Ismét eljött a nagy nap, mint ahogy a karácsony, a húsvét, meg a sok-sok „nemzetközi X-nap”, amelyeket a megfelelő „komolysággal kell” kezelni.
Szinte hihetetlen, hogy már 4 év telt el a legutóbbi „nőnapos” bejegyzés óta. Na, félreértés ne essék, nem akarok ebből valamiféle évfordulót „csinálni”. (Esetleg virággal megünnepeltetni magam”.) Az azonban figyelemre méltó, hogy a nők „általános” megítélése azóta sem változott sokat. Annak ellenére, hogy az ilyen „nevezetes” napokat arra „találták” ki, hogy a figyelemfelhívás hatására végre a többi napon is történjék valami.
Tessenek csak végignézni, hogy a mai napon hányféle megközelítésben esik szó a nőnapról. Jó-jó, az évek alatt azért ez a téma is „kiszínesedett”. Előtérbe kerül a „genderizmus”, aminek már olyan „szélsőségei” is vannak, hogy már a legfelsőbb szinten is „elismerik”, ha valaki az egyik nap fiú, a másik nap meg lány. Aztán ha ez megjelenik a „hétköznapokon” is, akkor meg az baj.
Én általában szeretek felvezetőket, beszédeket mondani. (Ez az egy nap a kivétel, amikor szívesen átadom a „szónoki pozíciót” másnak.) A „hallgatóságom” már nem ennyire egységes a megszólalásaimmal kapcsolatban. De, – ami érdekes – gyakran szóba kerül, hogy mit mondtam volna ha… Az idén ez azért lett volna különösen érdekes, mert készültem a beszéddel, de szándékosan nem mondtam el. Viszont… – ahogy mondani szokták – „ha nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”. Ha netán átfedéseket vélnétek felfedezni az eddig leírtakkal, az nem a véletlen műve. Jaj, egy fontos dolog: A dátum márc. 7! Ugye ez az utolsó „munkanap” a nőnap előtt. „Szokásos” magyarázat az idézőjeles szóra: Márc. 8.-án (nőnaptól függetlenül) is dolgoznak emberek. Nők, férfiak, és mindenki más. Rendőrök, egészségügyek, „boltosok”… és még akik „megsértődnek”, ha nincsenek benne egy ilyen felsorolásban.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ma március 7.-e, Tamás napja „vagyon”. Ezúton is boldog névnapot barátomnak, akitől most „csak” néhány ezer km választ el. De én már gondolok a holnapra, amikor a Zoltánokat (is) ünnepeljük. No, meg természetesen a hölgyeket, akiknek „szerencsés” képviselőit körünkben is köszönthetjük. Azokat, akikkel a hétköznapokon is ugyanúgy „bánunk”, mint a kiemelt napokon. (Sőt megpróbáljuk tiszteletben tartani az ő „nehéz napjaikat”, még akkor is, ha ezt nem tudjuk kellőképpen átérezni.) Munkájukat viszont ugyanúgy megbecsüljük, mint a miénket, hiszen csak azzal együtt kiegészítve végezhetjük a sajátunkat. (Annál is inkább, mert bizonyos funkciók „le vannak tiltva” a mi felületünkön.)
Ma már a nők helyzete egy kicsit átértékelődött. Na, nem abban a tekintetben, amiről ez a nap szólna. Hanem amiatt, amiért a férfiaké is. Viszont ebben az a jó, hogy a megszólítást nem kell átírni a köszöntőben. Szűk körünkben még azok közé tartozunk, akiket a „beidegződött” nemi megkülönböztetés „nevelt”. Nők és férfiak. De, ma már a „legfelsőbb körökben” is elismerik, hogy vannak, akik mások. Akár úgyis, hogy egyik nap fiúk, a másik nap lányok. Hiába no, kiszínesedett a világ, mi is egyre inkább elfogadóbbakká válunk. (Azt azért ne felejtsük el még ilyenkor sem, hogy mai „modern” világunkban itt sem mellőzendőek a – pillanatnyi – érdekek.)
Most elővesszük a „hagyománytisztelő” oldalunkat, és köszöntjük a körünkben dolgozó hölgyeket. Mint ahogy az ő ilyen irányú megközelítésüket is elismeréssel fogatjuk. (Így elfogyasztjuk az ugyancsak jelentős erőbedobással elkészített finomságaikat.)
Kedves kolléganők, boldog nőnapot!
(Virág, „meglepetés"-ajándék, puszi.) – ezek megvoltak.
Minden embertársunkat tisztelet kell, hogy övezze! DE!!! Ha már erre az „alkotmányunkban” rögzített módon kell felhívni a figyelmet, akkor ott baj van. (Bőrszínre, nemre, vallásra származásra stb. való tekintet nélkül.) Lehet ugyan statisztikákat felállítani, (van is erre nem kevés példa, a mai napon meg főleg) de ez ugyanúgy félreértésekre adhat okot, mint bármi más, pusztán a számmisztikát alapul vett felmérés. Igenis, pl. a sportban valamilyen alapon el kell „határolni” egymástól a nemeket, még ha ez időnkét rosszul is esik egyeseknek. Erre viszont egységes és egyértelmű szabályokat kell hozni. (Ugye-ugye 2024-es párizsi olimpia…) Jön a szokásos „hülye” példa: a közlekedésben is korlátozni kell pl. a színtévesztőket.
A hétköznapi életben viszont, ha csupán statisztikai alapon kell kiosztani pl. parlamenti helyeket vagy a „vezérigazgatói” székeket, akkor az ugyanolyan „megkülönböztetés”, mintha hajszín vagy balkezesség szempontjából osztanánk „szerepeket”. (Főleg ha valakinek kettő is van az utóbbiból.) Az azért joggal vethet fel kérdéseket, ha az országgyűlésben jelentősen kisebb a nők aránya.
Ééééééés akkor itt be is fejezném… Még mielőtt arról is elmélkednék, hogy a „nőtanácsba” hány férfit „kellene” delegálni legalább konzultációs lehetőséggel. Mindenkinek kellemes ünneplést, bármi is hozza el neki ebben az örömet!
Kép: Saját virág
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával
