis neveztem a Goldenblog versenyre. Az erre utaló jelzést is természetesen láthattátok az oldalakon. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy minden aktív résztvevőnek (klikkelőnek, lájkolónak, tetszésnyilvánítónak – osszátok be) megköszönjem a közreműködést.

A helyezésre pillantva (ide kattintva – 76. hely a 306-ból) senki ne érezzen csalódottságot, éppen a fentebb említettek miatt. De ne is keressetek összefüggést az olimpiai eszme jelmondatával, melyet (Pierre de Frédy, Baron de) Coubertin nevéhez kötünk – bár nem ő mondta…: „Nem a győzelem, a részvétel a fontos”. Ez ugyanis nem olimpia, és igazából „versenynek” is csak idézőjelben írva nevezhetjük. A feltételek ugyanis közel sem egyenlőek, az értékelés rendszeréről már nem is beszélve. Ennek ellenére szó sincs elkeseredettségről, hiszen, ha úgy lenne, akkor nem írnék semmit. Az olvasótábor pedig nem maradhat tájékoztatás nélkül.

Ami számomra nagyon fontos továbbra is, hogy a blogokban történő írások, leginkább saját tapasztalatokon alapuljanak, illetve a saját magunk által megszerzett tudást népszerűsítsék a saját megfogalmazásunkban! Természetesen ez még inkább igaz a különféle tartalmak megosztására a közösségi portálokon. Magyarul a mások tollával (akár golyós, akár pelyhes formában) való ékeskedés helyett ne rukkoljunk elő azok mellbőségével vagy farok méretével sem.

Külön köszönettel tartozom azoknak, akik valamilyen módon megihletői voltak az itt megjelenő tartalmaknak. Sajnos név szerint nem említhetem meg őket, de kívánom (vagy inkább kérem) hogy az életemben való jelenlétükkel továbbra is segítsék a kitárulkozásom visszatükröződését! Mivel az írásokat mindig valamiféle személyes élmény, ezáltal személyes kötődés váltotta ki, látható, hogy a „múzsák” jelenléte ugyanolyan fontos, mint a hajdani nagy költők életében. Viszontlátásra, bármikor ugyanitt!