A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül

Klímaváltozás már 1914-ben is

Szép időnk van! Jaj, de fázom. Fú, de melegem van. Minden félmondatot könnyen behelyettesíthetünk egy-egy hétköznapi szituációba.

Az ilyen megnyilvánulások mindennaposak, még akkor is, ha látszólag időkitöltő mondatok. De vannak azok a helyzetek, amikor egyre komolyabban kell őket venni. Gyakran emlegetjük az egykori nagy teleket, majd az „újkori” fekete karácsonyt és a fehér húsvétot.

Akkor itt lassítsunk le egy pillanatra! Ugyanis ha tudományos alapra helyezzük ezeket a kifejezéseket, előbb-utóbb eljutunk napjaink egyik legtöbbet emlegetett témájához, a klímaváltozáshoz. De valóban elmúlt 10-20 év „jelenségéről” beszélnénk? Aligha. Bársony István (1855-1928) író, publicista, vadászíró sorai már 1914-ben megjelentek a Nimród újságban.

nimrod1914.jpg

Tovább olvasom

Megvegyem, vagy ne vegyem…?

Áremelés, infláció, áruhiány, és sorolhatnám… Ezek a „varázsszavak” töltik meg a mindennapjainkat. Egyébként is, de most különösen.

Emlékeztek még gyermekkorunk „vicces” játékára? Kezünkbe vettünk egy szál százszorszépet, és tépkedtük a szirmait: „szeret, nem szeret, szeret, nem szeret…” Aztán ha a nem „várt” végeredmény jött ki, kezdtük elölről. (Tudom-tudom, egyesek mér itt is közéleti-politikai összefüggést vélnek felfedezni, de ezzel még várjunk egy kicsit.)

penztargep.jpg

Tovább olvasom

Iiiiiiiiiispááááááááááán!

Nem tudták mi hiányzik ebből az országból? Na, most bejelentették: A főispánok és a vármegyék.

Egy ilyen hír után az ember komolyan elgondolkodik. Valami „mémet” gyártson, vagy írjon valami „vicceset”. De szerencsére nem kell messzire menni. Csak egy kis képzelőerő kell hozzá. Hiszen vezérünk igaz magyar emberként gyakorlatilag önmaga paródiáját elevenítette fel. Na, azért majd érdemes lesz megnézni a közösségi internetes felületeket!

Őszintén örülök, hogy én nem mentem világgá. Hiszen ebben az országban minden „rendben van”. Döbröginek már a világon semmi dolga nincs, csak hogy nosztalgiázzon. Gondolom a nagy ötlet bejelentése után beült a páncélozott hintójába, és „Hajts Kocsis!” Aki nem mellesleg Máté. Ha már ő is ilyen vezető pozícióban van, rá is kontrázott a sztorira. Már szaladt is Kövér Úrhoz. Nem a Döbrögihez, hanem a „másik”-hoz, és hű szolgaként azonnal kérvényezte, hogy a megfelelő elöljáróságokhoz a megfelelő vármegyék is „rendeltessenek” hozzá.dobrogi.JPG

Tulajdonképpen a "főnökeinknek"akik nem mellesleg a mi alkalmazottaink – teljesen igazuk van. A diktatúra már elcsépelt szöveg, de a feudális hatalom kifejezései legalább olyan frappánsan jellemzik, ki az úr ebben a kies hazában. Nem véletlenül emlegetik egyesek folyton a híres „Kádár”-nak tulajdonított idézetet, ami szerint nevezzük nevén a gyereket: „A krumplileves legyen krumplileves.” Arról nem is beszélve, hogy abba sem kell (hatósági áras) hús.

Ugyan már kit érdekelnek az árak. Egy olyan országban, ahol a államtitkárok, úgy szaporodnak, mint a kérészek. Az ilyen ilyen-olyan megbízottak számánál csak a fizetésük nő jobban. Miközben a vidéki ügyintézők előtt meg úgy nő a sor, mint amikor banánt osztottak a GUM áruházban. Tessék megtanulni, lehet, hogy szükség lesz rá, hátha még valakinek „ki kell menni” Moszkvába: Главный универсальный магазин – Központi Nagyáruház.

Engedtessék meg, hogy azért „beszóljak” néhány „felelős magyar állampolgárnak”! Akik most szitkozódva sorban állnak, mert már több mint egy éve lejárt valamilyen „passzusuk”. Talán nem harsány bólogatások között kellett volna örülni, hogy „hurrá nem kell érvényesíteni a dokumentumokat” a „járvány” idején. Még csodálkozom is, hogy nem emelték fel egyes illetékek árát. Mekkorát lehetett volna még ezen is kaszálni!

Na, de vissza az alapgondolathoz. Orbán Viktor elmondta: nagyon nehéz idők jönnek, de ez a kormány bebizonyította, hogy – ellentétben az ellenfeleivel –- képes kezelni a kihívásokat. Erre ugye senki nem gondolt, hogy megidézi a „sötét középkort”.

De mindig hozok egy párhuzamot. Tudjátok, csakis az esélyegyenlőség jegyében: Bajnai Gordon (anno): Fájni fog, minden családtól áldozatot és lemondást kíván a válságkezelés. Minden magyar családot, minden embert érinteni fog, de lesz eredménye".

Gordont meg mindenki úgy emlegeti, mint a „libást”. Most akkor a történelem tulajdonképpen ismételte önmagát. Egyfajta reinkarnáció. Na, még mielőtt bárki a Dalai lámával jönne elő, ezzel azért vigyázzuk! Főleg most. Számtalan „nosztradamuszi jóslat” emlegette már a keleti veszedelmet. Először mindenki a kínai bevándorlókra gondolt. Aztán már ők is csak a vírusukat küldték, majd az oltásukat. Most meg az oroszok. (Bár nekik is voltak hírnökeik injekció formájában.)

Hát mi jöhet még? Ki kerül a deresre? Ugyan már! Hát Te kedves olvasó, vagyis mi, még mielőtt én is kimaradnék a „jóból”. Ki issza itt meg mindennek a levét? (Az még a jobbik eset lenne, ha valami erjesztett ital formájában érne el bennünket a Kánaán.) Ugyan, hol van már a „háromszor veri vissza”… Legfeljebb otthon, akárhányszor… Azt úgyse számolja senki.

Kép: youtube

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával

Kérészek násza, belvárosi tanúk előtt

Igazi hungarikum, a Magyar Értéktár része, de ezek annyira hivatalos megközelítések. Szerencsések azok, akiknek lehetőségük van „testközelből” tanulmányozni a „háztűznézőt”!

Kellemes szombat esti séta a szegedi Széchenyi téren, fél szemmel mindenki azt nézi, mikor pillanthatja meg a menyasszonyt a városháza előtt, vagy épp a parkban, fotózás közben. De aki nem kapott meghívót a lagziba, annak sem kell csalódottan távozni. Csak néhány száz méter a Tisza-part, ott kezdődik igazán a násztánc, azaz a „tiszavirágzás”. Hiába, no Szegeden mindig repül valami!

Mindenek előtt egy nagyon fontos dolog!
A kérészek minden megjelenési formája védett. Tilos begyűjteni bármilyen fázisban, még elhullott állapotban is! Nem hinném, hogy a 150.000 Ft-os bírság lenne a visszatartó erő, hiszen van az a pénz… De legalább mi, „hétköznapi” emberek őrizzük meg ezt a csodát!

keresz5taska.jpg

Tovább olvasom

Az apátok… napját

Nálunk június harmadik vasárnapjára „esik”. Na, de valóban úgy „puffan”?

Előrebocsátom, hogy a megközelítés eltér a szokványos gondolatmenetektől. Még akkor is, ha ezen a felületen ez így szokásos. Szeretném egy kicsit feladni a leckét a „bekategorizálók”-nak. Ezen gondolatokat hová sorolnátok? Közélet, család, életmód, esetleg egyszerűen „csak” eszmefuttatás?

Néhány évvel ezelőtt foglalkoztam már a témával. Annyit azért gyorsan leszögeznék, hogy a véleményem nem változott gyökeresen. Legfeljebb behozok néhány új szálat, a „modern” időknek megfelelően.

Az természetesen csak véletlen, hogy abban az időben is rendeztek foci VB-t. (Mintegy mentsvárként a gondolatok helyrerázása, és a szabadidő kellemes eltöltése végett.) Az már nem, hogy akkor sem voltunk ott…

apanap.jpg

Tovább olvasom

Gól, gól, gól, góóóól! – de, de, de, de…

Négy gólt rúgtunk az angoloknak, négyet aludtunk rá. Remélem, már tudatosult bennünk, hogy ez nem álom volt.

