Ritka az a pillanat, amikor egy írás melléklete készül el hamarabb, mint maga a fő-folyam. De az eredeti értekezés olyan hosszúra sikeredett, hogy ez csak egyfajta mellékvágány lett. De mint történet, önmagában is megállja a helyét.

Valahol a távoli Közép-Afrikában játszódik. Eritrea fővárosától Aszmara-tól északra található Nakfa városa. Ennek egyik peremkerületében éldegélt Momamo és Mopapo, munkában megfáradt idős, nyugdíjas házaspár.

Egyik szép hajnalon, amikor a mintegy 40 fokos tavaszi szellő meglibbentette az öregasszony kissé zsíros, de éppen ettől sosem kócos haját, mintegy negyedórás erőlködés után odafordult az ágyon Mopapohoz:

• Te öreg, olyan furcsa álmom volt. Van valahol Európában egy hungry (éhes – a szerk.) vagy Hungary nevű ország, ahol egy modernkori napkirály uralkodik. Ott még a kerítés is kolbászból van és a sz@r-ból is várat építenek. Mi lenne, ha a kisunokánkat oda küldenénk szerencsét próbálni?
• Nosza! – mondta erre Mopapo – vegyük elő a tartalék eurónkat, szerintem 10-20.000-ből meg van egy ilyen kirándulás.
• Látod, – vette vissza a szót Momamo – megérte világ életünkben a szegényt játszani, éhbérért dolgozni, és életünk végéig gyűjtögetni.

Ahogy ezt így megálmodták, úgy is lett. Felkötötték a kisunoka hátára a szárított tevesz@ron, hamuban sült pogácsával teli tarisznyát és útnak indították. Felült az első éppen induló repülőre, még csak vissza se nézett. Itt a vége fuss el véle. El is futott, soha többet nem is látták.

Persze a történetnek valójában még nincs vége, de azt még mi sem látjuk… Az még hagyján, hogy az EU választások előtt nem, de utána sem.

Képötlet: pixabay.com (csak illusztráció)