Ha nem is klasszikus kapálásról volt szó, az eszközök mindenesetre rendelkezésre álltak. Mielőtt valaki lázas olvasásba kezdene, igyon egy kupicával, talán szüksége lehet rá. Mindenesetre én így tettem írás közben.

A politikát általában igyekszem kerülni az írásaimban, persze tiltakozni nem lehet a hatásai ellen. Ebben a világban élünk, következményei akaratunk ellenére is meglátszanak rajtunk. Főleg, ha iszunk. (Igyunk még egyet!) Viszont aligha lehetne tiltakozni az ellen, hogy egészen „véletlenül” kerül terítékre egy ilyen téma azokban a napokban, amikor életbe lép a pálinkafőzést (bizonyos szinten) felszabadító törvény. Aki egyet ért az előző megállapítással (és még ki tudja mondani, hogy liberalizáció), igyon még egyet. Vegye úgy, hogy dobott egy hatost a kockával. De csalni nem ér! A cinkelt kocka, illetve olyan mértani test, alkalmazása, amelynek mind a hat lapján hat pötty van az egyenértékű egy elvonókúra-beutalóval. Aki meg pettyet olvasott pötty helyett, az ne igyon többet mert katicabogarat látott.

Jó, jó, tudom én, mindenkinek van valami bogara. Bélának speciel’ a kapálás. Aki már a címnél felfedezni vélt valami anagramma-félét, az jó helyen kapizsgált. Főleg, ha akkor még nem volt nagyon betöltve. Béla is azt hitte, csak egy szójáték lesz az egész történet, aztán erre is rányomta bélyegét a nő. Illetve még ha csak a bélyegét nyomta volna rá… A „mi” Bélánk ugyanis eddig csak két részletben látott kapát. Külön-külön a nyelét és a fémes részét egy ilyenekre specializálódott áruházlánc egyik eldugott sarkában. Azt ő se tudta pontosan hogyan keveredett oda (mert már akkor se volt egészen szomjas). Az azért valószínű, hogy egy gumicsizmában botlott meg, mert amikor megpróbáltam felsegíteni, 24 párat kellett félretenni a gané taposására kifejlesztett verzióból. Ekkor került a képbe (először) „a” Kata. Váratlanul lépett elő az egyik polc mögül. Persze, csak Béla számára volt váratlan, a kapanyél vásárlási szándékkal érkezett nőszemély céljai egyértelműek voltak. Krumplit készült vetni, de a törött kapanyelet valahogy pótolnia kellett. Persze, hogy azt szúrta ki magának, aminek segítségével Béla éppen készült feltápászkodni. Kata a kapára nézett, a pasi a Katára. Pontosabban annak farára, mert az akkora volt, hogy nem lehetett mellette elnézni. (Elnézést persze nem mert kérni, mert érezte, hogy egy ilyen egyszerű mondatot se tudna baki nélkül befejezni.) De Bélát valami mégis megfogta benne. Én is megfogtam (a Béla karját) nehogy elessen, mert még egy ekkora égést nem tudtam volna elviselni – helyette. (Legfeljebb, ha iszom egy stampedlivel. Akkor nem lehetett, legalább most igyunk!)

-          Na, mi van – vetette oda a nő úgy félvállról, – tán nem tudod elképzelni, hogy az alsó felem hogyan ellensúlyozza a felsőtestemet krumpli vetés közben? (Na, jó, a különféle testrészeire nem feltétlenül ezeket a kifejezéseket használta, de ezt inkább mindenkinek a képzeletére bízom…).

-          Tudod mit, – szólt vissza mindenki megdöbbenésére Béla – próbáljuk ki!

Ennél már csak az okozott nagyobb meglepetést, hogy erre Kata is rábólintott, szinte kihívóan jelezve, hogy nincs segítsége a krumpli vetéséhez. Mivel Kata kerékpárral volt (erősített kivitel…), Béla meg velem (autóval), én vállaltam a fuvaros szerepkört mindenki számára, mert a nagy egymásra találásra már én is kíváncsi voltam. Kiraktam őket a krumpliföld szélén, mert kiderült, a felgyorsult események kapcsán a saját dolgomat nem sikerült elintézni. Mondtam, hogy majd jövök, addig haladjanak a vetéssel. (Ti meg igyatok addig egyet!)

Kb. másfél óra múlva értem vissza, és (talán nem is annyira) meglepődve láttam, hogy a krumpliföldet nem sok lábnyom gyalázta meg. A kocsi hangjára azonban két zaklatott alak somfordált elő a kunyhóból. Láthatóan ki voltak pirulva, és a ruházatuk is meglehetősen rendezetlen volt. Kérdeztem is, hogy mi történt.

-          Tudod, az úgy volt – szabadkozott Kata – hogy ez a tökfej rossz oldalon állt, és az első kapavágással úgy gyomron találtam, hogy rögtön összeesett.

-          Jaj, Katicabogaram – hangzott a látszólag csak nekem váratlan megszólítás – hiszen akkor még nem mondtad, hogy balkezes vagy! (Egy pillanatra el is gondolkoztam, hogy ezt később megbeszélték, vagy valami másféle tevékenység kapcsán derült ki…)

Na, itt éreztem meg, hogy a jelenlétem tulajdonképpen feleslegessé vált. Bár ha jól belegondolok, az se egészen világos a számomra, hogy egyáltalán minek jöttem vissza. (Ahelyett, hogy inkább ittam volna egy pálinkát. De tegyük ezt meg most utólag!)

Tartalmas napon voltunk túl. Én is elintéztem a folyó ügyeimet. (Inkább alul jöjjön ki, mint a bemeneti nyíláson…) A pálinkával és a kapálással meg úgy vagyok, hogy mindkettőt szeretem. Az egyiket inni, a másikat meg nézni – hogy más csinálja. Sőt ha eleget iszom, még a Katával is meg vagyok békülve. Főleg ha kapál. Nem, nem nézek oda, azt (is) meghagyom a Bélának. Annyit még nem tudtam inni, hogy megkívánjam.

Aki kellően berúgott a végére azért, aki meg nem, az meg azért kattanjon, akarom mondani, kattintson rám! Egészségünkre!