Számomra az 5. hónap első napja olyasfajta „háttér-jelentéssel” bír, mint a hobbikert. Mindkettő önmagában is ellentmondás.
Amikor a reggelit készítettük, arra gondoltam, hogy az alábbi csendéletet megosztva kívánok majd jó napot mindenkinek. Olyan szép, tavaszias, magyaros, egészséges. Mi más kellene még a munka ünnepére. De miközben a kávét főztem, elkezdtek a gondolatok cikázni a fejemben. Az első ötlet, – ami azért nem teljesen volt a sajátom – hogy megcsinálom a régóta áhított harcsapaprikást, hogy maminak is legyen egy nyugodt napja. Persze nálunk a házimunkát egyébként is megosztva végezzük, de most legalább nevet lehetett adni a „gyereknek”. A munka ünnepén háruljon rám a feladatok felelősségteljesebb része. (Nyilván a mosogatással együtt.)
A könnypotyogtató hagymapucolás közben aztán jöttek a „szentek” és más idegenek, ugyanis elgondolkodtam. Ha leszállnának ma a sokat emlegetett UFO-k, azt hiszem, vakarhatnák a fejüket. Már ha lenne nekik ilyenjük, és nem pl. a farkukkal gondolkodnának, mint a földlakók jelentős része. Normálisak ezek? – kérdezhetnék. Mit jelent az, hogy a munkát szabadnappal ünneplik meg? Pedig a válasz egyszerű, ilyenkor tudunk gondolkodni róla, mert egyébként elvégezzük. Mármint a munkát… már akik… De ha már idejönnek az űrből, és éppen nem Pataki Attilát vagy Győzikét készülnek elszállítani, vegyék csak sorba, kik dolgoznak a mai napon IS.
Bármennyire is furcsa, éppen azok, akiknek a munkáját nem igazán becsülik meg. Mentősök, rendőrök, tűzoltók, ápolók… (Meg persze mások is… csak az ilyen felsorolásokkal éppen az a baj, hogy sokan kimaradnak belőle.) Aztán jó sokan vannak azok is, akik az „ünneplő” tömeget kiszolgálják. De ott vannak még a kukások, akik a kieső akár csak 1 napot, nem biztos, hogy tudják pótolni a naptári beosztás miatt.
Van még mit ünnepelni? Már úgy a munka frontján. Öröm vagy küzdelem? A „hivatalos” propaganda szerint „majdnem” mindenkinek van. De ünnepelni csak azt lehet, aminek örülünk, vagy szeretjük csinálni. Kíváncsi lennék, hogy az utóbbi vajon hány százalékban igaz.
Lassan ott tartunk, hogy csak a gyári munkások majálisoznak. Mindenki aki a „fronton” van. Azok a melósok, akikből egyébként is egyre kevesebb van. Pedig éppen most jött ki egy friss statisztika arról, hogy hazánk milyen előkelő helyet foglal el a nemzetközi rangsorban a foglalkoztatási mérőszámokat illetően. Nevezhetjük munkanélküliségi rátának, de hát minden csak nézőpont kérdése. Minthogy az is, hogy melyik rublikába, mit, hogyan könyvelünk el. Azt tényleg nem tudom elképzelni, hogy a „cserejátékosokat” miféle összevetésben lehetne hitelesen kezelni. Igen, arra gondolok, hogy hány magyar ment ki külföldre dolgozni, majd hány (és hányféle) vendégmunkás érkezett helyettük. Ünnepeljenek természetesen a pedagógusok, és az irodai munkavállalók is. Igaz, hogy őket a „statisztika” az inproduktív állományba sorolja, de nélkülük sem működne a „gépezet”. Nagyon „remélem”, hogy mindenkinek a fülébe eljutottak a különféle politikai üzenetek, még akkor is, ha már kívülről fújják őket. Ilyenkor ugyanis a politikai ateisták is óhatatlanul meghallgatják a szónokok „szózatait”.
Hát ilyen volt ez idei május 1. Kinek munkamániával, kinek aláírásgyűjtéssel, kinek Да здравствует 1 мая! – val, kinek-kinek ezek kombinációjával telt. Ja, és ne feledkezzetek el a hobbistákról – ha már megemlítettem őket a bevezetőben, – akik levezetésként a kertjükben esnek egyik munkából a másikba. De gondoljatok azokra a betegekre, és a kísérőkre is, aki a napot egy kórház ambulanciáján töltötték, órákat várakozva, a megfelelő orvosi létszám hiányából adódóan.
Pech, hogy az idén szerdára esett, viszonylag gyorsan ki kell heverni a „klasszikus” sör-virsli páros első tagját. Szerintem az járt jól, aki el se kezdte… majd bepótolja a hétvégén. Mindenféle jeles naptól függetlenül.
Kép: Saját
Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.
