Ma már minden „valamire” való rádióadó úgy kezdi a műsorát, hogy elmondják a nap mottóját. Nevezik ezt napindítónak, bölcsességnek, bibliai idézetnek, vagy miegymásnak. Na, ilyenkor vonulok el a kicsi helyiségbe, hogy ha nem is jól, de legalább megkönnyebbülve induljon a reggel.

Ki az, aki mindenkire egyformán ható útravalót adhat ilyen korai időpontban? Ugyebár más-más szemmel nézzük a világot. Na, nem feltétlenül a növénytermesztésre gondolok, hiszen a narancsligetek és a szegfűvel teli üvegházak is egyedi gondozást igényelnek, nem elég a szemellenzőt felvenni.

Vannak, akik a kutyákra esküsznek, nekik visszaugatnak. Mások a zsiráfokon képednek el, mondjuk őket meg is tudom érteni. Egyesek a pókok szerelmesei, nekik meg lelkük rajta…

Hogy találhatnánk közös nevezőt? Sehogy, igaz nem is kell! Senki nem veszi be az összes gyógyszert egyszerre, amit egy reklámblokkban meghall egymás után. Ennek okán hiába tárnak elénk megannyi „tapasztalatot” a világ számos megmondó emberétől, nincs az az adásidő, ami ezt fel tudná dolgozni. Arról nem is beszélve, hogy ki is lehetne egyformán hiteles minden ember számára. De egyáltalán kit lennénk hajlandók elfogadni? (Szándékosan irodalmi példát hozok, hogy lássátok a műveltségemet.) Egy Petőfi Sándort?

Mire gondolt szeptemberben? (Virágok nyílására a völgyben, meg a havas bérci tetőre, csak ő szebben fogalmazta meg.) De ez milyen gondolatokat szült másokban? Na és hol tartózkodott akkor éppen? Nyilván nem a Világkereskedelmi központ árnyékában egy kánikulai napon. Mert akkor az még nem volt… most meg már nincs… Folytassam a gondolatmenetet? Valakinek a fejébe ötlött, (valamiféle isteni sugallatra, vagy olvasta a reggeli mottót) hogy felépítse ezt az építményt. Aztán eljött „az a” szeptember 11, és egy másik Isten egy másik embert másfajta mondanivalóval indított útjára… hogy lerombolja.

Ezzel vissza is tértünk a földre! Még akkor is, ha időnként óhatatlan, hogy eltávolodjunk a talajtól. Elvégre az összes „növénytermesztőnek” (vagy csak „haszonélvezőnek”) tisztában kell lennie, hogy minden ugyanabból a földből nő ki. De a narancs is megrothad egy idő után és a szegfű is elhervad, és ugyanoda tér vissza. Hosszabb/rövidebb élete során több/kevesebb „zöld” kötődése is lesz akarva/akaratlanul.

„Jelen esetben is a Föld mutatja meg ki az úr! Ha nem vigyázunk, mindenkit megkoronáz, míg fel nem ismerjük, hogy csak cselédek, szolgák vagyunk.”

 – vagy ezt is csak elhiteti velünk az „ismeretlen” szerző egyfajta napi mottó gyanánt.

Ez már általánosan vonatkoztatható mindenre és mindenkire? Nyilván szó szerint nem! Na de átvitt értelemben? Mindenki maradjon a „földön”, a saját területén. Ha el is távolodik időnként, figyeljen rá, hogy a megfelelő sebességgel térjen vissza! Éljen a saját gondolatainak, céljainak. Ez még akár ellentétes is lehet másokéval. Csak ne legyen ellenséges!

 Kép: montázs a vikipédia és a pixabay segítségével

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával.