Igaz, most nincs pályaválasztási időszak. Hivatalosan, amolyan „továbbtanulásosdi” módon valóban nincs, de másról sem hallunk mostanában, mint a munkahelyteremtésről. Persze a szó már önmagában álszenteskedő, hiszen csak azokat a munkahelyeket kell teremteni, ahol nem kell dolgozni. A teremtők meg majd megmutatják, hogy miként is kell azt a tevékenységet végezni, amihez nekik halvány fingjuk sincs. Hoppá! Máris egy kis trágárság, vagy annak határmezsgyéje. (Legalábbis a helyesírás-ellenőrző szerint „durva, obszcén vagy bántó szó”.) Na, nem kell megijedni, lesz még lejjebb is, de haladjunk csak szépen sorjában. Szedte vette, teremtette, ha már a Teremtő nem teremtett – elég munkahelyet.

Barátom fia gyerekként minden kedden reggel kijelentette, hogy ő biz’a kukás lesz, hiszen egy héten csak egyszer kell dolgozniuk, úgy 10 percet. Ennyit látott belőlük a kukás napon. Aztán a következő mondatába már azt is beleszőtte, hogy ha anyáék meghalnak, akkor milyen arányban osztoznak a tesójával a lakáson. Tényleg már annyi esze volt kiskorában, mint a politikusoknak. Még nem is dolgozott, de már osztozkodott. Azért ebben a kukás dologban lehet valami. Kiskorában minden gyerek felsorolásában szerepel valamelyik toplistás helyen a pilóta, a rendőr, és mozdonyvezető mellett. De egyszer csak, az évek múlásával, megváltozik a megítélés. Tanulj fiam/lányom, mert különben elmehetsz kukásnak! – szól az atyai intelem. Vagy jobb/rosszabb esetben takarítónőnek. Na, helyben vagyunk!

Nevezhetjük ezt valamiféle diszkriminációnak megkülönböztetésnek? Arról nem is beszélve, hogy pozitívnak vagy negatívnak. Ki érezheti magát feljogosítva arra, hogy (le)minősítse azokat a – legtöbb esetben – KOLLÉGÁKAT, akik szó szerint eltakarítják a szart is utána. Való igaz, ehhez a munkakörhöz nem kell egyetemi végzettség, vagy tudományos fokozat. (De a mai „modern” világban az is elképzelhető, hogy ilyen „adottságokkal” is vannak olyanok, akik elvégzik ezt a piszkos munkát.) Kell viszont egy igencsak különleges gyomor, szó szerint is, meg átvitt értelemben is. Azt ugyanis mindenki tudja, hogy ezt a feladatot is meg kell oldani valakinek. Az űrtechnológia korában már valóban mindent automatizáltak, de ahogy ott is, ebben a hétköznapi környezetben is elkél az emberi felügyelet. Bárkivel előfordulhat egy olyan állapot, hogy nem talál bele elsőre, még az olykor túlméretezett nyílásba sem. Az még a jobbik eset, ha az illető tesz egy második kísérletet a belepiszkálással… Na, de nem kell feltétlenül a WC-re koncentrálni, vannak egyszerűbb esetek is. Kevés olyan céget láttam eddig, ahol a szemetesek egységesítve lettek volna. (Olyat már hallottam, hogy egyes kollégáknak milyen igényei vannak egy ilyen edény kivitelét illetően.) Jól jön tehát egy szakavatott kéz, aki megoldja ezt a logisztikai problémát is. Mint ahogy egy konkrét szakmai kérdésben szívesen fordulunk nálunk tapasztaltabb kollégához, úgy egy felborított virágcserép, vagy a kávé kilöttyintése után is automatikus, hogy a takarító személyzet után kutatunk. Éppen ezért joggal nevezhetjük őket teljes jogú munkatársnak, így munkájukért is ugyanolyan megbecsülés jár, mint a bármely más területen dolgozóknak.

Ha mindezt magunkkal és velük is megértettük, majd akkor mondhatjuk – akár szó szerint is – hogy szarunk a munkájukba! Természetesen adott helyen és körülmények között. Nem fognak megsértődni.