A lépésszámláló természetesen kiakadna, ha ekkora távolságot tennénk meg ilyen rövid idő alatt. De az „elméleti” utazások már csak ilyenek. Igaz, a képzelet időnként valósággá válik.

(Remélem) mindenkinek a gyerekkorából rémlik egy-egy nagy meseíró. Benedek Elek, Janikovszky Éva, vagy hogy egy külföldi Klasszikust is megemlítsek, Jean de La Fontaine. Persze nem véletlen, hogy utóbbit, mint az „állatvilág” nagy szakértőjét felhoztam. Bő fél éve írtam arról, hogy ő a „modernkori” Nostradamus. Természetesen neki is van magyar „követője”. Mégpedig maga Lázár Ervin. Aki a sok-sok mese közé lehet, hogy nem is véletlenül rejtette el életének egyik „főművét”: A fehér tigris-t.

Könyvet emlegetni persze nem egyszerű spoilerezés nélkül. Maradjunk abban, hogy van ebben egy kis ráncfelvarrás, tuning, turbó, vagy ahogy tetszik. Miért használok mai „magyar” szavakat erre? Mert az alkotó már 1975-ben a mostani állapotoknak „megfelelő" történettel rukkolt elő.

Bármennyire is elkap időnként a retró-láz, a könyv csak most került a kezembe. Na, nem mintha lekéstem volna bármiről, hiszen 1-2 évtized bármennyire is gyorsan eltelik, a téma szempontjából nem igazán számít. Csak bele kell olvasni az első néhány bekezdésbe, máris megérkezünk a XXI. századba. Az ismeretlentől félni „kell”, azt tiltani, elítélni „szükségeltetik”. A pánikkeltésről nem is beszélve. Azzal lehet a legnagyobb bizonytalanságot elérni. Igen ám, de az is hamarosan kiderül, hogy nem mindenkinek van félnivalója. De akinek van, az kerül a leginkább bajba. Mi erre a „legjobb” megoldás? Ezt az érzést valamilyen módon egy „kicsit” másképp leírni, és a bajt áthárítani olyanokra, akik ennél kisebb történések esetén is képesek „farkast”, akarom mondani tigrist kiáltani.

A történetről csak annyit, hogy nagyon is emberközeli. Szinte látjuk, ahogy a környezetünkben levő helyszínek kezdenek ismerőssé válni. Olyannyira, hogy a szereplőket is elkezdhetjük behelyettesíteni. Hogy lakhelyétől függetlenül mindenki a saját városára gondol? Igen, ez sem véletlen. Így persze az sem, hogy nem egyedi jelenségről beszélünk. Akkor meg főleg nem, amikor láthatóvá válik, hogy mivé lesz az, akinek hatalom kerül a kezébe.

Egyetlen dolgot nem értek. (Van persze sokkal több is, de ebben a körben most ez foglalkoztat leginkább.) A múlt nagy gondolkodói hogy a túróban voltak ennyire előrelátók? Főleg úgy, hogy egészen más világban éltek. Mégis egyre többekről derül ki, hogy nagyon is igazuk volt. Vagy csak mi vagyunk olyanok, hogy képesek vagyunk bármibe bármit belemagyarázni? (Na, meg még Hofi klasszikusait is szinte percenként idézzük.) Ja, persze! Az emberek, már akkor is emberek voltak. (Csak az Alföldön mondják úgy, hogy „állatok az embörök”.) Állatként meg már akkor sem volt szabad őket bemutatni. Állatbőrbe ugyan lehetett őket bújtatni, hiszen a hasonlatokat úgysem értette senki. (Vagy mégis, sőt) mindenki tudta, hogy kiről/miről van szó. Csak persze az érintettek is könnyen legyintettek. Ja, ez nem én vagyok, hanem „mindig a másik”.

Kép: Pixabay

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával