Csörgött már? Bekapcsolt? Jaj, de rossz felkelni! Na, még egy kicsit! Bevetted? Megittad? Na, akkor azért fáj. Igyál még egyet! Klasszikus reggeli mondatok ugye?

Az is „természetes”, hogy a végén mindenki a pálinkára gondol! De hát hol vannak már azok a szék idők, amikor még munkanapokon is a rövidekkel kezdtünk. Sőt, a rövid munkanapokon is a felessel. Így két lehetőség maradt. Aki töményebben vagy erősebben szereti annak a fekete (jobb esetben a szőke asszony után). Aki könnyedebbre veszi, annak a tea, ha a közelben van a mellékhelyiség, akkor sok tejjel és fahéjjal bármelyik megteszi.

Biztos sokan vannak, akiknek biológiai szükséglet, de szerintem a legtöbbeknek valamiféle rituálé szertartás, vagy csak megszokott mozdulatsor. Egyik ismerősöm úgy van vele, mint az állandó lottószámokkal: Csak el ne felejtse, mert akkor nem lesz szerencséje. (Gondolom látható a párhuzam… Ha nem venne lottót elfelejtene kávézni?) Kívülállóként távol álljon tőlem bármiféle tudományos magyarázat. (Szakérteni, nem szakértőként – arra meg ott vannak a „hivatalos” médiumok.) Legyen ez inkább egyfajta színes élménybeszámoló. Én úgy vagyok vele, hogy reggelizni mindig kell, bárhova is induljon az ember, mert a fene tudja mi lesz később. Kivéve a húsvét (na nem az idei) meg a disznóvágás, mert oda hivatalosan is enni jár az ember. A reggelihez meg tea dukál, apró kortyokban fogyasztva.

Ha beérek a munkahelyemre, természetesen én is kiosztom az „észt”, (bár nálunk ukrán vendégmunkások vannak) csak ezután keresem a lehetőséget a kollégákkal, hogy: „na, gyere, igyunk egy kávét!” Persze ez már csak olyan „valamit visz a víz” kategória. Az igazi kávázás egy valódi átszellemülés lenne. De azt nem tudod megejteni olyanokkal, akiket fél óra múlva szigorúan kell ösztökélni, hogy végezzék már el felelősségteljesen azt a munkát, amiért a fizetésüket kapják.

Másik kollégámnak egyfajta „feledékenység megelőző” folyadék a KV. Régebben nem így nevezte, de rájött, ez a valós ok, amiért iszik. Úgy volt vele, minden reggel iszik egy kávét, hogy utána könnyebben induljon a nap. Meg is jött ennek hatására minden reggel a megkönnyebbülés. Egyik reggel azonban valami fontosabb dolog jött közbe, és elmaradt a sötét színű folyadék bevitele. A „barna maci”, viszont ennek ellenére jelentkezett, de hát az illető, erre nem volt felkészülve, hiszen a hidegindítót elfelejtette bevenni. Nem is ért el a védelmet nyújtó kalitkába, így bent ment ki. (Pontosabban, kint ment be.) Azóta is gondolkodik, hogy a feledékenységet elfelejtő adalék mi is legyen valójában.

Tudom-tudom, ezek olyan pasis megközelítések. A nőket pedig ugyanúgy érintik, de valamiért inkább a hüvelygombát részesítik előnyben a témaválasztásnál. De most az ő kedvükért keresek egy másik metszéspontot a fürdőszobai mátrixban, ami kevésbé érzékeny. Megidézem Csepregi Éva gondolatait, amiben ugyancsak van egy kis szétszórtság:

"Főztem egy kávét s fésülködni kezdtem,
Kihűlt, mint mindig s még kócosabb lettem."

Mivel ez az írás a kávé vagy a tea párhuzamba állításáról szól, ismételjük meg a folyamatot ötször (zárójelben szorozzunk fel a napközbeni ismétlésekkel) és végére is értünk a hétnek. (Magyar barátaimat ismerve a két folyadék közti különbségből pontosan olyan ellentéteket lehet kihozni, mint hogy viseljünk maszkot vagy sem. De akik „vezéreinken” szeretnek acsarkodni, azoknak legyen: Orbán-Gyurcsány.)

Anélkül, hogy reklámot csinálnék az egyik kedvencemnek, „szellemüljünk” át, és igyunk egy teát! Milyet? Mivel nálunk itt az Alföld közepén nem tudunk leesni a hegyről, csak elméletileg szívjunk friss, magaslati levegőt! Segít a TATRATEA!

Kép: saját „átszellemülés”

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával.