A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül

Ez elment vadász… kiállítást nézni

Volt ilyen régebben is, az volt a BNV. Mármint, hogy mindenki beszélt róla. Ez most van nálunk először, (jó, tudom, ’71 után) mégis többször emlegetik, mint a nemzetközi vásárt.

Ha már megrendezték, ha már bemehettünk, ha már vírusmentes, ha már kifizettük (kétszer is), háááát csak elmentünk… Szerencsére ez egy „szabad ország”. Olyannyira hogy mindenki élhet a hobbijának. Kerüljön, amibe kerül! – legalábbis nekünk.

Természetesen a focit és a vadászatot nem lehet egy lapon említeni, legalábbis költségvetési szempontból. Pontosabban nekünk – kisembereknek – lehet, mert akkora számokról beszélünk, hogy 1-2 nulla ide vagy oda nem sokat változtat az értékrendünkön. Az azért megnyugvással kellene, hogy eltöltsön bennünket, hogy ha a „főnökeink” ilyen jól érzik magukat, akkor annak pozitív hatással kellene lenni ránk. Hogy ez nem egészen így van, arról persze nem biztos, hogy a „hobbisták” tehetnek. Pedig dehogynem. Legfeljebb annyit toldhatunk hozzá, hogy nem csak!

 oroszlan_es_zebra.jpg

Tovább olvasom

@®©-oskodás emojik nélkül

Az „Életjel” mint cím, ami a 2021-es kiállítás mottója is, tulajdonképpen eléggé visszafogott. Szerencsére a „megvalósítások” annál ütősebbre sikeredtek.

A „legfontosabb” dolog, amit megnéztem az ARC kiállításra való készülődés során, az az időjárás jelentés. Jelesül ennek is az a része, hogy milyen szél várható. Azt már ugyanis megszokhattuk, hogy ellenszél. Legalábbis a kormány közeli oldalról nézve. A közhangulatot tekintve mindenképpen. Pedig – elnézve ezt az előválasztási cirkuszt pl. – a másik oldal is megérdemelt volna némi felületet.

Az emlegetett „légmozgás” (amelyhez hasonló korábban már képen is megjelent, csak más összefüggésben) erejét persze a „célszemélyek” is igyekeztek kihasználni. Az évekkel ezelőtti központi helyről az Örs vezér tere mögé száműzték. Szerencsére ez sem az alkotókat, sem a szervezőket nem törte meg. Így a tavalyi év után most már úgy néz ki, hogy a plakátok tartópillérei megfelelő alapot kaptak a Bikás parkban.

emoji_tultoltatok3_blog.jpg

Tovább olvasom

Végre! – vége az izgalmaknak

A mostani bevezető olyan hosszú lesz, mint a TV-ben a beharangozó-műsor. Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy annak sincs sok értelme. Az itteni „intro”-nak, meg…, na tessenek eldönteni.

Még mielőtt bármi „érdemi”-t is írnék a meccsről, hagy idézzek vissza néhány sort egy korábbi írásomból. Azért nem csak a linket „hozom”, mert tudom, hogy az átlagolvasó már kattintani is lusta.

Rossi így fogalmazott a meccs előtt: „Ha a szurkolók az ellenfelet sértően viselkednek, a magyar válogatottnak ártanak.” Sőt, külön ki is emelte: „Mit értek ez alatt? Ne illessék sértő jelzőkkel az ellenfeleket, ne cigányozzanak, ne bu∗∗∗zanak!” Igaz, azt külön nem mondta, hogy ne huhogjanak. Sajnos. (Mármint, hogy sajnos nem mondta.) Mert, hogy egyes szurkolók, a nekik tetsző dolgokat (de csak azokat) képesek szó szerint venni. Tehát, nem cigányoztak, nem buziztak, „csak” huhogtak.

arc_hajra_magyarok_2.jpg

Tovább olvasom

Gyalogátkelőhely: oly távol vagy, mégis közel

Nyaralás után, de még az őszi szünet előtt (is) át kell menni a zebrán, ha iskolába menet keresztezzük az autók felségterületét.

Véget ért az új tanév első hónapja, így a „meghirdetett menetrend” szerint eltűntek a rendőrök az iskola-közeli gyalogos átkelőhelyek mellől. Ennek hasznosságáról ugyan nem olvastam statisztikákat, de józan paraszti ésszel belegondolva legalább nem káros. Rögtön azért az érem másik oldalát is meg kell vizsgálni, hiszen a klasszikus mondás szerint: „Nem lehet mindenki mellé rendőrt állítani.”

De, hogy miért is hozok illusztrációt megint egy több ezer kilométerre levő szigetről, gyorsan összefoglalom. Az emberek – mily meglepő módon – ott is közlekednek. Mivel leginkább nyaralóövezetről beszélünk, sokan koptatják cipőjüket – a bátrabbak meg a kérges talpukat – az aszfalton. Így a közvetlen találkozás a „benzinfalókkal” sokkal inkább életszerű… lenne, ha nem volna néhány meglepően figyelemfelkeltő megoldás. (Erre azért itthon is van példa.)

zebra_furcsa.jpg

Tovább olvasom

Pali, ez gombócból is sok!

Hat nap telt el azóta, hogy a Bundesliga egyik legtöbbet emlegetett „kiscsapata”legalábbis Magyarországon – beleszaladt egy hatosba. Dárdai Pál legnagyobb edzői „pofonja” azóta is „népszerű” téma kint is és itthon is.

A klasszikus mondás egy-egy „gölödinje” még így is nehéz falat, ha közel egy hét alatt próbálja a szervezetünk lebontani. Ha csak azért nem, mert amíg nincs új impulzus, addig mindenki ezen „csámcsog”. Még akkor is, ha ez a mi kultúránkban nem igazán ildomos.

Legyen ez a gondolatsor egy visszavágás azoknak is , akik azzal szoktak bírálni, hogy miért áradozom folyton „A” Paliról. Mármint, hogy írásaimban mindig csak magasztalom, és áradozva beszélek róla. Ez természetesen túlzás, de az kétségtelen, hogy mint az egyik szurkolója, igyekszem róla pozitívan gondolkodni. De a szombati matiné egy kicsit nekem is megülte a gyomromat. Lehet ugyan veszíteni, főleg egy erősebb csapat ellen. De az arány azért ilyenkor sem mindegy, hiszen ez mély nyomokat hagy az esetleges gyomortükrözésnél. (Ennek kellemetlenségeiről pedig biztosan sokaknak van tapasztalata.)

gomboc.jpg

Tovább olvasom

Az emoji-k „elszigetelődése”

Megint lenyúltak tőlünk egy szimbólumot. Amivel önmagában nem is lenne semmi baj. De attól félek, nem teljesen jó célra használták fel. Egy kedves (vagy legalábbis általában annak szánt) figurát bedobtak egy megosztó kampányba.

Sok ember előtt megemeltem már a kalapomat, akik valamiféle „alap”-találmánnyal megváltoztatták a világot. Gondolok itt pl. a kerékre. Legalább ekkora jelentősége van – a fejekben – az emojik csodálatos világának. Nagyon sok mindenre van már ilyen „smile” amelynek csupán az alapeleme a „mosolygós” figura.

smile.jpg

Tovább olvasom

Európa legjobb égi lélekvesztői Szegeden

Végre! – csettintettek újra a szegediek. Rendszeres látogatói ugyan az itteni légtérnek az óriás lufik, mégis fényévekben (vagy legalábbis félévekben) mérhető az az időpont, amikor újra repülhetnek.

Szeptember 12-18-ig Szegeden rendezik a Hőlégballon Európa Bajnokságot. Ha valahol, akkor itt igazán fontosak az időjárási tényezők. Talán egy kis kárpótlás mindenkinek, hogy a kezdetek nagyon biztatóak. Legalábbis a bemelegítő felszállások reggel és este is zökkenőmentesek voltak, a helyi lakosság égre meredő tekintetének legnagyobb megelégedésére. (No, meg persze egy kis bátorságpróba, a szegedi közterületek meglátogatása során.)

holegballon_kozeli.jpg

Tovább olvasom

Csatornakeringő újraértelmezve

Jaj, bocs, sajnálom, sorry, entschuldigung, vagy mit mondjak még! Talán még egy mea culpa idefér a végére, ha nem is teljesen azt jelenti, de tény, hogy nem vagyok egy jövőbe látó.

Hogy is vetemedhetnék arra, hogy felelősségre vonjak olyas valakit, aki végül is jót tett velem? De nem láthattam, na! Sőt, lehet, hogy meglepetést akart szerezni!

Történt ugyanis, – mint ahogy nemrégiben beszámoltam róla„elvették” tőlem a Bundesliga-közvetítéseket. (Sőt, erről egy egész ország értesült, mert elolvashatták az Index címlapján.) Erre mit ad Isten, pár nap múlva kaptam egy Viber-üzenetet otthonról, amelyben egy árulkodó kép volt. Azt láthattam, hogy beléphetek az arénába. (ARÉNA4) Hurrá, heuréka! – gondoltam magamban. Hátha láthatok még jó focit. (Ha már az itthoni annyira ellentmondásos! – több szempontból is.) De miért nem szóltak előre? Pl. hogy új hónap, új csatorna.

keringo_csatorna_logok_ujra.jpg

Tovább olvasom

Huhogás a kettős mérce ellen (is)

Sok minden miatt lesz emlékezetes a magyar-angol 0-4. Sajnos legkevésbé a klasszikus labdarúgás a fő ok.

Az eredmény olvasható. A közönség nagyobbik és kisebbik részének viselkedése látható, illetve hallható – volt. A végén pedig a „csattanó”, a politikusok reakciója. Pontosabban itt még nincs is vége, a várható következmények miatt.

Félreértés ne essék, én is tisztában voltam azzal, hogy ennek a találkozónak nem mi voltunk az esélyesei. Még itthon sem. Még azt is hajlandó vagyok elfogadni, hogy a játékosok (majdnem) mindent megtettek, amit lehetett. Igaz, itt Marco Rossival nem (teljesen) vagyunk egy hullámhosszon, de tegyünk úgy, hogy ez még a vállalható kategória. Ezt a közönség is így érezte, hiszen a vastaps és a közös Himnusz-éneklés ezt sugallta.

fekete_labda2.jpg

Tovább olvasom

Sportcsatornák – velünk vagy ellenünk

Itt az idénykezdet minden nemzet futball-bajnokságában. Új célok, új remények, remélhetőleg jó meccsek. Már amennyit látunk belőlük.

Minden bizonnyal sokan vagyunk, akiknek a magyar foci nehezen éri el az ingerküszöbét, (legalábbis klubszinten) ezért szívesen kacsintgatunk a külföldi pontvadászatok felé. Igen ám, de nem csak a labda után kapkodjuk a fejünket, hanem a különféle TV-csatornák felé is.

Persze-persze, mindenkinek más-más bajnokság a kedvence, kevesen vannak olyanok, akik (ha ló nincs szamár is jó alapon) minden labdára vetődnek, csak guruljon. Persze hogy ez a mai megközelítés az én sajátos nézőpontomat tükrözi. De az én pénzemért az én TV-men, hagy bámuljam már azt, amit én szeretnék.

keringo_csatorna_logok2.jpg

Tovább olvasom

Tenerife vs. Balaton – számokkal és iróniával

Minden nyár előtt, közben és után felvetődik egy ellentét. Horvát tengerpart vagy Balaton. Olyan, mintha nem lenne más alternatíva Pedig…

Magyarországon, és széles e Föld-kerekségen számtalan gyönyörű, kikapcsolódásra alkalmas hely van. Olyan sok, hogy életünk során lehetetlen ezeket bejárni, akár csak elméletben is. Mégis van két olyan környék, ami mindig felmerül a tervezetekben, illetve egyeseknek csak a képzeletében. Egyik az Adria, a másik a magyar tenger. Vannak persze időszakos „slágercikkek”. Sőt olyan is akad, ami még matematikai szinten is versenyre kelhet az említett kettővel.

Ha az ember nyaralásról álmodik, gyorsan fel kell ébrednie, ha a családi költségvetésre gondol. A folyamatos alul tervezés ugyanis mindenképpen csalódást okoz előbb vagy utóbb.

tenerife_kilatas.jpg

Tovább olvasom

Köszönöm, hogy felállt!

A neten mellel/farokkal, kutyával és gyerekkel mindent el lehet adni. Nézzük, hogyan működik ez TV-vel!

Gyorsan megnyugtatok mindenkit, hogy nem kell venni, lájkolni, kattintani senkinek. Sőt, még csak el se kell mozdulni a helyedről, hacsak el nem fogyott a chipsed. Mindössze a „Varázsszavak” közül emelnék ki egyet Kowalsky meg a Vega listájából: KÖSZÖNÖM! (Azért említsük meg a többit is, hátha valakinek nem annyira egyértelmű: sajnálom, bocsáss meg, szeretlek.)

Na, de nem azért jár a kalapemelés, hogy idekattintottál. Illetve nem csak azért. Ha valakit „elkap” a médiahatóság, mert nyilvánosan mondott olyat, amit nem lett volna szabad, akkor azt ugyanazon a helyen (terjedelemben, időben) jóvá kell tenni. De miért ne lenne ez helyén való olyan esetben, amikor csak pozitív eleme van a történetnek? Még akkor is, ha egy negatív eseményből indult is a dolog.  Most a „helyreigazítás” helyett egy nagy virtuális pacsi következik!

tv_lany.jpg

Tovább olvasom

Durrogás a rakparton és a kanapén

Augusztus 20. Ezúttal ez a nevezetes nap, ami ismét megosztotta a közvéleményt. Az átlagosnál talán egy kicsit jobban.

Egy évben (országos szinten) kétszer hangos tűzijátékoktól a közélet. Szilveszterkor és augusztus huszadikán. Szó szerint is, hiszen a hanghatások sokféle izgalmat illetve indulatot keltenek. Ami az elméletet, valamint a hírgyártást és az olvasást illeti, ezek meg is töltik a sajtót. Ezen kívül már szinte minden napra jut, 1-2 privát parti, ahol durrogtatnak, igaz a közéleti jelentőségét illetően kissé hátrébb szorulnak. De a polgárpukkasztásuk még akár kiemelkedő is lehet.

tuzijatek_1.jpg

Tovább olvasom

A televízió kritikája

Sokan szidjuk a televíziót. Magát a fizikai valóságát. Pedig valójában a mögöttes tartalom az, ami miatt a pokolba kívánjuk. Hiszen „Ő” csak egy kirakat, amelynek üvegén keresztül szemléljük a „valóságot”.

A média hatalom, hangoztatják sokan, (talán tévesen), de ami biztos, hogy a hatalom gyakorlóinak egyfajta „játékszere”. Az is biztosnak látszik, hogy a különféle ágazatainak szélesedése (meg sokkal inkább a mennyisége) oly mértékben alkalmas a tények elferdítésére (elhomályosítására) ami már valóban káros.

 tv_leesett.jpg

Tovább olvasom

Pisiszünet a Balatonban

Mindenkinek kell a kikapcsolódás. Van, akinek csak 5 perc szünet jut két munkafolyamat között. De ebbe még az oda-vissza útnak is bele kell férni a műhely sarkáig. De aki nyaralni megy…

A munkából hazaindulás előtt – mint minden nap – elmentem pisilni. Biztos, ami biztos, bármi történhet az úton. Na, nem mint ha attól félnék, hogy elüt a villamos, mert az itten mifelénk „vidéken” nincsen.

„Egész úton hazafelé, azon gondolkodám”, mit akarnak már megint elfedni ezzel a Balatonba pisilős történettel. Mert, hogy fedő sztorinak mindig lenni kell, csak az a fontos, hogy legalább addig ütősebb legyen, míg a valóság a felszínre nem kerül. Nem is tudom, miért nem a Velencei tóra húzták rá a vizes lepedőt, (akarom mondani a pelenkát) hiszen ott még ennél is nagyobb baj van. Akkora, hogy lehet az a néhány liter pisi is számítana, amit most „feleslegesen” engednek egyesek a Balatonba.

pisilo.png

Néhány hete, hónapja, még azon meg a „vita”, hogy etikus e megfesteni a strandok vizét valami „anyaggal”, hogy kiderüljön, ki pisilt a medencébe. De hagy oszlassam el a felhőket, nem kívánok párhuzamot vonni, a kétféle víztér, a „Balcsi és uszi” (puszi és lavcsi a követőknek) víztere, folyadékmennyisége, öntisztuló képessége vagy egyéb fizikai jellemzői között. Legyen elég a józan paraszti ész, zárt rendszerű strandon nem pisilünk a vízbe. Bár, néha nem könnyű az eligazodás a kijelölt helyiségek között. A téma gyorsan elült, talán nem volt elég ütős. Vagy nézzük pozitívan! A figyelemfelkeltés hasznos volt, és innentől kezdve mindenki jól viselkedik. Vagy legalábbis átmegy a Balcsira.

Megint csak megidézem a gyerekkoromat, ami már jó régen volt… Mekkora buli volt fürdés közben a kádba pisilni. Mit gondoltunk mi még akkor az immunrendszerről, meg annak erősítéséről. 1-2 évtizeddel később, meg már azon nevettünk, ha a gyerek még azelőtt hason pisilt volna bennünket, mielőtt betettük a kádba. Utána meg onnan jött a „szökőkút”.

Természetesen a gyerekkori élmények nem hasonlíthatók össze egy „össztársadalmi problémával”, de hangulatkeltésnek mindenképpen elmegy. Már csak az a kérdés, hogy mi mellett vagy mi ellen akarunk hangulatot kelteni. Az, hogy a Balaton mindenkinek szívügye, ez nem kérdés. Aki sokat jár oda, annak azért, aki meg ritkán jut el addig, annak azért. De manapság leginkább az a felvetés, hogy ki mennyire tudja rátenni a kezét. Ennek persze lehetne jó oldala is. Hiszen ha valaki befektet, akkor elvileg jobban vigyáz rá, hiszen olyan, mintha a sajátja lenne. Na, ezt a határt igyekeznek is minél többen (pontosabban minél kevesebben) átlépni, és egyre jobban kisajátítani a „nemzeti lavrot”. Éppen a „NEMZETI”-ségére való tekintettel viszont nem lenne szabad teljesen bezsebelni. Ésszerűen működtetve akár mindenki jól is járhatna, és a nemzeti büszkeség is megmaradhatna. De mit jelent az ésszerűség? Éppen a főkolompos (Mészáros Lőrinc, a mindenhez is értő) mondta kutyafuttában egy újságírói kérdésre adott válaszában, (nem szó szerint idézve): ő okosabb, vagy legalábbis valamit jobban csinál, mint Mark Zuckerberg, és ezért nő gyorsabban vagyona.

Az okoskodásba sok minden belefér. Például, hogy a sok pisitől romlik a vízminőség, ezért elértéktelenednek a telkek, olcsóbban hozzá lehet jutni. Nem akar odamenni senki, majd eladják ezt is a „jóságos” Lőrinc bácsinak. A többi ok csak mellékes. A mérhetetlen mennyiségű kemikália, ami a környékbeli gazdaságokból odajut, az nem is érdekes. Az illetéktelen vízfelhasználás, a „cserébe visszaadott” szennyvíz tényleg csak hab a tortán. A természetes vízszűrő és „átalakító” nádasok eltűntetése tényleg csak „blama”. Vigyázat, a heti aktualitás is csak mellékszál. Éppen most pisilt bele Lőrinc a dinnyébe! (Neeeeeeeeem, nem a Mészáros.)

Egy mai beszélgetésben kérdezték, hogy tudok e még nagyobb hülyeséget mondani. Tessék: Képzeljék el, a 80-as években idejártak hozzánk nyaralni a kelet- és nyugatnémet turisták. Ott találkoztak a Balaton partján. Hogy a beszélgetéseiket ne tudják lehallgatni, bementek traccsolni a vízbe. Vitték magukkal a „Balatoni világost”. De mivel órákig bent voltak, a bevitt mennyiséget le kellett engedni. De nem ám az üres üvegbe, hanem bele a Balatonba. De akkor ez senkinek se fájt. A „Zimmer Ferik” korszakában, csak az volt a probléma, ha a sör lóhúgy-meleggé változott.

Mit akartam volna ezzel elfedni? Csak azt, hogy néhány héttel ezelőtt Teneriffe-n voltam, és Isten bizony belepisiltem az óceánba. Otthagyva ezzel a biológiai lábnyomomat. Hogy ennek van e köze a polgárpukkasztáshoz, tessék elolvasni az erről szóló „kordokumentumot”. Sőt a kép alapján egy másik kirándulást is sikerült megidézni.

Már ezért is érdemes volt indulás előtt elmenni pisilni. Nem kellett annyira sietni hazafelé, így volt idő mindezt átgondolni. Gyorsan meg is jött az ihlet, meginni egy sört, mintegy ingerkeltőként. Csak azért, hogy tusolás közben – csak úgy nosztalgiából – belepisiljek a kádba.

Kép: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával

Ha Freud nyaral, a fagyi is visszanyal

Az élet furcsaságai, mondhatni visszásságai azt sem kerülik el, aki ebből próbál tőkét kovácsolni. Mármint az iróniából. Csak egy dolog hiányzik, maga a tőke. (No meg a kovácsolás.)

Elvileg a nyaralás, vagy annak nevezett pihenés arról szólna, hogy minden olyan hétköznapi dolgot kikapcsolunk, ami meghatározza a mindennapjainkat. Pihenni küldhetném akár az iróniát is, de úgy látszik, ez automatikusan kódolt bennem.

so_cukor2.jpg

Tovább olvasom

Polgárok és az ő pukkasztásuk – nyaraláskor (is)

Mindenki várja a nyaralást. Még akkor is, ha ezt többféle előjellel éljük meg. Sőt az sem mindegy, hogy a kikapcsolódás pillanatait milyen módon publikáljuk.

Mivel igen nagy sikere volt a tavalyi mini sorozatomnak, (nem csak a privát szférában) úgy gondoltam, az idén is lesz valamiféle hasonló „napló”. Természetesen más formában. Már csak azért is, mert hűséges „mostoha”-kutyám technikai okok miatt nem lehetett velünk. A tartalom feldolgozása is eltérő lesz. A hasznos tanácsok, és az időrendi sorrend most elmarad, inkább a közéletiséget próbálom kidomborítani egy-egy témába kapaszkodva. Na meg egy kicsit kifordítva.

galamb2.jpg

Tovább olvasom

Isten veled Suz’n! – Búcsú „A” lánytól, a blog mögött

Elvesztettünk egy bloggert. Olyan messzire került tőlünk, ahonnan nincs visszaút. De nem akármilyen örökséget hagyott maga után.

A bloggerek magányos farkasok, mondják. De csak azok, akik a gondolati szabadságot kifejezni próbáló embereket csak „kockaként” tudják elképzelni. Pedig ezen írók mögött is ugyanolyan emberi sorsok húzódnak meg, melyeket gyakran leírnak, bemutatnak. De nem feltétlenül csak a saját világukat idézik meg, hanem mások életét, örömeit vagy akár szenvedéseiket is megmutatják az olvasótábornak.

mbbk_suzn_viraga.jpg

Tovább olvasom

Ki az „a” Herczegh Anita?

Ismert nevek gyakran tűnnek fel az újságok címlapjain vagy egyéb médiafelületeken. Nincs ebben semmi meglepő. De kiről tudjuk kapásból, hogy kicsoda?

Az, hogy beugrik egy-egy név vagy arc néhány információ alapján, valahogy természetes. Na de hogy kik számítottak ismert embernek évtizedekkel ezelőtt, illetve kik forognak manapság közszájon, egyáltalán nem egyértelmű.

Néhányan talán azt gondolnák, hogy valamiféle promóciót szeretnék gyártani az Index egyik kultúra-rovatának. Szó sincs erről! Sőt, még csak konkrét sajtóorgánumot sem kellene megjeleníteni, de a példa kedvéért, most ez jött szembe. A kiemelt cikk végén egy érdekes lista látható. Valahogy természetes is, hogy az eddigi vendégeket felsorolják, már csak az illendőség kedvéért is. (Ja, és ez még lehet promóció is.) A listán természetesen ismert emberek vannak. Köztük élsportoló, művész, séf, „veretes celeb”, na és természetesen Hercegh Anita, a köztársasági elnök felesége. Na de nem is kell annyira tüzetesen nézni, hogy feltűnjön egy nem is annyi formai eltérés. Senkihez nem fűztek magyarázatot a szerzők, egyetlen kivételtől eltekintve.

herczegh_anita.jpg

Tovább olvasom

Mit csinál a szomszédom? – 100 szóban

Húúú, ha én azt el tudnám mondani ennyiből... Főleg, hogy halvány lövésem sincs. Pedig akkor még nem is gondoltam, hogy ez a félmondat ilyen közel áll a valósághoz.

Hányszor gondolkodott már el az ember arról, hogy mi történik a szomszéd épületben, lakásban, vagy bárhol, ahová esélye sincs, hogy bejusson, mint egyszeri halandó. Milyen titkot rejtenek azok a bizonyos falak? Nem is tudjuk, milyen jó, hogy ha nem derül fény bizonyos dolgokra.

top_secret2.jpg

Tovább olvasom

MBBK_Grafomágia: Gyerekkori nyarak - mai párhuzamokkal

A hőmérséklet végre a nyarat idézi, de a fejekben még mindig az elmúlt hetek, hónapok eseményei forrongnak. Hangolódjuk a nyárra a gyerekkori emlékekkel! Ezek talán kellemesebbek, mint a megidézett mai történetek.

Fura szerkezete lesz ennek az írásnak. Van egy „kötelező” feladat az MBBK Grafománia részéről. Aztán… mivel túl sok idő telt el ama bizonyos nyarak óta, így a mai „modern” környezetben is sikerült már néhány évet eltöltenem. Óhatatlan emiatt, hogy kapcsolatokat, párhuzamokat, sőt ellentmondásokat is találhattok a sorok között. Tehát nem a téma keresi az írást, hanem a blog tematikája alkalmazkodik a feladathoz! A közéleti kapcsolatokat pedig a kiemelt bekezdések hozzák a felszínre. (Talán ezért is hosszabbak, egy átlagos keretes írásnál.)

papirhajok.jpg

Illusztráció, egy mai – kisdobos korú – segítővel „gyártva”

Tovább olvasom

A Parlament, mint „kultúrközpont”

Az ellenzék érdemben nem „lehet” résztvevője a parlamenti munkának. Ennek ellenére „megtalálják” a lehetőséget, hogyan lehetnének részesei a közéletnek.

Csendesedni látszanak az indulatok, de ez csak átmeneti állapot. Mindig is tudtuk, hogy az Országgyűlés nem egy irodalmi kávéház, melyek csendes szegletén meglepné magát egy verssel József Attila a születésnapjára.

Ha valaki a magyar kultúra iránti érdeklődését szeretné emlékezetessé tenni, az ne a parlamentben kezdjen. Bár, ha maradandó élményekre vágyik, akkor meg mégiscsak látogasson el az ország házába. Azt már megszokhattuk, hogy érdemi vitákra nem számíthatunk, ha a hatalom gyakorlói és az ellenzék egy légtérben tartózkodik. Az elmúlt hetekben már hagyománnyá vált, hogy ha már együtt vannak, akkor valami mással hívják fel a figyelmet magukra.

parlament.jpg

Tovább olvasom

Meleg pillanat 100 szóban – a vasúti átjáróban

Mindannyian az idő foglyai vagyunk. Bármennyire is szeretnénk, ebből a béklyóból nem lehet kiszabadulni. Pedig a rohanás gyakran kapkodással jár. Ennek egyenes következménye a hibázás lehetősége.

Hányszor próbáltuk már megállítani akár csak egy pillanatra is. Még úgyis, hogy tudjuk, ha ez csak egyszer is sikerülne, az végzetes lenne. Ezt a momentumot ragadtam meg az Aranymosás pályázata kapcsán.

vasuti_atjaro.jpg

Tovább olvasom

Születésnapomra – József Attilával közösen

Nem egyszerű vonalat húzni a magánélet nyilvánosságra hozatalának határaival kapcsolatban. Különösen úgy, hogy a közösségi felületek átveszik tőlünk az irányítást.

Szerencsére sokan olvasták a tavaly karácsony előtti írásomat a netes köszöntéseket illetően. Természetesen ennek kezelése egyéni. Hogy az adott lehetőséggel ki hogyan tud (együtt) élni, szíve-joga eldönteni. Azért mert én nem pártolom, lehet, hogy másoknak ez az egyetlen kiskapu a világra. Éppen ezért az én születésem dátumom is rejtett a külvilág számára.konyv_tokmag.jpg

Tovább olvasom

MBBK_Grafomágia: Szabadidő, szabadon – kell egy kis kikapcs

Végre egy olyan téma, ami első „blikkre” beugrik a „Grafomágia” szó hallatán: „Játék a betűkkel”. Vagy bármilyen írott alkotás erről szól? Nem egészen. De ezúttal a szabadidővel kapcsolatban biztosan.

COVID-19, bifidusz eszenzisz, szabadidő. Érted ezeket a szavakat? Várj, nem azt kérdeztem, hogy el tudod e olvasni! (Hiszen az iskolában tanult betűkkel írtam, kicsit összekeverve ahhoz képest, mint ahogy azt a klasszikus falitáblán láthattad.) Érdeklődésem arra irányult, tudod e, mi rejlik mögöttük.

Három olyan kifejezést soroltam fel, amelyekkel mindennap találkozunk. Más-már összefüggésben. Halljuk is ezeket, mégsem tudjuk igazából hova tenni. Éppen ez az, ami közös sor(s)ba hozta őket.

„Covid-szakértővé” vált az ország. Mit az ország, a világ! Talán „furcsa” így megközelíteni, de honnan van ennyi időnk, hogy minden tevékenységünk mellett van egy kis rés, amikor a jelenséggel foglalkozunk? Innen már csak egy lépés, hogy fizikailag is szünetet tartsunk, hiszen az egy „pohár joghurt” beviteléhez muszáj elengedni a tollat, az egeret vagy éppen a kalapácsot – legalább az egyik kezünkkel. Így el is érkeztünk az egyik legismertebb, de mégis a legnehezebben megközelíthető fogalomhoz. Rohanó világunkban az utca embere csak legyint: „Nekem nincs szabadidőm!”

abc_tabla.jpg

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása