Idén is eljött „a” Március 15. A maga sablonjaival, hiányzóival, és újraértékelt gondolataival. Utóbbiak természetesen az Államfő tolmácsolásában.

Kicsit korábban ébredtem a szokásos „lustázós” napon megszokottól. A TV reggeli körkapcsolása közben örültem, hogy egy régen látott, ismerős arccal találkozhattam. Kicsit fura volt ugyan, hogy a „köztévé” reggeli adásában először idéztek Áder János ünnepi beszédéből, aztán leadták az egészet. Köszönöm, hogy felhívták a figyelmet, mire koncentráljak!

„Tisztelt Honfitársaim!” – eddig az idézet.

Bajban a haza, bajban a szakma. Mármint a köztársasági elnöki pozíció. Még szerencse, hogy csak egy van belőle, így majdcsak megoldjuk valahogy. Elfogytak ugyanis a közhelyek. Mint ahogyan egy nálamnál sokkal szakavatottabb blogíró fogalmazott: Szele Tamás, Fogókínpad: „Erről a napról aztán már végképp mindent megírtak 1848 óta és annak a mindennek az ellenkezőjét is nemkülönben”.

Áder János azért nem olyan ember, hogy csak úgy sarokba lehessen állítani. A történelembe, illetve az irodalomba menekülve azért volt mondanivalója. És tényleg! A gyerekek, és természetesen a szülők úgyis éppen kezdenek visszaszokni a „Home-suliba.” Szinte megtiszteltetés nekik az új „tanító bácsi”. Jókai mór és Arany János szavai még mindig a fülembe csengenek. Főleg, hogy egyes gondolataikat – jó pedagógusként – többször is visszaidézte. Kisikoláskorom leghátborzongatóbb gondolatai ugranak be ilyenkor: Mire gondolt a költő? Koruk nagy emberei, gondolkodói, írói. Csak én furcsállanám, a történelem végezetéig abból a helyzetből kiindulva kellene megélnünk?

Tisztelt Honfitársaim!

Elsőre az tűnt fel, hogy nincs ott mellette Weisz Fanni. Persze nem feltétlenül az Ő személye hiányzott, csak már úgy megszoktuk. Azért a derék Elnök Úr nem olyan sokszor szerepel évente a TV-ben. Ha az újévi beszédét fontosnak tartják, hogy az is értse, akinek gondjai vannak a hallással, igazán gondolhatnának rájuk ilyenkor is, amikor forradalmi hangulatban van az ország.

Szegény Palik Laci most nem ér rá, most „másféle” celebeknek szurkol valahol a távolban. Pedig már kezdem hiányolni, amint forradalmi hangulatban kiáltja: Hová tűnt Weisz Fanni?

Tisztelt Honfitársaim!

A minap is leégett egy közelünkben élő család háza. Igen, segítségükre siettek azok, akik közvetlenül tehettek valamit. De hol húzódik meg az a határ, ahol mindenkinek együtt kell velük érezni? Naponta égnek le házak. – sajnos! Naponta születnek gyerekek – hál’ Istennek. Egyéni sorsok, bánatok, örömök. Van úgy, hogy bizonyos körülmények (pl. járványok) egyszerre sújtanak le, van úgy, hogy nagyon sok helyre. De ebben a helyzetben is vannak olyanok, akik – együtt érezve ugyan nagyon sok ember gondjával – mennek és végzik a dolgukat, hogy az élet ne álljon meg máshol sem.

Tisztelt Honfitársaim!

Igen, korunk egyik legnagyobb kihívásával állunk szemben. Függetlenül attól, hogy bizonyított vagy sem, ennek a vírusnak a keletkezése, lefolyása és „jövője”. Szerintem mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a nemzeti ünnepen, ezzel kampányolva, nem a megoldás felé terelődik az irány. Ha hiszünk a szakembereknek, – mivel másoknak egyre kevésbé – hagyjuk azt meg nekik továbbra is, hogy a megoldáson dolgozzanak. Ne kelljen nekik még ez egyre inkább ellentmondásosabb és ellenségesebb közvéleménnyel megküzdeniük!

Tisztelt Honfitársaim!

Tavaly ilyenkor azt hallottuk, hogy most legyünk türelmesek és visszafogottak. (Először a nőnappal, aztán a márc. 15-el, majd a Húsvéttal, az anyák napjával. Azért, hogy jövőre már szabadok legyünk!) A nyaralással is, de ezt azért mindenki megoldotta valahogy. Még azok is, akik azzal kampányoltak, hogy kevesebb Horvátország, több Balaton. Félreértés ne essék, nem azzal van a baj, hogy Horvátország, hanem a „megközelítéssel”. Akik olvassák a blogot, tudják, hogy nincs álszenteskedés, mert én is jártam ott tavaly, még ha csak „kutyakísérőként” is! Óvatosan tehát a "nosztredámuszi" jóslatokkal. Ha abban bízunk, hogy addigra az oltásokkal minden megoldódik, akkor miért is van tervben egy oltóanyaggyár? (Ja, hogy én nem vagyok költő, és nem is 173 évvel ezelőtt éltem, ne tegyek fel ilyen kérdéseket.) A jövendőmondók valóban hitegettek bennünket a keleti veszedelemmel. Az idők során jöttek is sorba. Bár így, hogy a történelmi eseményeket időnkét átkeresztelik, nem tudhatjuk, hogy a szovjet hadsereg bevonulását minek is nevezzük. Aztán Csernobil is arra van. Sőt néhány délről eltévedt migráns is próbálkozott azon az oldalon. Először egyértelműen kínainak tituláltuk a koronás veszedelmet, azóta már ezzel is óvatosan kell bánni. És akkor még csak a fizikai dolgokról volt szó. Az ideológiai támadásokról még nem is beszéltünk. Pedig azok állítólag sokkal károsabb hatásúak. Remélem egy, az erdélyi hegyekből érkező barnamedvére nem akarnak valami mumus-szerepet osztani!

Tisztelt Honfitársaim!

Az idén nálunk is megtört egy hagyomány. Az egyik barátommal rendszeresen koccintottunk egy pohár vörösborral – a forradalom vérével – elődeink emlékére. De most a „sors és a gondviselés” az ország két ellentétes pontjára szólított bennünket. A monitort meg nem akartuk kiverni a pohárral. De azért nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy be fogjuk pótolni. „Home-office”-tól, köztársasági elnöktől, vírustól függetlenül. Dicsőségesen küzdöttünk eddig is, megérdemeljük!

Kép: a pixabay segítségével készült, sajátos montázs-technikával

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával