2024. karácsonyára készülve is igyekszik mindenki egy kicsit lelassulni.

Ez az elmélet, vagy legalábbis ez kellene, hogy legyen. Ugyanis mit látunk? Rohanunk, még az utolsó pillanatban is, az elengedhetetlen hozzávalókért, „kellékekért”, vagy egy tuti ajándékért.

Hazaérve sem más a helyzet. Hihetetlen mennyiségű kaját, édességet, egyéb csemegét kell előkészíteni, hiszen a szent napnak mindenütt szigorú rendje van. Ezért vártuk ennyire az ünnepeket? (Nevezzük ezt egy céges vagy iskolai téli szünetnek, vagy valamelyik egyházi hagyomány forgatókönyvének.) Aligha.

Az egyre több város főterén megtalálható óriáskereket ezért tekintem egyfajta szimbólumnak. Lassítsunk csak le nyugodtan! Pihenjünk rá a lehetőségekre, és figyeljük meg ezeket a hatalmas mókuskerekeket, hogyan pörögnek – helyettünk! Üljünk fel egy körre vagy kettőre, és magasról… a világra, hiszen ezért güriztünk egész évben(?)

Az előző írásommal egy kicsit már belecsaptam a karácsonyba. Igaz, inkább több indulatot szült(em) mint szeretetet. Ha már az érzelmekre is lennének kötelező előírások, akkor meg is ette a fene az egészet. De most tényleg jó lenne lelassulni, ha már ennyire vártuk az ünnepeket. Annál is inkább, hiszen olyan felelősségteljes tevékenységek várnak még ránk, amelyek ugyancsak igénylik a visszafogottságot. Értem, hogy ha elbaltázunk valamit közben, – akár szó szerint is – akkor a szenteket is hamarabb kezdjük emlegetni. Viszont tartogassuk ezt a jó szokásunkat estére, hiszen megvan mindennek és a mindenkinek (is) a helye.

Valljuk be őszintén:

• Ki ne vágta volna még el a kezét haltisztítás közben?
• Kinek nem csúszott még mellé a fejszéje, a fenyőfának a tartóba illesztése közben?
• Ki ne ejtett volna el egy üveggömböt a díszítés során?
• Kinél nem égett még ki valamelyik izzó, miután bezárt az utolsó műszaki szaküzlet?
• Kinél nem repedt még meg soha a bejgli?
• Kinél nem borította fel a majdnem kész karácsonyfát, az embernél is jobban megbecsült jószága?

Ugye, hogy nem nagyon fordult még elő, hogy valamelyik „baleset” ne következett volna be valahol? És megérte a kapkodás? Dehogy, hiszen a helyreállításokból adódó utómunkálatok is belefértek a napba. Aztán a halászlé kicsit sós lesz, a bejgli (vagy egyes helyeken a „bájgli”) egy kicsit „mászkos”, vagy kevés benne a mák, a gyerek a másik kezébe fogja a villát, a távoli rokon meg megint elkésik, mert a feleség nem tudta kiválasztani a 32 táskája közül, melyik az alkalomhoz illő.

Ha valaki fel tud még sorolni karácsonyi „baleseteket”, ne tartsa magába, folytassa nyugodtan a felsorolást. De itt inkább lezárom a „rossz szériákat” azzal az intelemmel, ami a rendre és a takarításra vonatkozik, és ugyancsak sarkalatos „probléma”. A közismert „mém” szerint karácsonykor a Jézuska jön, nem a KÖJÁL.

Nyilván muszájból nem lehet szeretni, és azt is nehéz megfogalmazni, hogy kit ne hívjunk meg, vagy hova ne menjünk akkor sem, ha már régóta hívogatnak. Aki mindezeken végigment már élőben, vagy akár csak most e leírtak miatt „átszellemült”, annak már tényleg csak a szép dolgok maradnak hátra. Az ajándékozás önfeledt öröme. Főleg azoknak, akik semmit nem vesznek komolyan, így a meglepetés sem oda, sem vissza „nem megy mellé”. Estére kelve aztán jöhetnek a régóta halogatott „beszélgetések” amelyek közben nem sértődik meg senki, és a (társas)játékok, ahol senki nem tud veszíteni.

Bár még nincs vége az ünnepnapoknak, hiszen még el sem kezdődtek. Mindezek (illetve a karácsonyfa) fényében tessenek elgondolkodni azon, hogy érdemes volt e a fentiek miatt készülődni egy évet! Ha most sem sikerül, akkor hasonló hozzáállással várjuk e majd a következőt?

Annak reményében, hogy csak én voltam ennyire negatív, kívánok mindenkinek nagyon kellemes, meghitt békés karácsonyt! Természetesen az „áldás” és a „szentek” jó értelemben vett felsorolása is örök, akár csak a „krampampuli”. De utóbbiakkal már óvatosan kell bánni, hiszen ahány ház annyi szokás. Hit és ízlés dolga.

Kép: Saját fotó a szegedi karácsonyi vásárról.

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával