Kicsit megijedtem attól, hogy lemaradtam a saját, múlt heti posztomról. Aztán rájöttem, hogy azért, mert meg sem írtam. Pedig a téma adott volt, „megkeresett” egy közvélemény-kutató intézet.

Ez önmagában természetesen nem lenne hír, vannak ezzel így még páran. De a „folyamat” nem állt meg, ezért kapott el az újabb lelkesedés a témába vágóan. Persze a tárgykör sem meglepetés, különféle ciklusokban „rákérdeznek” a választásokkal kapcsolatos „hozzáállásunkra”. Történt ugyanis, hogy néhány nappal később megkerestek a „másik” oldalról is. Ez persze újabb gondolatsorokat indított el.

Azon gyakran megy a vita, hogy létezik e jobb és baloldali újságírás. Profi tollforgatók is megemlítik közönségtalálkozókon – persze ironikusan – hogy nem is értik a kérdést. De tényleg ki a jó újságíró? Aki tényszerű, (ráadásul alapos, elemző) vagy aki úgy ír, ahogy a megbízója kéri, de azt nagyon profi módon teszi. (Még akkor is, ha az ellenzői csak annyit fűznek hozzá: „bértollnok”.)

Na, de mi a helyzet a közvélemény-kutatókkal? Belőlük is létezik egyik vagy másik oldali? Most már kijelenthetem, hogy igen! Az egyiken kiemelték az egyik oldal politikai szereplőit név szerint. Hozzájuk kapcsolták, csúnyább szóval viszonyították a másik oldalt, inkább ellentétet szítva, mint valós összehasonlítást kieszközölve. A másik hívásnál pedig a „másik” oldal „főhősei” voltak előtérben, és a velük keresték a „párhuzamot” az elsőkkel”. Persze a kisördög meg is szólalt bennem: Nincs itt valami párhuzam a háttérben? Valami közös „gyökér”, még akkor is, ha valami jó értelemben keresem a föld alatt meghúzódó tartalmat, ami a jobbik esetben a levesben végződik. Pl. a legtöbbet az kereste az egészen, aki megalkotott egy biankó kérdéssort. Eladta jó sok pénzért ide, aztán még többért oda. Végül is jól megdolgozott érte, mert a neveket ki kellett cserélni, vagy legalábbis máshova kellett tenni a hangsúlyt.

Ha valaki szerződést köt egy telefontársasággal, annyiféle „mellékes, apró betűs” bekezdést kellene megértenie néhány perc alatt, amennyit fizikailag sem képes befogadni a kis koponyája, nem hogy még fel is dolgozni. Ilyen pl., hogy az adatait kinek, és milyen célzattal szabad kiadni. A legkönnyebb válasz persze, hogy senkinek, semmit. De ez nem volt mindig ilyen egyszerű. Pontosabban régen nagyon egyszerű volt. Legfeljebb a telefonkönyvhöz használták az adatainkat, de azóta már ilyen sincs. Sőt ha én akarok valakit megtalálni a tudakozón keresztül (akár elektronikusan) akkor a legtöbb esetben nincs találat, vagy az adatai titkosak. De csak a hétköznapi emberek számára. A különféle kutatóintézetek, na meg főleg a „home shoppingok”-ok úgy adják-veszik az adatainkat, mint a cukrot. (Nem is értem miből gondolják, hogy ha az egyik héten elutasítom a három hétig mosás nélkül viselhető alsógatyát, akkor a következő napokban ingerenciám támad bombabiztos kávéfőzőt venni, netán biztosítást kötni a nem létező unokámra.)

Mégis miért, és kinek fontos a szavazás. Mert „elvileg” azokon múlik, hogy kik mennek el szavazni, és kire. Az elviséget persze nem véletlenül emeltem ki. Hiszen ma már az sem – teljesen – biztos, hogy a fizikai megjelenés „követelmény” lenne. De talán ezt a legnehezebb „kibekkelni.” De, hogy ki és milyen módon jusson el a fülkéig, és hogy a szavazatát végül kire adja, az lassan legkevésbé az ember józan ítélőképességén múlik. A média hatása, a szavazók szállítása, megfélemlítése, netán megfizetése „lassan” az életünk részévé vált.

Kedves választópolgárok! (És megkeseredettek – akarom mondani megkeresettek!) Ezúton tájékoztatlak bennetek, hogy a függöny mögött állva, csak Ti látjátok, hogy hova teszitek az „X”-et. Báááár, aki sokat néz TV-t, (amit mindenki tagad, sőt nincs is TV-je) vagy ami még életszerűbb, hogy egyfolytában a netet bújja, el tudja képzelni az alábbi szituációt: A választó nyakába egy testkamerát akasztanak, és ezen keresztül nézik, hogy mit firkál össze-vissza. Megnyugtatásul közlöm, nincs annyi kamera, mint szavazó. Még úgy sem, hogy cserélgetik, arra a pár percre… Főleg, hogy lassan annyi szavazatszámlálót delegálnak, hogy többen lesznek, mint a papírok, amelyeket hitelesíteni kell.

Kép: Saját (céges+magántelefon)

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával