Mesék, szólások, mondá(so)k – avagy minden, amit eddig nem láttunk

Így a mini sorozat vége felé közeledve megállapíthatjuk, hogy az élet minden területén tudunk olyan példákat hozni, amelyek összefüggésbe hozhatók a nézőkénkkel. Sőt nem csak a valódi életünk, hanem a mesevilág is tele van olyan főszereplőkkel, akik a nevük miatt kerülnek most látótérbe. Gondoljunk csak a csillagszemű juhászra, vagy akár Kökényszemű Katicára. Emlékeztek még melyik mesében szerepelt a kisasszony? (Nem, nem, nincs segítség, tessék visszatekinteni a múltba!)

Ha nem is emlékszik mindenki gyermekkorának minden pillanatára, bizonyára elevenebben élnek a saját gyermekeinkkel kapcsolatos emlékek. (Már akinek van persze…). Mert ugye, „egyszer volt, hol nem volt” megszületett a gyermek, szemünk fénye. Nevelgettük (nevelkedtünk) az életre, mert ugyebár szemesnek áll a világ. Kukoricaszemeken térdepeltünk, bár ennek nem sok köze van a lélek tükréhez. Hacsak az nem, hogy a könnyek kicsordulása közepette mégis csak kénytelenek voltunk megtörölgetni.

Szemtelenségünkkel joggal vívtunk ki szüleink haragját, különösen ha ez némi szemenszedett hazugsággal is párosult. Ezek után még az enyhébb büntetésformák közé tartozott, ha csak a szemmel verés esete forgott fenn. Évekkel később meccsre jártunk, ahol szemüveget „kívántunk” a bírónak, majd hazafelé autóstársunkkal kapcsolatban is az jutott a fejünkbe, hogy a bömös volánja mögött épp a szemétől nem lát. Azért ne higgyük, hogy szemeink mindent képesek megoldani. Megfelelő társakra találtak a többi érzékszervünkben. Sőt olyan eset is előfordulhat, hogy ezt a kapcsolatot két különböző testben (és lélekben) találták meg. Gondoljunk csak Gene Wilder-re és Richard Pryor-ra a Vaklármából.

Íme tehát a szemeink, melyek olyan csodálatos párost alkotnak, hogy az együttműködésük mellett akár ellentétes érzelmeket is tükrözhetnek azzal, hogy egyszerre sírnak és nevetnek. Vigyázzunk rájuk, annál is inkább, hogy minél később kerüljön rájuk a szemfedél. De mielőtt idáig eljutunk, óva intek mindenkit attól is, hogy érvényre juttassa a „szemet szemért, fogat fogért” elvet.

A történetet hagy fejezzem be úgy, ahogy elkezdtem. Egy dallal, ezúttal Zoltán Erikától, amely miről is szólhatna másról, mint a szemről. Az elején bekötöttük, most nyissuk ki, és adjunk meg neki mindent, amit megérdemel. Mindent a szemnek, semmit a kéznek! Bár ezzel azért lehet vitatkozni, hiszen ahhoz hogy szemünk minél tovább működhessen, vigyázó kezekre is szükség lehet. Mindezt megkaphatjuk, ha ide kattintunk: Szemészet Magánorvosi Rendelő. Hogy a sok-sok utalás mögött van e valami összekacsintás? Persze! De ezt fedje jótékony homály!