Ennyi idő alatt felébredhettünk a mámorból, mert hogy az volt, az nem is kétséges. Így lassan itt az ideje, hogy ezt az állapotot, – meg természetesen az idáig vezető utat is – józanul értékelhessük.

 angol_magyar_0_4.jpg

Tovább olvasom

Nincs bocsánat, kihívás van! – 100 szóban

Blogger üzemmódban gyakran merül fel a terjedelem kérdése, ha nem is nyíltan kimondva. Ebben a közegben külön hátrány, ha korlátok közé vagy szorítva.

A kihívást már csak azzal lehet fokozni, ha olyan téma van terítéken, aminek a megítélése még testvérek között is igencsak megosztó. Ilyen például a „megbocsátás” kérdése. Remélem úgy sikerült a felvezetés, hogy még nem számít bele a száz szóba!

sajnalom.jpg

Tovább olvasom

Nemzetek ligája és vacsorája

Ismét meccsnap! Ma este a „Népstadionban” fogadjuk a német labdarúgó-válogatottat. Ki-ki vérmérséklete és lehetősége szerint készül.

Ismét tele lesz a Puskás, és ez mennyivel jobban hangzik, mint amikor a hócipőnkről vagy valamely testrészünkről kell „feltöltöttségi” mutatót ábrázolni.

Megpróbálom röviden és gyorsan összefoglalni azokat a gondolatokat, amelyeket a mai ebéd tálalása ihletett. Igyekezni kell, hogy még mindenki felkészülhessen a nagy megmérettetésre. Általában a hosszú kihagyás miatt jövünk lázba, ha újabb válogatott meccsről van szó. Olyankor ugyanis hajlamosak vagyunk elfelejteni a múltat, és bízunk egy jobb folytatásban. Most azonban olyan válogatottunk van, amely bármire képes – egy-egy meccs erejéig legalábbis. Még akkor is, ha az elmúlt pár nap találkozói után illik mértéktartóan véleményt mondani. Akár a pozitív, akár a negatív jelzőket „kellene” felsorolni. A konkrét listázást inkább mellőzném, viszont pár tényt azért érdemes rögzíteni.

piros_feher_zold.jpg

Tovább olvasom

Az angolok letérdelnek – a négynapos munkahét előtt

Mindenki megreformálná a munkát. Egyesek annyira, hogy ne kelljen dolgozni sem. Van, akinek ez meg is adatik. De a többség még nem tart itt. Hál’ Istennek!

Megelőztem a koromat! Lassan már nekem is óvatosan kell bánni ezzel a kifejezéssel, de azért nem kell aggódni. Még jó 10 évem van a munkaerőpiacon. Szándékosan nem azt írtam, hogy addig lesz is munkám. Mert most van ugyan, de ebben a mai „modern” világban sose lehet tudni… főleg alkalmazottként. Mire akkor ez a felütés?

naptar.jpg

Tovább olvasom

A benzinért sok(k) a 800 Ft

Isten bizony, alig várom, hogy a benzin elérje az újabb lélektani határt. Az persze más lapra tartozik, hogy kinek van ekkora, és egyáltalán ennyi lelke.

Bizony én is ebben az országban (l)élek, és én is ennek szívom a (benzingőzös) levegőjét (is). (Sőt már 2011-ben a maihoz képest fél áron is megmondtam…) Most akkor megbolondultam, vagy megártott az első kánikula közeli hétvége?

feltoltodes.jpg

Tovább olvasom

A férfiasság ékkövei a bográcsban, a női lélekkel körítve

Sok vitába belefutottam már annak kapcsán, hogy kitegyük e az ebédünket valamilyen web-es felületre. Nyilván ez sem fehér vagy fekete, főleg ha másfajta mondanivaló is meghúzódik a háttérben.

Érthető persze ez a fajta kitárulkozás egy bizonyos határig, hiszen ebben is vannak különleges helyzetek. De azt már én is túlzásnak tartom, ha vendéglátó ipari egységeket meghazudtoló módon kerülnek fel egyes családok menüsorai. Főleg, ha a kommentekkel együtt eljutnak a másnap reggeli következményekig. Mindjárt más lehet a helyzet, ha a kulináris élmény mögé betesznek valami szélesebb rétegeket foglalkoztató tartalmat.

Többször jeleztem már, hogy nem szeretnék a gasztrobloggerek babérjaira törni. Most sem, de végre én is bemutathatók egy sokak által kedvelt fotópárt, az előtte/utána témakörben. Sőt a képi „élményt” még megtoldanám a férfiúi büszkeséggel is. Nem feltétlenül a főzésre gondolok, bár kétségtelen, hogy a kerti partik „sztársága” általában javítja a pasik önképét. (A saját szemükben biztosan, de a többi részvevő előtt is, csak ők megtoldják egy kis „színpadiassággal”.)

pulykatoke.jpg

Tovább olvasom

A leértékelt hokizás

Nagyon úgy néz ki, hogy nem rendezünk A-csoportos jégkorong VB-t, bár egyelőre még a végső döntés előtt vagyunk. Igaz, a végkimenetel nem igazán kétséges. De amíg (hivatalosan) eljutunk idáig, néhány dolog már most kiverte a biztosítékot.

A véleményem, – a tőlem megszokottól eltérően – rövid és tömör: SZÉGYEN!

Félreértés ne essék, nem az, hogy nem rendezzük meg. Hanem a „miért”, illetve az az út, ahogyan eljuthatunk a döntésig. Azt ugye tudjuk, hogy a férfi válogatott a divízió 1-es torna megnyerése után kiharcolta a jogot, hogy 2023-ban a legjobbak között szerepeljen.

jegkorong_no.jpg

Tovább olvasom

Szemben az (üzemanyag) árral

A csütörtöki kormányinfó szerint, már a külföldi rendszámú személygépkocsik sem tankolhatnak az „olcsó” üzemanyagból.

Mondanám, hogy bombaként robbant a hír, de ebben a „háborús vészhelyzetben” ez nem túl „divatos” kifejezés. Arról nem is beszélve, hogy (legalábbis) a benzin igencsak robbanékony.

Tudom, megint majd az jön le, hogy én semminek nem tudok örülni. Bár ebben a kérdésben kétlem, hogy bárki az én vigasságomra lenne kíváncsi. Hogy az EU nem örül neki, az meg kit érdekel? Igaz, már megszokták, Magyarország nagy ívben tojik egyes (neki nem tetsző) szabályzatokra. De valószínűleg azért lesz még 1-2 szava a 12 csillagos testületnek.

hazajottem_2.jpg

Tovább olvasom

Ingyen sajt csak az egérfogóban van!

„Cepter”-akció az „Ósön” parkolóban

Napról napra belefutunk a neten, meg a való világban is, különféle átverésekbe. unokázós csalók, „termékbemutatók”, telefonos „akciók”, hagy ne soroljam…

Ezek a hírek arra (is) jók, hogy jól „kiröhögjük”, a másikat, rosszabb esetben pocskondiázzuk egymást a neten. Persze: velünk ilyen nem történhet! Most mondhatnám, hogy azért hagytam magam, hogy megírhassam. De, háááát ki, ha én nem! Az pedig, hogy miért nem dokumentáltam hitelt érdemlően, ugyancsak olvasható a bejegyzés végén.

Régen írtam már boltos történetet, de szerencsére van a családban olyan, aki sűrűbben jár oda. Így ha időnként én is betévedek, senki ne csodálkozzon, hogy velem „mindig” történik valami. Gondoltam, elmegyek végre a „Madarasba”, csak megnézem magamnak azt a csirke farhátat. Na, jó, nem akarok itt álszenteskedni, nem magamnak szántam. Megleptem a kollégám kutyáját, ha már nekünk nem lehet otthon ilyen szőrös jószágunk. Hagy élvezze egy kicsit az árstopot, a fene tudja meddig tart még.

egerfogo_penz.jpg

Tovább olvasom

Mutasd a szomszédod, megmondom ki vagy!

Magyarország két legismertebb vagy talán legpatinásabb „szomszédvára” (na, jó PALOTÁJA és KOLOSTORA) a várban. Az egyikbe most új lakó költözött. Kicsit faramuci a helyzet, mert a ”király” lakik a (Karmelita) Kolostorban, Őnagysága meg a (Sándor) Palotában, de azért ne akadjunk már mindenen fenn, na!

Egyszer volt, (de lehet lesz még ilyen) hol nem volt, beköltözött a "ténsasszony" a való villába. De nem egy klasszikus adás-vételi üzlet eredményeképpen. A régi lakónak lefőtt a kávé. Vagy úgyis mondhatjuk, lejárt a szavatossága. Itt nem úgy van, mint az „egyszeri” bevásárlóközpontban, hogy átmossuk ecetes vízzel, „oszt jó van az úgy.”

Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
a Sándor palotában lakik itt bent.
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!

Még mondja valaki, hogy nem lehet a szomszédot megválogatni. Na, jó, nem mindenkinek, de háááát, amit szabad Jupiternek… A jelölési folyamatba nem igazán láthattunk bele. A közelmúltban lezajlott (ki)választások ugyanis nem (elsősorban) erről szóltak. Legalábbis nem direktben. Az igaz viszont hogy az irányvonal egyenes következmény volt a szavazatok száma alapján. (Főleg, hogy volt, aki a fülével voksolt.)

fidesz_fulbevalo.JPG

Tovább olvasom

(Méz)kultúra a közéletben

Még mindig a politikát tartjuk a közélet meghatározójának. Sőt, gyanítom, ez még hosszú távon így is lesz. Pedig van más, ami akár meg is édesíthetné a hétköznapjainkat.

A kultúra bármely ága gyakorlatilag csak kiegészítő elemként van jelen az életünkben. De miért? Csak egyfajta hiánypótló lenne? Vagy valamiféle feszültség levezetés? Igen, tulajdonképpen annak használjuk. Egy jó koncert, az irodalom számtalan műfaja, a képzőművészet megannyi alkotása, nagyon kis helyet foglal el az életünkben. Tényleg csak akkor kapjuk fel a fejünket, ha ebben is valami szélsőséget találunk. Ekkor ugyanolyan harsány kritikával tudjuk illetni, mint egyes politikusaink be/ki/le/meg/rá/oda/vissza-szólását.

Azt persze tudjuk, hogy pl. a parlament máshol sem egy irodalmi kávéház. Nem is ez a feladata. De az még nem jelenti, hogy elvileg törvényesen, de valójában etikátlanul viselkedjenek a „képviselők”. Akár az üzleti, a politikai vagy a magánéletben.

meh.jpg

Tovább olvasom

Laposföld(e) hívei – biztos alapokon

Számtan, mértan, fizika, kisangyalom! – énekeltük kisiskolás korunkban. Folytathattuk volna a történelemmel, a földrajzzal, de valahogy másképp alakult! – sajnos.

A viszonylag szűk törzsközönség ellenére, már többen jelezték, hogy nagyon várják a hétvégi „bejelentkezésemet.” Mármint, hogy miféle orbitális marhasággal jelentkezem, a hét egyfajta lezárásaként. Remélem, ezúttal tényleg nem okozok csalódást. Én? – hiszen csak leírtam!

Azon persze megint csak érdemes lenne elgondolkodni, hogy nálam „mentek el otthonról” vagy azoknál, akik megalkották a Laposföld-díjat. Netán a pirula épp azokhoz gurult, akik a „jeles esemény”-ről valamilyen módon tudósítottak, megemlékeztek.

agi_bagi.JPG

Tovább olvasom

Sonkaevés pénteken csoki nélkül, Ritával és Máriával

Az ünnepek beosztása egy kicsit rosszul épül fel. Pont arra nincs idő, amire kitalálták: a pihenésre. Hisz másnap munka! Bezzeg az ideológiára…

A „jó szokásomnak” megfelelően most is több dolgot állítok párhuzamba. A „jóakaróim” szerint ez időnként olyan katyvaszt okoz, amiből egy kicsit nehezen lehet kijönni. Most azonban több a szándékosság, mint általában. Ugyanis az ilyen hosszú ünnepek, mint pl. a Húsvét (meg a karácsony) arra (is) valók, hogy (át)értékeljük az elmúlt időszakot, és felkészüljünk, amire fel kell. Télen ugye az adventi az, ami elég időt biztosít az „ájtatosságra”. Akkor is van ugyan böjt, de ezt az elnevezést mégis inkább a „nyúlünneppel” hozzuk összefüggésbe.

rennyul.JPG

Tovább olvasom

Szita-szita (nagy)péntek

Egyre gyakrabban esik szó a négynapos munkahétről. Amióta „bevezették” a nagypéntek „intézményét”, nálunk is kipróbálható így gyors egymásutánban két héten keresztül.

A „hétköznapi” emberek számára nem kell különösebben ecsetelni az előnyeit. A munkáltatókra vonatkozó hatásait meg nem nekünk kell megítélni. Nemrégiben a belgák felől hallottunk ilyen irányú törekvéseket. Tudom-tudom, jaj annak, amit Brüsszelben mondanak…!

pentek.jpg

Tovább olvasom

PJ – Sajtószabadság és esélyegyenlőség

Több olyan sajtótermék van, amely megemlékezik Pulitzer Józsefről, születésének évfordulóján. A tény mindenki számára nyilvánvaló.

Elveinek hangsúlyozása már nem biztos, hogy ennyire egyértelmű. Pontosabban a hangoztatás még csak-csak, de ezek mindennapi megjelenítése már felvet némi ellentmondást.

Amikor a blog fejrészében szereplő – akár „ars poetica”-ként is értelmezhető – sort kiválasztottam, nem is gondoltam arra, hogy honnan ered. De a csavar a végén úgyis feloldaná a jogdíjra vonatkozó elveket, ha még érvényes lenne rá. Ettől függetlenül a személyisége, munkássága sokaknak lehet útmutató. Különösen persze az újságírás tekintetében, mert a neve fémjelzi még mindig az ebben a műfajban leginkább elismert kitüntetést. A világ persze leginkább „Joseph Pulitzer”-ként ismeri, hiszen – mint annyi más magyar híresség – nem itthon alapozta meg a (jó)hírét. De talán – bizonyos időszakokban – legalább annyian emlegetik a nevét, mint Puskás Öcsiét.

pulitzer.JPG

Tovább olvasom

Komolyságot kérnek, hülyének néznek

Egyszerű embernek tartom magam, de azért nem hülyének. Nem úgy, mint azok, akik az utóbbiként kezelnek négy éven, illetve annak többszörösén keresztül folyamatosan. Most meg komolyságra biztatnak.

Néha vannak ilyen őszinteségi rohamaim. Pontosabban a mostani inkább olyan kinyilatkoztatási fóbia féle, ami időnként ugyancsak elkap. Butítanak bennünket folyamatosan, pont azért, hogy abban a néhány percben is csak azt tegyük, amire ők gondolnak.

 

aprilis4_2.jpg

Ráadásul most egy kicsit büszkeség is eltölt. Kell is a szívmelengetés ebben az őszi tavaszban, még a második pálinka után is. Hozzám közelállók azért tudják, hogy agymenéseimet a közélet jegyében osztom meg. Ez a felület pedig lehetőséget ad, hogy ne kelljen mindenkinek a részletekbe menően elmagyarázni, hogy mit gondolok erről, vagy arról. Most éppen a választásokkal kapcsolatban kérdeztek.

Fura ez persze, hogy így kell hitelesíteni magam, de én nem vagyok politikus, így nincsenek más eszközeim. Ehhez persze az kell, hogy a fentebb említett két dolog – mármint az őszinteség és a kinyilatkoztatás – párhuzamban álljanak egymással. Mondhatnák ez is egy marhaság, mert a párhuzamosok csak a végtelenben találkoznak, ez a két dolog meg kéz a kézben kellene, hogy járjon.

Egyre kevesebben emlékeznek a Megyei Tanács korszakra. (Pontosabban még sokan emlékeznek – a koruknál fogva – de az új beszállók már azt sem tudják mi volt az.) Persze akadnak még nagy túlélők. Ugye, hogy annak a korszaknak is vannak szép emlékei. Személyesen is meggyőződhettem erről, hiszen ott kezdtem a pályafutásomat. De ebben nem ez az érdekes… Hanem az, hogy szakmai alapon kerültem oda! Természetesen nem a párt- vagy a politikai ügyosztályra. Ja, az akkor egy és ugyanaz volt. (Vagy most is hasonló a leosztás csak az intézmények változtak.) Most a „jól értesültek” mondhatnák, hogy persze, mert apád is ott dolgozott. Ez persze igaz! (Mármint hogy az ősöm is abban az épületben koptatta az íróasztalt.) De mivel a művelődésügy és a közlekedési szakma már akkor sem jártak kéz a kézben, csak utólag derült ki, hogy az akkori főnökömmel tényleg ismerték egymást.

Szóval itt van ez a választási dolog ápr. 03-án vasárnap, amely „dicső politikusaink” szerint mindennél fontosabb. (Mint ahogy minden voksolásnál elmondják, hiszen nekik valóban az.) Legfeljebb máshova teszik a hangsúlyt.

Most én is úgy csinálok, mint az emlegetett politikusok, hogy a fontosságot emlegetik négyévente. Csak én egy kicsit sűrűbben utalok vissza egy igencsak eredeti gondolatomra. Nem mellesleg ez is őszinte kinyilatkoztatás. Én azon többséghez tartozom, akik nem értenek a politikához. Viszont azon kisebbséghez, akik ezt be is merik vallani. Más kisebbségekkel ellentétben ebből nem csinálok politikát. Más lenne a helyzet, ha valami üldöztetett valláshoz, a cigányokhoz, vagy egyéb kisebbségi csoportba tartoznék. Sőt ha mindezekkel együtt még a testhőmérsékletemet is megemelném, joggal kérhetnék támogatást, vagy szervezhetnék felvonulásokat. Kizárólag persze csak a béke nevében, vagy ha úgy tetszik a jegyében.(Mint ahogy a békehadtestek, a keresztes háborúk, vagy a békefenntartók.)

A legtöbb ember valami, vagy valaki ellen szavaz. Vannak akik meggyőződésből. Hogy mivel győzték meg őket? (Na, ez megint egy szép téma lenne.) A krumpliszsáktól kezdve a különféle dobozokon és zacskókon át végtelen lenne a felsorolás, de ezt mindenki már kívülről fújja. A sor végén vannak, akik tényleg értenek is a politikához, hiszen ők vannak a legkevesebben. De hagy emeljem ki én is azt a csoportot, akiket a legtöbben emlegetnek a médiában. Ők az úgynevezett „bizonytalanok”. Közülük is azokat, akik biztosan elmennek, csak még azt nem tudják, kire „ikszeljenek”. Mi lehet a motiváció az utolsó (előtti) pillanatban? Hááát kérem bármi, éppen ezért nem is lehet őket emiatt „megközvéleménykutatni!” (Ne adj Isten, napi kétszeri telefonhívás, amelyen egy közeli ismerősöm a közösségi oldalon fakadt ki!) Képzeljük el azt, hogy felbukik valaki egy rosszul kivitelezett járdában, amiért azonnal szidni kezdik az adott település elöljáróját. (Mondjuk nem is ok nélkül.) De ekkor lép a képbe egy tényleg jó szándékú járókelő, aki felsegíti. Na, az a nem mindegy, hogy az illető narancssárga kabátban, piros kalapban vagy zöld sálban van, esetleg kék kitűzőt visel. Ugyanis rögtön megfordul a világ. Azonnal van oka valaki/valami mellett szavaz. De szavazz!

Hagyjuk ezt az „elszámoltatósdit” is jó! Ne felejtsük el, hogy a „narancsliget” lakóinak 12 éve volt arra, hogy körbebástyázzák magukat a saját kényük-kedvük és nem mellesleg többségük által „gyártott” jogszabályokkal. Egyesek ezt úgy fogalmazzák meg, hogy törvényesítették a lopást. Én az ilyen kijelentésekhez nem vagyok elég bátor. Na, meg „kisemberként” nem is lehet kellő információm. Persze süket és vak nem vagyok, így a 12 év alatt a számomra legütősebb kijelentés – mely szerint egy bizonyos pénz elvesztette közpénz jellegét, – azért mindent vitt. Ráadásul ezt még a tűz közeliek se tudták letagadni. Azt meg pláne nem, hogy elég közel ült a láng, aki ezt mondta. (Persze lehet, hogy azért mondta, mert megégette magát.) De az is lehet, hogy kutyaharapást szőrével alapon, azóta is oszthatja a pénzt, akarom mondani az észt.

Az is nagyon „hiteles”, hogy most is éppen keleti „barátainkkal” takarózik mindenki. Jó, ezalatt most csak az emlegetést értem, de tudjuk, hogy mire gondolok. Nem tudjuk? Csak az én szerény fél évszázados földi pályafutásom alatt többször megfordult a „szeret-nemszeret” összefüggés. Úgyis, hogy összenőttek a szomszédjaink, úgyis, hogy válófélben voltak, aztán szét is mentek. Magyarul úgy is voltak meg nem is a felek, hogy senki nem ment sehova… (Csak a vonalakat húzogatták a térképen, meg az ujjaikat táncoltatták az atomtáskában rejlő piros gomb felett.)

Kedves polgártársaim! Nem kell mindenképpen lemenni kutyába azzal, ha elmennek szavazni. De ha már így is, úgyis megfizettük ennek költségeit, legalább győződjünk meg arról személyesen, hogy megrendezték az eseményt. Aztán hétfőtől megint minden rajtunk múlik. Mert az, hogy most is van munkahelyem, az elmúlt évtizedekben is elsősorban rajtam múlott. Nem pedig azon, hogy éppen melyik növényi szimbólum égisze alatt kellet élni.

Kép: A fejszelep blog facebook oldala!

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával

Az órások „világnapja”

Van egy olyan csoport, amelynek tagjai abban a „szerencsés” helyzetben vannak, hogy kétszer is őket emlegeti az egész világ. Ők az órások! Még akkor is, ha nem ők a főszereplők.

Ez azért nem olyan „hivatalosan klasszikus világnap”, amelyektől egyébként „herótom” van. No, persze ők azok, akik a legkevésbé tehetnek arról, hogy március végén először éri őket a „megtiszteltetés”. Remélem megértik ebben az iróniát. Akik ugyanis valóban kitalálták ezt a pillanatot (meg a fordítottját is), azok felett eljárt az idő. (Nem csak egy órával…) Én viszont már lemondtam arról, hogy tovább rágjam a gittet egy olyan dolog miatt, amiről nem lehet már újat mondani.

ora.JPG

Tovább olvasom

Akik a közvélemény-kutatók telefonjainál ülnek

A véleményünket „tudományos” módon begyűjtő intézményeket lehet szeretni vagy nem, a létezésüket, illetve „szükségszerűségüket” megkérdőjelezni aligha. Utóbbit természetesen csak idézőjelben.

„Szerencsére” a választ maguk a politikusok mondják meg, a tőlük megszokott „határozottsággal”. Ha tetszik, amit kiadtak az elemzők, akkor a „megrendelők” hangosan harsogják a világba. Ha nem, akkor: „Háááát belefér a hibaszázalékba”… vagy: „az elemzés nem egészen úgy történt”… esetleg „az emberek a döntés pillanatában másként gondolkodnak, mint egy telefonbeszélgetés közben.”

ketszer_ketto.jpg

Tovább olvasom

A háború emberi oldala

Milyen oldala lehetne még? (Kaptam a kérdést még csak a cím felemlegetése kapcsán...) Pedig a válasz „egyszerű” is lehetne. De a valóságban a „nagyok játékai” mellett eltörpülnek a „hétköznapi” emberek értékei, és nem utolsó sorban érzései.

Milyen szörnyű dolog a háború! Mondják azok (sőt azok is), akik csak hallomásból ismerik a háborút. És valóban, a legtöbben már az idősebbek közül is csak apjuk vagy nagyapjuk térdén hallgatta, hogy mi történt a Don kanyarban. Most pedig ismét az ukrán frontok sorszámait kell emlegetni, egyre jobban emelkedő számsorrendben.

 nagyapa_unoka.jpg

Tovább olvasom

Délceg herceg a nagy medve hátán

Megérkeztek, visszatértek az oroszok Európába. Persze nem egészen így várták őket. Mert, hogy jöttük borítékolható volt, hiszen időnként be-be pillantottak. De nem Hófehérkéért jöttek aranyszőrű paripán.

Lassan kezdem úgy érezni magam, mintha beültem volna egy olyan történelem kurzusra, ahol egyik felkészületlen tanár követi a másikat. Az még hagyján, hogy a „hivatásos” (csak más-más oldalt képviselő) újságírók sem egészen ugyanazt írják. De az önkéntes megmondó emberek is harsányan hirdetik az igazukat, csak más-más hangerővel. Mondjuk ezt a mai „modern” médiaszabadságban megszokhattuk. Ezzel „csak” az a baj, hogy a magunkfajta kisemberek tényleg elveszünk abban a küzdelemben, amit „elvileg” értünk folytatnak a „tájékoztatási hivatal”-ok munkatársai.

putyinnal_egy_lapon2.jpg

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása