A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül

Dárdai hazatért

A türelem bravúrt terem! – mondogatják most Berlinben. Hiszen a legfontosabb csere talán most látszik beérni a Hertha kispadján. „A” vissza-csere. Dárdai Pál csapata magabiztos játékkal 3-0-ra legyőzte a Bayer 04 Leverkusent. Még mielőtt a "hurrá-optimizmus" feltétel nélküli örömködésbe csapna át,…

Tovább olvasom

A lista, ami nincs, de mégis van

Listát készíteni mindig egyfajta összeszedettségre utal. Vagy éppen az a cél, hogy ezt elérjük. Esetleg, hogy rögzítsünk egyes dolgokat. Persze van olyan, amit az ember nem felejt… Orbán Viktor is rendszeresen levelez velünk, én is írtam már Áder Jánosnak, most meg épp Nyunyóka a soros – már úgy…

Tovább olvasom

Nemzeti vírus

Idén is eljött „a” Március 15. A maga sablonjaival, hiányzóival, és újraértékelt gondolataival. Utóbbiak természetesen az Államfő tolmácsolásában. Kicsit korábban ébredtem a szokásos „lustázós” napon megszokottól. A TV reggeli körkapcsolása közben örültem, hogy egy régen látott, ismerős arccal…

Tovább olvasom

Támadás a nők ellen

A bűncselekmények „megítélése” a legtöbbször indulatokat kavar. A hivatalos eljárások és a népítélet között bizony szakadékok is előfordulnak. Még akkor is, ha vannak olyan esetek, amikor minden egyértelműnek látszik. A nőnap kapcsán fejtegetett – emberek közötti egyfajta – megkülönböztetést is a…

Tovább olvasom

A nőnap "MARGÓ"-jára

Idén sem maradhat el, hogy a nők iránti tiszteletet nem mellőzve, felhívjam arra a figyelmet, hogy ez is egyfajta megkülönböztetés ember és ember között. Még akkor is, ha a többség számára ez pozitív, de mégiscsak diszkrimináció. Nem túl szép (de tényszerű) „hagyomány” ezen a felületen, hogy a…

Tovább olvasom

Köszönet a valóságért! – az olvasóktól

Újabb bizonyíték arra, hogy a körülöttünk levő tárgyak mekkora hatással vannak ránk. Különösen, ha megtöltjük őket tartalommal. Hogy fizikailag vagy csak képzeletben, ez már mellékes. Illetve egy fenét: pont ez a lényegük! Fordított világban élünk, még akkor is, ha nem feltétlenül az éppen aktuális…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása