Megáll(t) az idő!

 

Megállt, még akkor is, ha látszólag eggyel előrébb tekertük a mutatót. Ez is csak azt mutatja, hogy csak virtuálisan tudunk játszani vele. Az idő múlását nem tudjuk befolyásolni, még ha „egyesek” ezzel is mindenkinél többnek szeretnének lenni. Te jó ég, ilyenkor „lepődik” meg azon az ember, hogy mennyi „egyes” veszi körül. Bár az ilyeneket a környezetük leginkább csak nullaként kezeli. Persze a cím (a tőlem megszokott módon) másként is értelmezhető. Jelen írás, – szinte szó szerint – már megjelent egy azóta eltüntetett oldalon. Persze azóta is téma (évente kétszer) hogy mi értelme ennek a mutatótologatásnak. Jaaaaaa, Magyarországon mindent tologatunk. Ezt néha halogatásnak, elodázásnak is nevezzük, de ez is csak azt bizonyítja, hogy valójában senkit sem érdekel. Vagy nem tudunk senkit sem érdekeltté tenni ennek az ügynek az előremozdítása érdekében. Mármint, hogy megszüntessük ezt a tologatósdit. Jaj, mit is beszélek … természetesen az óraátállításra gondoltam. Hogy ez nem magyar jelenség? Persze, hiszen a (fél) világ alkalmazza. Mintha csak tőlünk tanulták volna.
 
Nem tudom magam távol tartani a felénk áramló reklámhadjáratoktól. Belép egy fiatal hölgy a szerencsejáték „szaküzletbe”, és kíváncsian érdeklődik, hogy nyerhet e még ebben az órában. A választ ugyan már mindannyiunknak szánva közösen kapjuk meg, de legalább megértjük. Még akkor is, ha valahol azért érezzük, hogy az esélyünk a nyerésre erősen közelít a nullához. De remélünk, mert egy kézzel fogható papír van a kezünkben, ami azt igazolja, hogy hiszünk a befektetett összeg megtérülésében.
(Nem tudok gátat szabni az ujjaimnak, hogy le ne írjam az egyszeri kolléganő esetét. Folyamatosan fohászkodott Fortuna istenasszonyhoz, hogy ugyan juttasson már neki is a szerencse bőségszarujából egy keveset. Mi meg nem tudtuk elégszer mondani neki, hogy legalább egyszer áldozzon már fel némi aprót valamelyik szerencse-terminálon!)
Miért hozok én ilyen közönségesen egyszerű példát, egy a világot átölelő probléma érzékeltetéséhez? Pontosan azért, mert ez legalább érthető volt. Az óraátállítást „feltaláló” világnagyságoknak azonban nem álltak rendelkezésükre ilyen földhözragadt magyarázatok, na meg persze nyerési esélyt sem tudtak felajánlani a földkerekség összes polgárának. Pedig már gyermekeink is a fejünkhöz vágják tanulmányaik egyik alapvető tételét, az időállandót. Talán az egyik leginkább láthatatlan, de mégis „kézzel fogható” fogalom. Mégis egyesek úgy játszanak ezzel a hétköznapi, és mindenki számára egyenértékű dologgal, mintha a sajátjuk lenne. És ez még semmi. Olyan misztikus köntösbe burkolják – megspékelve mindenféle (ál)statisztikával – amivel ma már a karakószörcsögi Mari nénit sem lehet szédíteni. Pontosabban őt még csak lehetne, de a mindennapi tejecskéjét adó tehénkéjét már kevésbé. (Na persze tételezzük fel, hogy az öregasszony egyetlen még életrevaló jószágát még nem vitte el sem a kerge marhakór, sem a konvergencia-programra való felkészülés – vagy mi a szösz.) Vagy lehet, hogy csak én vagyok lemaradva (meg persze „a” Mari néni) a mai modern állattenyésztés tudományos alapjairól. Ugye egy európai sertéshizlaldából ma már nem hiányozhat a televízió, meg a CD lejátszó, ahol a disznók akár Mozart zenére is lakmározhatnak. Ez – állítólag – segíti a hússertések hizlalásának hatékonyságát. Arról nem is beszélve, hogy ezek az állatok már annyira modernek, hogy attól is hanyatt vágják magukat, ha Bombera Krisztina bejelenti, hogy holnap lesz az óraátállítás. Főleg ha még azt is ki tudják következtetni ezek a kolbásztölteléknek valók, hogy másnap egy órával később kapják a reggelit. Sőt! Ezzel az óracsavarral egy Gyöngyös nagyságú város egy napi energiafogyasztását lehet megtakarítani. De, hogy ezt mennyi idő alatt lehet elérni, – meg, hogy ezt hogyan is lehet konkrétan megmagyarázni, – erről már erősen megoszlanak a vélemények.
Vegyük figyelembe, hogy (csak Magyarországon) a keleti és a nyugati határszél között fél óra eltéréssel kel (na és persze nyugszik, mert dicsérni csak nyugtával lehet) a Nap. Na már most: ha a világon mindenütt (értsd körbe-körbe a Földön) egy órával eltoljuk az időzónákat, akkor gyakorlatilag nem csináltunk semmit. Jaj dehogynem! Megvalósítottuk a „világ időurai, egyesüljetek!” című programot. De azt is tudnunk kell, hogy uralkodó osztálytól függetlenül az egyesülés már nem is annyira időfüggő. Hisz már arra sincs idő. Azt is elvették tőlünk. Mondják, hogy majd visszaadják. Ha nem, hát visszalopjuk valamiféle pásztoróra formájában.
 
Eddig a majdnem szó szerinti idézet. De nem menjünk el szó nélkül az azóta szóba került probléma-megoldási próbálkozások mellett. Lelkes aktivisták meghirdették ezt a lámpaoltogatós dolgot. Nagy emberek kapcsolják le egy órára a nagy épületek díszkivilágítását, kis emberek meg otthon az olvasólámpájukat. Azt mondják, mindez csak szimbolikus dolog. Szerintem nem. Arról nem is beszélve, hogy lenne olyan „szakember” aki bebizonyítaná, hogy ezzel is megspórolunk annyi energiát, mint az évente kétszeri óraátállítással. Na meg kisebb logisztikával kivitelezhető. Akire meg hatni kell(ene) arra ezzel is lehet(ne), akire meg nem, arra meg jöjjön rá az 1965-öshöz hasonló áram-kimaradási frász. Hej, ha ez az akkorihoz hasonló demográfiai robbanást okozna, akkor meg azért vakarnánk a fejünket!