Látszólag lerágott csont, pedig minden napunk erről szól. Még az elszólás is! Nyilván más szövegkörnyezetben, más elő- vagy utótagokkal, de így is, úgy is fizetni kell. Nekünk...

Most mondhatnátok, hogy „nyelvtan nácit” játszom, pedig nagyon nem szeretek ebben a közegben lenni. De valami is, meg valami más is nagyon bántotta a fülemet is. Na, de legyen elég a szójátékból is!

Előbb-utóbb mindenkinek meg kell fizetni, bármilyen értelemben is essék szó a pénzről, vagy a tetteiről. De akkor most maradjunk a szavaknál. Mikor nem a pénz beszél, hanem róla szólnak a hírek. Pl. az ATV-n is kedden reggel 7-kor. Történt ugyanis, hogy Tótpeti Lili, az ügyeletes „hírmondó”, éppen arról számolt be, hogyan is tűnhetett el oly’ hirtelen egy „bizonyos” széfből 9 milliárd forint közpénz, majd gyorsan kijavítva készpénz. Az alaptörténet „hitelessége” természetesen a bíróságra tartozik, de nekem a „bakival” van a bajom.

Magány 2.0. Egy sarki kávézóasztaltól a síri világ csendjéig. Ki hitte volna…

Ünnepelt „sztárként” a fényben és a zászlók erdejében élve, akár egyetlen nap is megváltoztathatja valakinek az útját. Különösen, ha nem veszi észre, – mert nem akarja észrevenni – hogy vége van.

Én már nem akartam megosztani az internet minden felületén ismertté vált fotót. Próbáltam keresni egy politikától még szűz tárgyat. Az „eredetin” egy megfáradt idős ember látszatát keltő alak ül egy bizonyos európai főváros, egy bizonyos temetőjének, egy bizonyos padján. Kezében mobiltelefon, amelynek (vélhetően) narancssárga színű applikációján keresztül próbálja irányítani azokat a (még) hithű „alattvalóit”, akiknek már nem mer a szemébe nézni ő maga sem. Esetleg egy másik verzió szerint a visszajátszást nézi az elmúlt 16 (+4 ugye így kijön a matek???) év tevékenységét. De csalódottan látja, hogy a VAR már nem változtatja meg az ápr. 12-én hozott ítéletet.

Talán sohasem vártuk még ennyire október huszonharmadikát, pedig a törtélelem során már sokszor és sokféleképpen megidézték.

Ez a hét a késlekedésről szól. A bloggerek kivártak, az influenszerek csúszásban vannak. (Pl. Pottyondi Edina „heti hímondója” is csütörtökön jelent meg a kedd helyett.) Lehet, hogy ez már az általam sokszor emlegetett „türelem” szele?

Érzelmek és értelmek, fogházak és egyházak, látszólag egyszerű fogalmak. De az a „csúnya” pénz mindenre ráteszi a kezét. Vagy a kezek kerülnek a pénzre?

Emlékeztek még a POFOSZ-ra? Pontosabban nem is kell annyira „emlékezni”, hiszen a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége egy ma is létező szervezet. Bár „eredeti” tagjai már egyre kevesebben vannak köztünk. De még mielőtt az a vád érne, hogy valami ’56-os „ideológiát” (vagy ’89-est, mert akkor alakult: a szerk.) szeretnék idehozni, igyekszem mielőbb megközelíteni a mai „valóságot”. Akkor hogyan kerülnek ide az „öregek”? Háááát „csak” úgy, hogy a mostanság „bezártakat” is politikai fogoly-ként értelmezik egyesek.

Előkerült egy régi ismerős. Más köntösben, más szerepkörben, régi emlékekkel, de új „reményekkel”.

Az, hogy honnan kezdődik a számlálás egy párbajban, néha elég nehezen megfogható. Sőt, ha a fociból veszünk egy „hülye” hasonlatot, akár 1:1 is lehetne az eredmény. Persze a 3-as sípszóval még várni kell, hiszen a meccs még nincs lefújva. Főleg, hogy új szereplők is beléphetnek a körbe. Ez pedig nem cserét, hanem létszámbővítést jelent.

Adózni senki sem szeret, azt hiszem ezzel nem mondtam újat. De abban, hogy más adózzon, már nagyon jók vagyunk. Ez már majdnem olyan, mint a szomszéd tehenének esete az „életben maradással” kapcsolatban. Az első KATA még 2012-ben „született”, majd 2013-ban lépett hatályba. Tulajdonképpen az „akkori” Orbán-kormány egyik legnagyobb „találmánya” volt. 2022-ben aztán „váratlanul megszűnt”. Pontosabban ez így ebben a formában nem igaz. Mert „néhányan” benne maradhattak a rendszerben. Pl. a TAXI-sok. Hogy miért ők, azt azért többen sejteni vélték, de erre azért hiteles magyarázat nem nagyon maradt fenn. (Félreértés ne essék, semmi bajom velük, még akkor sem, ha viszonylag ritkán veszem igénybe a szolgáltatásaikat.)

Vannak olyan mélyen beégett „hagyományok”, amelyeket ha akarunk se tudunk kitörölni a tudatalattinkból. De ha nem is akarjuk…

Látszólag egyetlen dolog miatt „húzta” fel magát a közvélemény, de a történtek mögül előtűnik egy másik „csúfság” is. Természetesen az első mellett sem megyek el szó nélkül, de a másikat is próbálom kidomborítani.

Látszólag megint egy elkésett írás pedig „csak” a mindennapi valóságot leplezték le későn. Nem (csak) a rendőrségen, nem (csak) a sajtóban, hanem a mindennapjainkban. A hölgyek „szőkesége” után, ruházatukban „találták” meg a megbélyegzés jelét. A dolog jelentősége aligha változott, sőt a megítélés sem… Anélkül, hogy a konkrét esetet ragoznám tovább, azért van mit mondani.

Ha valami kimerítheti az „abszolút filmszínház” kategóriát, akkor ez a történet mindenképpen esélyes. A második felvonásban különösen.

Személyes emlékek is „színesítik” a korszakot, de a lényeg nem a régmúltban rejlik.

A címben ugyebár kérdést elhelyezni az álmoskönyvek szerint se jelent jót. De miért is ne fordulhatna elő ez egy olyan felületen, amely az iróniából „él”? Ami ugyebár egy elég szűk határmezsgye a „komolyság” és a „vicc” kategória között.

Vannak még egyedi ötletekkel megáldott emberek, akik talán még el is vesznek időnként a szürke hétköznapokban. De nem akkor, amikor egy ilyen színű szamarat találnak maguk mellé társnak.

A „ki a bolond és ki a normális” nyomán joggal kérdezhetjük: ki a csacsi és ki a szamár?

Van az a „készülék”, amelynek lehetősége van saját magát is bemutatni. De mi „kívülről” is akarjuk látni.

Akadnak olyan évfordulók, amelyekre egyik oldal sem igazán büszke. Főleg, hogy mindmáig nem igazán tudják hova tenni. Kétségtelen hogy az „egyik” rendszerváltás szimbóluma volt. De ezt a szót is annyira elcsépeltük már, hogy a „mostani” (áprilisi) már szinte „természetes” volt.

„Végre” megint össze lehet ugrasztani az embereket valamivel. Ha mással nem, egy kis segítséggel, de „csak” az egyik oldalnak nyújtva.

Előre bocsátom, hogy nem leszek túlzottan népszerű ezzel a bejegyzéssel, Ja, amúgy sem vagyok az, hiszen ha valaki egy „kicsit” is kifordított módon szemléli a világot, akkor ne csodálkozzon, ha válogatott „cifraságokkal” jellemzik. Az viszont nem a véletlen műve, hogy az utóbbi időben kicsit távolabb helyezkedtem a közéleti véleménynyilvánítással. (Erre némi „magyarázat” majd bő egy hét múlva lesz.) Ezt persze „egyesek” többen a politikai hovatartozással, vagy legalábbis állásfoglalással azonosítják. Legyen akkor ez az írás – főleg az utóbbiak részére – egy kis polgárpukkasztás.

Hetedik alkalommal rendezték meg Szegeden a Hospice alapítvány támogatását (is) célzó futóeseményt.

Ahogy a rendezvényen is kiemelték, nem verseny, így szándékosan nem írtam én sem ezt a szót. Bár olyan szempontból mindenképpen „versenyfutás” az idővel, hogy a hasonló események mennyi ideig képesek támogatni egy ilyesfajta jó ügyet.

Semmi sem kötelező! Kivéve a törvények betartása. De mint láttuk az elkövetőknek épp ez nem sikerült.

25 éve rettegés tölti el ezt a napot. Sőt ennek kapcsán az összes többit is, de legfeljebb csak arra gondolunk, hogy ilyen csak másokkal történhet meg. De ott nem „kicsit” voltak sokan „a” mások.

Bevallom ezt az írást egy másik bejegyzés hozta elő belőlem, de szándékosan nem utalok rá, hogy melyik. Nem is magával a poszttal volt a baj, hanem annak záró sorával. Sőt, még az is lehet, hogy nem rossz szándék vezette az írót, csak – lehet elkeseredettségében – nem éppen odaillő lezárást használt. Azt találta ugyanis mondani – pontosabban írni – hogy ezt mindenkinek lájkolnia kell. Én meg úgy vagyok vele, hogy a „kötelező lájkolás” eleve egy elfuserált megközelítés. A tisztelet megadását meg összemosni egy közösségi felület tetszésnyilvánításával több mit ellentétes az alázattal.

Az angol fővárost lehet szeretni vagy sem, de egy dolog biztos. Nem lehet lehagyni a bakancslistáról.

Városlátogatást tenni mindig élmény. Aztán, hogy a beszámolókban mi jelenik meg, illetve az emlékekben mit rögzítünk, nyilván más lapra tartozik.

Ennek a bejegyzésnek van egy „pici” részlete, amely miatt a „18 plusz”-os kategóriába sorolandó. Nem „feltétlenül” szexuális tartalom, bár kétségtelenül ezt sugallná a biológia. Mégis inkább a „közbeszéd” része.

Nem szép dolog, ha az előítéleteink vannak, különösen, ha emberekről van szó. Persze egy kicsi nekem is van, sajnos néha úgy érzem nem is alaptalanul.

Mindig is mondtam az angolokról, hogy fordítva vannak bekötve. Még az utakon is mindenkivel szemben mennek. (Innen nézve.)

Erre mit ad a „jó Isten”? Én is átestem a paci másik oldalára. De nem egy, hanem több száz lóerőt „kellett” vezérelnem a „jobb 1-ből”! Annyit azért érdemes tudni, hogy a „csatornán túl” ott van a kormány.

Amikor az angliai hosszú hétvégét szerveztük, már láttuk, hogy csak úgy van esélyünk a programok jó részét megvalósítani, ha bérelünk autót. Nos, a vezetésre nem volt „túljelentkezés”. Én persze nem gondolkodtam sokat, mert ugye kell a „kihívás”. Ültem, már jobbkormányos autóban, de csak tesztpályán, szembe forgalom nélkül. Na, ezt ne vegye alapul senki. Főleg, ha egy olyan autót „kapsz”, mint a VW Multivan. Itt azért egy „kicsit” többről van szó annál, hogy: „fogd meg a söröm!” Mert ugyebár ott sem ihatsz, ha vezetsz. Na, de utána…

Valóban lesz találós kérdés is. Míg a „nagypolitika” nagy dolgokat várt az „első szabad” kenyérünneptől, a „kisember” egy kis kirándulást tett Európában.

Hogyan lehet bejárni bő fél nap alatt egy fél kontinenst? Meg fogtok lepődni, nem csak képzeletben. Valóban kell egy kis gyakorlatiasság, no meg egy „csepp” hozzáadott gondolat. De nem ez az igazi talány! Hanem, hogy hol jártunk?

Ne vegyük azért ezt sem szó szerint, mint ahogy az irónia is fenntartásokkal kezelendő!

Na, de mit „tartsunk fenn”? A kezünket, a hangunkat, a hangulatunkat? Tudom, „egyesek” csak a markukat. Mert a bevétel így is „garantált”.

Látszólag ez is egy elkésett bejegyzés, hiszen az alapötlet még a hét elején fogalmazódott meg. (Gondoltam azért megvárom a meccs végét.) Amikor „közhírré tétették”, hogy az Újpest – MTK „rangadó” zártkapus lesz. Ez még úgy, ahogy „megszokott”. Még talán az is, hogy ilyenkor a vendég szurkolóknak engedélyezik a jegyvásárlást. (A hazai szurkolótábort pedig a gyermekkorosztály képviselheti. Szigorúan 10:1-es nebuló/felnőtt aránnyal kiegészítve.) Igen ám, de ekkor jött a közösségi felületeken (is), hogy az MTK „ultrái” is „együttérzési” akciót szervezve elutasítják a jegyvásárlást, így a szurkolást is.

Autó-autó, lehet mondani. Az egyikkel még, a másikkal már nincs elég tapasztalatunk, emlékünk.

Mielőtt valaki bármiféle „bíráskodásra” számítana, tegye félre… Főleg az „elő”-ítéleteket. Amíg az illetékesek eldöntik, illetve a „arcoskönyv-harcosok” jól „megaszondják”, hogy mit érdemelne Szijjártó Péter, hagy nosztalgiázzak egy kicsit.

Vajon kiből, milyen érzések törnek elő, ha meglátják a felemlegetett járművek hátsó szélvédőit?

Ha elkezdünk egy gondolatmenetet, gyakran futtatjuk ki arra, hogy: lesz még benne egy-két „fordulat”.

Legnagyobb folyamunk, a Duna, messziről nézve ugyan sok egyenesből áll össze. De mi elég közel állunk hozzá, hogy meglássuk a kanyarokat is.

Az igazi – úgy értve „AI-mentes” – képhez hasonló forrásból származó szöveg is társul. Miért fontos ezt pont most hangsúlyozni? Egyesek „mém”-ként idézik meg a jelenlegi árvízhelyzetet, mások, ugyancsak az „AI”-t felhasználva a „saját népükkel” mennek szemben.

Egy ilyen dupla, – vagy ha úgy tetszik tripla – bevezető után térjünk rá a tényekre! A fenti kép hazánk egyik különleges tájegységén készült, a Dunakanyarban. Nem a legjellemzőbb kép, de az idei nyaraláskor ez a látvány tárult elénk a szállásunk ablakából. A táj szépsége, hangulata nem csodálom, hogy megihlette anno a művészvilágot, hiszen sokan alkottak a környéken. Gorka Géza, Kovács Margit keramikusok, Szőnyi István festőművész. (Hú de büszke vagyok a gyerekkori múzeumlátogatásokra! Oké, Ambrus Attila is ide tette át a székhelyét, de ebbe most nem menjünk bele. Bár ezt a gondolatmenetet is tovább lehetne szőni.)

Na, nem egészen úgy, de azért mégis.

Kedden délben zárul(t) a 2026-os ARC pályázat nevezési időszaka. Most a várakozás kora következik. Olyasmi ez, mint az advent, csak mások a szimbólumok.

Talán az eddigieknél is nagyobb kíváncsiság előzi meg az idei kiállítást. Ne feledjük, az eddigi 26 alkalom idején túlnyomó többségében a FIDESZ volt hatalmon. Kár is lenne tagadni, hogy a tárlat az eddigi legnagyobb ellenzéki fórom volt ezekben az időszakokban. Vajon mi jár most az alkotók agyában? Halotti tor, amelyen a narancsleves lesz a fő fogás, vagy már elkezdik köszörülni a nyelvüket a TISZA áradásán? Reméljük azért idén is üde színfoltjai lesznek azok, akik túl tudnak lépni az aktuálpolitikán.

Nem is kell nagyon elemezni, meg is szólíttatott a magyarok „mindkét” tábora.

„Gyanútlanul” sétálgatott a Miniszterelnök, mellette hű „vitéze”, ezúttal fegyverhordozóként, amikor jött a hidegzuhany. Vagy meleg? De ezúttal sem a hőmérsékletével volt a baj.

Kapott már Magyar Péter az utóbbi években hideget-meleget, mit neki még néhány csepp. Ééééés még vélhetően nem is az utolsó. Bár ebből a fajtából remélhetőleg nem lesz több, valószínűleg nem ettől fog kicsordulni a pohár. Láthatóan felkészült az ilyesfajta „reakciókra” is, nem véletlenül kezelte így a helyzetet. A TISZA köreiben – ahol nagyobb mennyiségű nedvességre is tudunk gondolni – valószínűleg tudatosan készültek a higgadtabb kommunikációra. Talán ez az egyetlen „fegyver”, amivel hatni lehet az utóbbi években elharapózott gyűlölet cunamira. Félreértés ne essék, nem csak az Orbán kormány(ok) a hibásak, de kétségtelen, hogy a 16 év „gyakorlata” igen nagy hatással volt a módszerek „tökéletesítésére”. Olyannyira, hogy híveik már nem tudnak leállni. Mekkora „buli”, hogy a folyamat most már öngerjesztővé vált. Sőt már nem is kell fizetni érte. „Remek!” – hiszen az erre fordítható összeg forrása elapadt.

Kicsit háttérbe szorult nálam a 2026-os labdarúgó világbajnokság. Szerencsére van olyan, aki helyettem is szurkol.

Sokféle búfelejtő létezik. Legismertebb talán az „alkoholba fojtom bánatom” című megközelítés. De ezt felül lehet múlni egy bőrgolyóval is.

Magyar ember örömében, bánatában tud inni. Ez ma már olyan elcsépelt, mondhatni közhelyes, hogy szinte észre sem vesszük, ha valakinek a folyékony nedű jelenti a végállomást. Legyen ez bármilyen úti cél is. Ha annyira behálózza az életét a foci, hogy minden „fontos” feladat mögött ott gurul egy labda, na azt nevezzük igazi elszántságnak. A FIDESZ veresége a külső jegyeket illetően még mindig nem látszik meg Orbán Viktoron. De, hogy ilyenkor is kedvenc szenvedélyébe menekül, az azért sok mindent megmagyaráz.

Végre! Megmozdult valami a „másik” oldalon is. Úgy értem kézzel foghatóan. Nem csak száj karate, vagy szójáték megy, mint pl. itt az „sz” betűvel.

Bár aligha ilyesfajta „hurrá optimizmusra” számítottak a narancssárga „hívők”, akik nem a hollandok. De pont ők azok, akik nem akartak tudomást venni a „valóságról”, még akkor sem, amikor bástyáik összeomlását, vagy pl. épp a (volt) külügyminiszterük magasságából adódóan, a tornyaik ledőlését látják.

A legutóbbi adásszünet óta egész mozgalmasak lettek a napjaink. Ritkán idézek „nagy klasszikusokat”, de vannak a közösségi oldalakon olyan bejegyzések, amelyek akár egy „influenszeri” oldalról is származhatnának. Kedden Radnai Márknál (is) megjelent egy felirat.

Sulyok távozik. Gulyás lemond. Orbán utazik. A KDNP külön útra készül. Toroczkai pedig csatlakozna a Fideszhez. És még csak kedd van. (sic) … meg még 1-2 emoji.

Háááát ezt is megéltük. Újra szünet volt a TV-ben. De bakker, ez kedden volt!

Anno legfeljebb a „hangyák háborúja” ment ilyenkor. Sajnos ma már többet látunk az igaziból… De ez most lehet, hogy egy nagy lélegzetvétel a valóság megismerése előtt.

Két boldog tábor van most Magyarországon. Pontosabban mindkettő. Jó, mondjuk az egyik csak az első mondatig jutott el. Olyan, mint amikor a (letűnt) vezér beköszönt a nagygyűlésen. Utána tök mindegy volt, hogy, mit mondott, mert azt elvitte a népünnepély. Ennyi elég volt a boldogsághoz. Hiszen a közmédia nem hazudhat, ide van írva. Igaz, ami igaz, az igazságnak a fájós része nem is nekik jutott – eddig. Egyelőre elég lassan látják át, hogy az „igazság odaát van.”

Van egy kis „késés” a TISZA tervei és azok megvalósulásának sebessége között. Ez azonban nem a Pató Pál Úr féle ráérő üzemmód. Ennek a kicsi „spät”-nek (hogy az „egykori” foci „fun”-ok is megértsék) megvan az oka.

Az igaz, hogy 100 Ft-nak is 50 a fele, mint ahogy a 100 napnak is. Még sem lehet a két úriembert egy lapon, akarom mondani egy napon emlegetni, azért mert azonos időben ülik a nevük napját. Ráadásul éppen aratáskor. A politikában azonban máskor van a „szüret”.

Munkahelyi konfliktust sosem kell „keresni”. Jön az magától. Ha nincs szakmai ok, akkor jönnek az emberi vagy az élettani tényezők.

Hétfőn, kedden tetőzik a hőség. A közszférában otthoni munkavégzést rendelt el a kormány, és lehetőség szerint erre kérnek minden munkáltatót. Sőt, javasolják a kinti munkavégzés elhalasztását.

Meleg van. Ez így önmagában nem hír, hanem tény. Még akkor is, amikor ez (is) relatív fogalom. A tűrőképességünk ugyebár nem egyforma, még a hőérzet kapcsán sem. 42 fok körül legtöbben elérjük a határainkat. Így már kevesebb a „kívülálló”, de a „légkondi” biztos, hogy éppen afelé fog fújni, aki azt sem bírja.