Bolognai spagetti – főzés a közéletben
Az utóbbi időben sokat foglalkoztam a gasztronómiával. Általában hozzátettem azt is, hogy nem kívánok versenyre kelni a szak-bloggerekkel. Ez továbbra sem cél, még akkor sem, ha most kivételesen egy konkrét recept is szóba kerül.
A közelmúltban már írtam, hogy az én halászlevemet édesapám alapozta meg. Így most büszkén mutatok meg egy olyan ételt, amelyet édesanyámtól tanultam.
Amióta „örököltem” egy blogger csoportot, időnként olyan szemlélettel kell „viselkednem”, ami egy kicsit arra int, hogy velük is törődjek. Ez nagyon jól esik, az meg különösen, ha vannak pozitív visszajelzések, illetve kérdések, vélemények. Nyilván a profiknak nem nagyon tudok újat mondani, tőlük inkább én is tanulhatnék. De néhány érdekesség azért felmerül bennem is. Ennek a gondolatnak a jegyében született meg a mai bejegyzés. De persze a kaja se „csirke”. (Tudom, kutyát kellett volna írni, de természetesen a miértre is választ kap, aki a figyelmesen forgatja a fakanál mellett a szemeit is.)
Kicsi párhuzam a könyves bloggerek és a „kukták” között. (De más szakíróknak is példa értékű lehet.) Néhány éve már hallottam olyan „panaszt”, hogy nem olvassák elegen a fantasztikusnak tartott új blogbejegyzéseiket. Aki csak egy kicsit is jártas az internet világában, (ugye, hogy mindenki az) tapasztalhatja, hogy mindkét területnek igen elterjedt és széles körű irodalma van. Ebből következik, hogy nem egyszerű betörni. Tehát, ki kell lépni a sablonokból. Muszáj beletenni valamit, ami plusz. Valami speciális „fűszert”, mint az ételekbe. Személyes szál, valami kis élettörténet, de lehetőleg nem politika.
Megnyitok még egy vonalat, csak hogy azoknak is igazuk legyen, akik mindig ezzel vádolnak! Úgyis mondhatnám, elébe megyek egy netes „szokásnak”. Vannak, akik mindenben „politikát” látnak. Hogy ne kelljen nekik keresni, ide is be fogok szúrni néhány utalást, hogy az ilyesfajta fanyalgók is jóllakjanak. (Látszólagos ellentmondás az előző bekezdéshez.) Bevezetésként olvasható, hogy a nyaralást is össze lehet kötni a "kiszélesített” közélettel, akár Bolognában is. Na, de kezdjünk is bele, mert nem lesz kész az ebéd!
Hozzávalók! Mami, Sanyi (vagy más nevű szakács), anya, apa és természetesen „valaki” aki a legkisebb a családból, mert minden siker kulcsa egy gyerek.
Alapanyagok: (Családi adaghoz!)
- 2 db a közepesnél nagyobb fej vöröshagyma (Ugye, hogy minden relatív? De ez nem a „farok méregetésről” szól. A cél, hogy végül mindenki jól járjon. Akarom mondani, jóllakjon.)
- 70 deka darált sertéscomb (max. 7-10%-os zsírtartalommal, így benne van az is, hogy a hentes ráadással dolgozik.)
Éééééés akkor itt jön a gyerekfaktor, és az állatos kitérő. Mert ugye csak a csirkemellet eszi meg plusz a bolonyait. Lehet, ezen nem látszik, hogy valaha nem volt szárnya…
- 3 nagy gerezd fokhagyma (vagy krém)
- Őrölt bazsalikom (Ez adja az egésznek a bukéját. Talán ez volt anno az első „idegen” alapanyag, amivel anyukánk megismertetett bennünket valószínűleg azért maradt mindig egyfajta különlegesség.)
- kevés só (Ez manapság már olyan minimálissá vált, hogy egyáltalán nem teszünk bele. A mai „modern” receptekben úgy fogalmazzák meg, hogy: hozzáadott só nélkül készítve.)
- kevés olaj (legjobb, ha Olaszországból extra szűz olíva olaj)
- Piros paprika, lehetőleg szegedi, mert itt főzzük. De ha van jó kalocsai kapcsolat, az is nagyon finom!
Tudom-tudom, túl sok benne a piros színű alapanyag, és ez egyeseket érzékenyen érinthet. De ez a magyar konyha hagyománya. Ha valakit ez nagyon zavar, (és el akarja rontani, reszelhet bele egy kis narancsot.)
- Piros arany (csemege, csípősből csak egy pici, főleg a „kiskorú” miatt)
- bő 1 liter paradicsomlé
Az eredeti ötlet szerint anyukám házi készítésű – nem édesített – paradicsomlevet használt. A megfelelően híg anyagot nem is kellett vízzel dúsítani, ebben főzte készre a husit. Ma ez egy kicsit másképp „működik”. Kecskeméti sűrített paradicsomlevet használunk. 30-40 dekagrammonként – a húshoz viszonyítva – 1 tégely, tehát itt kettő kell.
- pici Vegeta (vagy 2 db marhahús kocka, csak hogy teljesen összezavarjuk az állatvilágot.)
- kevés víz (a sokat csak a tészta főzéséhez használjuk!)
- Spagetti tészta
- sajt, jó sok, és még több, amit lehet reszelni
A vöröshagymát apróra vágjuk, és kevés olajban üvegesre pároljuk. Beletesszük a darált húst, és kis lángon addig kevergetjük, amíg elveszti a véres színét, majd „gurulóssá” válik. Ha netán ragadna, pici vizet önthetünk hozzá.
Szórjuk meg a hús tetejét piros paprikával a teljes lábas felületen, de csak vékonyan. Keverjük át, öntsük rá a paradicsomlevet. Az üvegeket öblítsük át egy kevés vízzel, és ezt is öntsük a lábasba. Tegyük bele a nagyon apróra vágott fokhagymát. (Ha krémet használunk, azt csak később kell.)
Az első fél órában nem kell bele semmi más, csak fedő alatt főzzük kicsi lángon. Időnként meg kell keverni. Ha túl sűrű, netán ragadna, pici vizet önthetünk hozzá. Jó fél óra múlva beletesszük a piros aranyat, és az ételízesítőt. Pár percre rá vékonyan megszórjuk a tetejét az őrölt bazsalikommal, ez az egésznek a lényege. Időnként továbbra is meg kell keverni.
A felöntés után kb. egy órával már készen is van. Addigra érdemes a tésztát is kifőzni, és lereszelni a sajtot, mert utána már nehéz lesz kivárni. (A végén vessük le a paradicsomossá vált ruhát.)
Közéleti blog lévén anyukámat éppen eleget emlegetik, általában „bugyitologatós pózban”. Remélem, most végre elismerően csettintenek a „fogyasztók”, főleg ha valóban jól sikerült a „másolat”. Jó étvágyat! – illetve, hogy stílusos legyek: Buon appetito!
Kép: Istockphoto + elkészülés után a saját is!
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával
