A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül

(lépcső)Házon kívül

Támadás a nők ellen

2021. március 14. - Jumbóka

A bűncselekmények „megítélése” a legtöbbször indulatokat kavar. A hivatalos eljárások és a népítélet között bizony szakadékok is előfordulnak. Még akkor is, ha vannak olyan esetek, amikor minden egyértelműnek látszik.

A nőnap kapcsán fejtegetett – emberek közötti egyfajtamegkülönböztetést is a felszínre hozó írást a „várt” vegyes érzelmek fogadták. Azt kell mondjam, a szélsőséges reakciók is „normálisak” – sajnos. Természetesen nem az utóbbi volt a cél. De, hogy mennyire fontos, hogy – különösen – egyes helyzetekben a nők nagyobb védelmet kellene hogy kapjanak, az nem lehet kérdés.

Ismét olyan bűncselekmény került a címlapokra, amely minden jóérzésű ember számára gyomorforgató. Terhes nőt erőszakoltak meg Kistarcsán.

terhes.jpg

Elég sűrűn merül fel arra az „igény” hogy bizonyos bűncselekmények elkövetése kapcsán a bűnöst valami úton véglegesen vonják ki végre a forgalomból. Távol álljon tőlem, hogy most kampányt folytassak a halálbüntetés visszaállítása mellett. De kétségtelen, hogy valamit tenni kell, az ilyen súlyú tett után elítélt alakokkal. Az mindenki számára egyértelmű, hogy vannak olyan esetek, amelyek nem írhatók a véletlen számlájára. A nagyon fiatalok, és a nagyon idősek ellen elkövetett tettlegességek pl. ilyenek. (Bár nem összehasonlítható események, de ne fejtsük el, hogy lopni, csalni, hazudni sem lehet véletlenül.) Sőt, ezeket nem mentesítheti az alkohol vagy a drog befolyásoltsága sem, mint ahogy az egyes mérlegeléseknél figyelembe veszik. Azt „értem”, hogy a szemet szemért, fogat fogért elv meglehetősen középkori gondolkodás. De az sem „normális”, hogy az ilyen embereket éppen azoknak kell eltartani (bérből és fizetésből) akik ellen elkövették a minősíthetetlen cselekedeteket. Azt is csak „magyarázatként” fogom fel, hogy a parkoló pályára állított elítéltek tulajdonképpen dolgozhatnak a hűvösben, és az ott elvégzett munkájukkal hozzájárulnak a „költségvetéshez”. Na persze…

Az emlegetett írás szellemiségébe simán belefér az, hogy a nők a genetikának köszönhetően általában gyengébb fizikai mutatókkal rendelkeznek, mint a férfiak. De ez még nem ad okod a megtámadhatóságukra! (Mint ahogy az elpunnyadtságuk vagy éppen betegségük miatt gizda férfiakat sem lehet „lerohanni” senkinek, sőt másokat sem.) Ráadásul van itt még egy fontos tényező, az anyaság, illetve a terhesség. Az elkövető gyakorlatilag két embert erőszakolt meg, ráadásul kétszer! – legalábbis a vizsgálat jelen szakaszában ezt tudjuk.

Sajnos az is látszik, hogy jelen (vírus) helyzetben az emberek fejben is fáradnak. Ez észrevehető a napi kommunikációban, a munkában, (akinek még van, akinek nincs annál meg különösen) de ne hagyjuk ki a közlekedést sem. Utóbbinál megint csak különleges a helyzet, hiszen a megfelelő koncentráció hiánya miatt mások is veszélybe kerülhetnek. De mi még a furcsa az egészben? A nyugodt békés, türelmes emberek tudják a legtovább várni csendesen a választ a kérdésre: meddig még?

Kép: a pixabay segítségével készült, sajátos montázs-technikával

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsohazonkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr1716461166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reding Roli 2021.03.14. 20:36:39

Azt azèrt hozzá lehetne tenni, hogy Kistarcsán úgymond az etnikai kisebbsèg erőszakolt, ès mèg vannak èrdekes körülmènyek...

A fő kèrdès szerintem az, hogy általánosan mennyire gyakori ma a nők elleni erőszak, illetve ha jellemző ez a jelensèg ,csökkenő , vagy növekvő a trendje...

Szerintem nem is jellemző- kivètel talán a társadalom perifèriáján lèvő rètegek esetèben - ès nem is növekszik trendszerűen, hiszen lassan - lassan csak folyik a polgárosodás , és egyre magasabb az általános iskolázottság , nő a nők társadalmi szerepe, megbecsülèse..

Pl. Saját pèldám: soha nem voltam egy nővel sem erőszakos èletemben, de mèg csak oda sem fütyöltem soha senkinek ( proli viselkedèsnek tartottam ez ilyet )
A barátaim többsège is ilyen ...A fèrfiak többsège jó, nem szabad feminista hangulatot kelteni ellenük ....ès a a társadalom alsó 10-20% - át èritő problèmat általánosan jellemző problèmakènt beállítani !
süti beállítások módosítása