Akár egy település megítélése is múlhat egy ilyen „látványosságon”. Még akkor is, ha egyes közreműködők „igyekeznek” egységes képet kialakítani.

Ki ne lenne büszke saját lakóhelyére, környezetére, annak különlegességeire, nevezetességeire. Aztán vannak, akik ezeket pont lesz@rják. Egyesek elviekben, a galambok meg szó szerint.

Csak nekem tűnik így? Vagy „vénségemre” a házsártosságomat itt igyekszem kiterjeszteni? Akár merre járok az országban, (sőt a világban) egyre többször ragad meg a szemem, – rosszabb esetben a cipőm – néhány nagyobb folton, melynek okozóját a fejünk felett kell keresni.

Értem én hogy környezetvédelem, meg állat-„barátság”, de úgy érzem, hogy már megint a ló (vagy most éppen a galamb) túlsó oldalára tévedtünk.

Ha már a látvány keletkezésén és ennek feldolgozásán túl vagyunk, a következményeket is valahogy kezelni kellene. Nem várhatjuk ugyanis, (különösen a mostani aszályos időkben) hogy a természet majd ezt is elrendezi egy kiadós eső formájában. A takarítás ugyanis megint csak pénzbe kerül. Itt pedig szó szerint egy látvány beruházásról lenne szó. A végeredmény pedig sajnálatos módon pont arról szólna, hogy semmi sem legyen látható. Minő véletlen az EU-s pénzek pont erre „hivatottak”. A mai „modern” Magyarországon csak akkor történik valami, ha arra pénz érkezik Brüsszelből. (Már ha van idő megállítani őket, hogy egy adott pillanatban „kidobják” nekünk a „ZS”-ét az ablakon.) A pénz eltüntetésében pedig nagy mágusok vagyunk. Nem is értem, minek nekünk kínai egyetem, hiszen a Roxfort-ot már régen beültették egyesek fejébe.

Na, de térjünk vissza a főtérre. Vidáman sétálgató, beszélgető emberek, „törpi”-motorral suhanó gyerekek. A járműről leszállva pedig futás anyához, hogy nasizzanak egy kicsit. Aztán a burgonyaszirmos zacskóból, netán a maradék szendvicsből jut a téren botladozó galamboknak is. „Tubi-tubi tubicám, galambom, violám”. Ami egy népdalversenyen akár hangzatos is lehet…ne. Igen ám, a kedveskedéssel még nem is lenne baj. De a „jószágok” etetését már nagyon sok önkormányzat megtiltotta, segítve ezzel is a „távolságtartásukat”. Ééééés, mit mond erre anyuka. Na, de csak most az egyszer, és csak egy falatot dobott neki a gyerek. (Azzal is el van egy darabig. A gyerek is, meg a galamb is.) Nem, kedves „szülő”, nem tetszett megérteni a lényeget. Meg a másik, a harmadik, sőt a negyedik anyuka/apuka sem. Pont ez lenne a lényege a szabályozásoknak. Amit nem lehet, azt senkinek sem lehet. A galamb ugyanis nem tartja számon, hogy hány gyereknek, és mit szabad, vagy mit nem. Pont úgy tetszenek viselkedni, mint a politikusok, akik ugyanezt nagyban csinálják. Ők meghozzák a szabályokat, amelyekben meghatározzák, hogy kinek, és miért nem kell betartani. Pont őket tetszenek megválasztani négyévente. (Vagy ha távol tetszenek maradni ezektől a voksolásoktól, akkor pont meg tetszenek hosszabbítani a hatalmukat… Akarom mondani a mandátumukat.) Így az ő általuk termelt „kakit” is nekünk kell(ene) eltakarítani. Ami ugye mindenkinek büdös.

Ne egy európai várost próbáljunk tehát megállítani, hanem a galambokat tereljük a megfelelő élettérbe! Ha másért nem ezért, hogy utána lobbizhassunk a takarítóbrigád megjelenéséért.

Kép: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával