Kifordított világban élünk. Hogy kit/mit hova soroljunk, azt már Geszti Péter óta tudjuk, hogy a minősítéssel óvatosan kell bánni. Hiszen hogy „ki a bolond és ki a ’normális’, a különbség néha minimális”! Sőt abban is egy egyre inkább biztosak lehetünk, hogy nem feltétlenül az a „jó” oldal, amelyen többség áll. Mi sem jobb bizonyíték erre, hogy a házasságok köttetésének és felbontásának aránya „tök mindegy” hogy 5-10%-al alatta vagy felette van az 50%-nak, az így is úgyis sz@r mutató. És nyilvánvalóan nem a mutatóval van a baj. Hiába repkednek többtízmilliós ígéretek, (pl. ennek lehetséges megoldására) kb. akkora hatása lehet ennek is, mint ahogy a mannát várjuk az égből. (De ne legyen igazam.)

Az indirekt megközelítés egy más világ. Mégis vannak olyanok, akik szerint ez lehet a megoldás. (Báááááár mivel gondolkodni kell ennek megértéséhez, nem biztos, hogy most van ennek az ideje.) Ez a felfogás önmagában hordoz egy kis iróniát. De hogy mégis van benne valami, élő példa, hogy egy komplett párt meglovagolja megkutyagolja. Azt már azért érezzük, hogy a világot (de még ezt a kis Magyarországot) sem fogják megváltani vele. Nem vagyunk elég érettek erre. Az irónia ugyanis könnyen válthat ki indulatokat, ha nem érezzük a cinizmus és a közte húzódó (látszólagos) óriási különbséget. (A szatíráról, és a szarkazmusról még nem is beszélve, ráadásul az egyiknél mint műfajjal is meg kell küzdeni.)

Akiknek lehetőségük van, hogy időnként Thália papjainak oltárán is áldozzanak, (néhanapján színházba is eljutnak) az előadások elején gyakran hallhatják a következő felhívást – helyenként személyesen az igazgatótól: Kedves nézőink! Kérjük Önöket, hogy az előadás után ne felejtsék el bekapcsolni mobiltelefonjaikat, nehogy lemaradjanak egy fontos hívásról.

Sőt a minap egy benzinkúthoz belépve a következő szöveget olvastam (mintegy feledtetve, az aktuális áremelést): Tisztelt Vásárlónk! Mi tiszteletben tartjuk az Ön telefonbeszélgetését. Így annak befejezéséig a kiszolgálást szüneteltetjük.

Az elsőn még elmosolyodunk, a színházba járó közönség meglehet, hogy egy hullámhosszon van. A második már erősen véleményes – főleg ahogy az eladó szavait próbáltam értelmezni az általa felsorolt példák után. Pedig oda sokkal inkább egy konkrét céllal megy az ember, mint a kultúra székházába.

Akkor mégis mi lehet a célja, hogy „szembe megyünk” a valós és fontos problémák egyenes megközelítésével? Tudjuk, hogy ez utóbbi módszer is éppen elég feszültséget okoz. Viszont azt is tudjuk, hogy ebben az országban eléggé „divat” lett a dolgokat nem a nevén nevezni. Megy az árnyalás, maszatolás, csak nehogy ki kelljen mondani. Nos, pont ezeknek a módszereknek az elkövetőinél kellene, hogy beváljon a fordított világ. Hiszen látszólag nincs megnevezve, hogy mi a hiba a rendszerben. Csupán egy fajta ráutalás tapasztalható, amiben bújtatva van az igazság. Talán az utolsó szó lehet a kulcs. „IGAZSÁG”.

Mielőtt a végkövetkeztetésre fordulnának az olvasásban, felhívom a figyelmet egy kabaré jelenetre a 80-as évekből, amikor még aktuális volt. Az iróniának egy sokkal egyszerűbb módjának alkalmazása. Csak másképp „kell” ugyanazokat a szavakat hangsúlyozni.

Koltai Róberttől megkérdezték (a nézőtér első sorában tányérsapkák erdejében):

Néző: - Mit jelent az, hogy a szovjet hadsereg ideiglenesen tartózkodik hazánkban?

Illetékes elvtárs: Ez azt jelenti, hogy most itt vannak, és EGYSZER-csak elmennek. – hatásszünetet tartott, majd így folytatta:

• Egyszer CSAK-ELMENNEK!

(Egy későbbi nyilatkozatában azt mondta, hogy ez a „szófordulat” az utolsó pillanatban jutott a fejébe, mint „mentő” befejezés.

De attól félek, hogy akiknek szól, azoknak mindegy, hogy egyenesben jön vagy hátulról. Nem érdekli őket… Én azért hiszek benne, hogy „EGYSZER-csak” RÁJÖNNEK.

Egyszer „CSAK-RÁJÖNNEK”.

Képek innen: bögre, lovas