Manapság nagy „divat” a médiában egy cifra „tolvajozással” kezdeni a napot. Van is rá ok bőven. Kinek-kinek a maga területén. Pl. a kertjében!

Kicsit vagy nagyot lopni, tulajdonképpen csak nézőpont kérdése. Kinek milyen az értékítélete. De a lopás, az lopás. (Kövesse ezt el akár ember, akár állat.) Milyen lélek kell ahhoz, hogy valaki eljusson idáig? Ha már virágról van szó, talán a mimózát emlegetjük legtöbbször. De, hogy a cselekmény elkövetésekor nem egy színes növény járt az illető fejében az biztos. Báááááár, kevés ismertebb közhely van annál, mint hogy: „aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet”.

Drága anyukámnak, akinek olyan sok mindent köszönhetek, (pl. a bolognait is) nem volt éppen vidám reggele, amikor a kertjébe kinézve ez a látvány fogadta. Látszólag apróság, de ha valaki a szívét lelkét adja hozzá táptalajnak, akkor neki ez a mindene.

Hajdanában-danában, szokás volt virágot „csenni”. Na azért nem mindig és mindenáron, de volt az a pillanat… Anyák napjára, a szegény fiú elment hajnalban, és pénz híján, „pusztán a szeretet jegyében” bocsánatos bűnnek számított... Vagy a hősszerelmes korszakban, amikor a tiltott gyümölcs „megízlelése” mellé egy kis lopott virág is társult. De igazság szerint ezek csak a mesebeli történetek utolsó bekezdésében hangzanak jól. A valóságban egy virágoskert megkárosításával a gondozó szívéből is kitépnek egy darabot. Így talán már érthető Hofi egyik örök klasszikusa: (Úgyis régen idéztem már, pedig minden írásban elférne egy kis „okosság”.) „Tudod, ezek miért lopnak? Hagyománytiszteletből!” Na, hát vannak azok a „hagyományok” amelyeket nem biztos, hogy úgy szeretnénk megőrizni, mint valamiféle tiszteletre méltó eseményt.

Én tudom, hogy manapság a magántulajdont egyesek nem úgy értelmezik, ahogy kellene. Sőt ennek egyre szélsőségesebb példáit láthatjuk az orrunk előtt. De vannak még azok a „régimódi” emberek, akiknek ez szent és sérthetetlen. Bár egyre inkább ők vannak kevesebben, sőt a nagy számok törvénye sem őket hitelesíti. A szenvedő fél mégis úgy gondolhatja, hogy ez már több a soknál. Pedig bármennyire is „nehéz” kimondani, nekik van igazuk. A bűnösök meg el ne felejtsék, az utolsó útjukon is virágok kísérik őket. Kár, hogy azt ők már nem élvezhetik.

Kép: A „sértett”-től – ami megmaradt, az emlékek mellett.

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával