Az ellenzék érdemben nem „lehet” résztvevője a parlamenti munkának. Ennek ellenére „megtalálják” a lehetőséget, hogyan lehetnének részesei a közéletnek.

Csendesedni látszanak az indulatok, de ez csak átmeneti állapot. Mindig is tudtuk, hogy az Országgyűlés nem egy irodalmi kávéház, melyek csendes szegletén meglepné magát egy verssel József Attila a születésnapjára.

Ha valaki a magyar kultúra iránti érdeklődését szeretné emlékezetessé tenni, az ne a parlamentben kezdjen. Bár, ha maradandó élményekre vágyik, akkor meg mégiscsak látogasson el az ország házába. Azt már megszokhattuk, hogy érdemi vitákra nem számíthatunk, ha a hatalom gyakorlói és az ellenzék egy légtérben tartózkodik. Az elmúlt hetekben már hagyománnyá vált, hogy ha már együtt vannak, akkor valami mással hívják fel a figyelmet magukra.

A „stand up comedy” évekig tartó felfutása egy „kissé” megtorpanni látszik. Az új arcok megjelenése bár egy kicsit színesítette a mezőnyt, tény, hogy felhígult a társaság. Na de mit nekünk az ékesszólóság hanyatlása, ha itt vannak az általunk megválasztott, és jól megfizetett képviselők. Ráadásul még különösebb tanulmányokat sem kell elsajátítaniuk, elég csak visszapillantani az óvodás kommunikációra. Legegyszerűbb módja a becsmérlésnek a külcsín megítélése. Lehet ez testalkat, arcberendezés, nem is beszélve a ruházatról. Sőt aki az utóbbit nem veszi észre, nyugodtan mondhatjuk róla, hogy szemellenzőt visel. (Vagy csak a megfelelő szűrővel ellátott szemüveget.) Azt hogy országunk „nagyjai” (nem feltétlenül termetre) nem tudnak normálisan felöltözni, még nem is lenne baj. Ha már az ovis alapokról beszélünk, nekünk is segítettek a szüleink nevelőink. Ma ez a műfaj már odáig jutott, hogy ugyancsak drága pénzért, és „stylist”-nek nevezve külön erre szakosodott emberek figyelnek erre is. Most csak az a kérdés, hogy egy rosszul sikerült párosítás (alany és öltözete) kapcsán kit lehet szidni? (Szerintem mindkettőt.) Ha pl. egy miniszterelnök tramplinak néz ki, akkor azt miért kell tagadni. Mindenki látja, még ha nehezen is veszik tudomásul.

A mesében is mindenki tudta, hogy meztelen a király, csak senki nem merte kimondani. Pedig mindenki látta. Na de a ruhátlanságig Isten ments, hogy eljussunk, akkor már tényleg mindegy, csak aggassanak rá valamit! Lehet, hogy neki is jót tenne egy „várkonyiandi”-féle stílus (vagy stylist) váltás. Ő is megfiatalodna, megszépülne. Nem is kellene nagyon messzire menni tanácsadásét. (Pl. valamelyik EB meccsen megbeszélhetné a szomszédjával, hogyan is kell ezt csinálni.) Na de távol álljon tőlem, hogy bárkit is hűtlenségre biztassak! (Főleg, hogy ez szinte már meg is valósult, csak hogy a menyasszony nem egy konkrét hölgyemény, hanem egy fél ország…)

Na de az öltözet még hagyján. Az is egyfajta STÍLUS, még ha más összefüggésben is mondják, hogy AZ maga az ember. Sajnos „nagyjaink” túl sokat beszélnek, de ezzel mégis nagyon kevés, érdemi információt osztanak meg velünk. A parttalan „szólásszabadságnak” pedig egyenes következménye, hogy kifogynak a mondandóból. Beszélni pedig „kell”, mert a hangjukat akarják hallatni. Ilyenkor jönnek elő a „válogatott ostobaságok”. Ezekre pedig sajnos „nincs más” visszavágási lehetőség, mint a hasonló válaszok. Bármennyire is felül akarják múlni ezzel egymást, leginkább a saját „tekintélyüket” ássák alább.

A hangerő emelkedésével és a trágár szavak halmozásánál pedig nincs nagyobb szégyen. (Első körben rájuk nézve, de ezen közeg könnyen kiszélesíthető, és általánosítható.) Az újságíróknak persze Kánaán, hiszen a „független” médiumok szaporodásával számtalan tollforgató kisiskolást hoznak „kedvező” helyzetbe.

Egy mindenek felett álló hatalom persze azt akarja láttatni, hogy urai a helyzetnek. De az effajta urizálás még inkább ártalmas lehet. Nyilván egy országgyűlés elnökének munkáját nem lehet tanítani. De lehet, hogy nem is kellene, hiszen bőven elég lenne egy általános „viselkedési” norma elsajátítása. Sajnos ebből a titulusból sincs több. (Most a pozícióról beszélek, nem a helyettesítési láncról.) Ő s ugyanúgy elveti a sulykot, vagy inkább elveszti az önkontrollt. A nem egyenlő elbírálás pedig ebben az összefüggésben még inkább „látványos”. Sajnos a pozícióból adódóan a tekintély csak abban az esetben váltja ki az alázatot, ha Ő maga nem aláz meg senkit. Ez pedig nagyon nem így van. Az, hogy ezt megpróbálja forintosítani, valóban a tehetetlenség igazolása. Sőt Ő maga bizonyítja, hogy mekkora infláció van jelen, mert a büntetések igencsak gyorsan ívelnek felfelé.

Igen, én is voltam Parlament látogatáson. Megismertem a szépet és a pompát. Csak egyet nem, magát a valóságot. De még örülök is neki, hogy azt csak a TV-ben látom. Onnan nem fröcsög ki, bááááár lassan tényleg ablaktörlő kell a képernyő belsejére, hogy lássam, mi folyik ott. Igaz, ha csak erről szól, nem is vagyok rá kíváncsi.

Még mielőtt valaki elfogultsággal vádolna, (valamelyik oldal iránti elkötelezettségről nem is beszélve) szó sincs ilyesmiről. Kétségtelen, hogy az ellenzék sem a „JOBBIK” arcát mutatja. Na de félre a „hülye” szójátékokkal, ennél sokkal durvábbakat mondanak ők is. De ebből is látszik, hogy a 2/3-os hatalom (még akkor is ha az csak az ország egyharmadának a kétharmada) önmagában kevés bármilyen magatartászavar leküzdésére. Viszont jó lehetőség lenne akár egy ilyen „probléma” megoldására is. Valljuk be őszintén, van már sokféle vakcinánk, de erre még nem találták meg a megfelelő gyógymódot.

Képek: Pixabay-montázs

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával