Valamit visz a víz! – igen, tanulságokat
Már kisiskolás korunkban megtanultuk, hogy a bolygónkon milyen alapelemek határozzák meg a sorsunkat. A víz, a tűz, a föld és a szél. Szüleinknek tulajdonképpen egyszerű dolguk volt, mert egy „laza” nyári vihar után csak ki kellet terelni bennünket a szabadba – de ezt most kerülni kell! Egy rövid környezettanulmány, meg némi szirénázás okának megismerése kapcsán mindenben képbe kerültünk.
Mára egy „kicsit” megváltozott a helyzet, hiszen a „modernkori” lurkóknak csak be kell kapcsolni a tévét, és „A bolygó kapitánya” című rajzfilmsorozat „segít” megérteni az összefüggéseket vagy éppen az ellentmondásokat. Igaz így senki nem lesz nedves, meg az ujját sem égeti meg, de ezek megismerését meghagyjuk az élet tapasztalatszerzési szakaszának. De, hogy pont a víz világnapjának idejére esik az egyik legfontosabb tanulság megerősítésének szükségessége, az mi sem gondoltuk igazán.
Igen, kezet kell mosni, – naponta többször is – ez a tisztálkodás és a higiénia alapja! Ennek pedig fő eleme a víz! Persze hallgassuk meg a nagypapa „ajánlását” is, aki szerint a legjobb fertőtlenítőszer a pálinka! Ebben ugyanis sok igazság rejlik, de azért tisztálkodni igencsak nagy „luxus” lenne a szent nedűvel.
Hogyan jutottunk el idáig? Mire is jó a víz? Nem csodatörténeteket szeretnék felsorolni, hiszen az alapokon mindannyian „átestünk”. Csak közben a fejünkbe sem jutott a folyadék jelentőségé, annyira természetes volt: Mindenki döntse el magában, hogy a „hiszti kezelés” egyik lehetősége mennyire humánus. Pl. amikor a gyerekeket már kiskorukban megismertetik azzal, hogy egy hirtelen jött „fröccsnek” alkohol nélkül is van hatása. Erre jött Jedlik Ányos, felturbózta némi buborékkal, ás máris új italt teremtett, a szikvizet, amit mi már csak „leszódázunk”. A leleményes magyar ember meg a borhoz töltötte, és az előbb kiemelt fogalmat már nem is kell idézőjelbe tenni! Akikbe még több „fifika” szorult, a természet kínálta vizet képesek többszörös áron ásványvízként eladni.
De Kukorica Jancsinak is óriási mázlija volt azzal, hogy még nem találták fel az automata mosógépet. Szíve Juliskájának patak fölé hajló teste ugyanis annyira megihlette, hogy képes volt érte a világ végéig követni.
A sport világának egyik legotthonosabb közege a víz, hiszen a legtöbb sikert ebben a környezetben értük el. Benne, felette, kapásból nem is tudnánk felsorolni az olimpiai és más világsikereket, amelyeket úszóink, vízilabdázóink, kajakosaink révén ismertünk meg. Az más kérdés, hogy a sportág egyik legismertebb vezetőjének – Gyárfás Tamásnak – homlokát mostanában egész más okok miatt veri ki a víz.
Na, gyerünk enni… és mit ad Isten, a húslevesbe is jutott pár liter víz! (Csak nehogy nekem kelljen mosogatni utána.) De közben ne feledjük – és erre „dicső” politikusainkat is időnként lehet figyelmeztetni:
„Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!”
Jumbóka és a #Fejszelep