A blogolvasás ma már szinte napjaink részévé vált. Nincsenek ugyan reprezentatív mintavételen alapuló adataim, (ezeknek egyébként se hinnék) de a nagy számok törvénye alapján megállapítható, hogy a blogok nagy része (negatív irányban) kritikus, ironikus és cinikus. Eltekintve néhány kifejezetten semleges témától, mint a főzési kulisszatitkok, vagy az utazási élménybeszámolók. Persze a trollok ide is be-bekukkantanak, de (az irántuk való) érdeklődés hiányában gyorsan el is kopnak.Nem is lenne baj úgy általában a mínuszos felvetésekkel, megjegyzésekkel. Természetes, hogy mindenki általában jobbat, szebbet, nagyobbat szeretne, mint ahogy azt a lehetőségei megengedik. Sajnos ezzel az interneten megjeleníthető szellemi szabadsággal már oda jutottunk, hogy „elfelejtettünk” tevőlegesen is megmozdulni az irányban, hogy „jobbra” fordítsuk a sorsunkat. (Természetesen nem politikai értelemben gondoltam, mert azért ez az utóbbi időben többeknek sikerült.) Éppen ezért szeretnék egy apróságnak tűnő dologgal „segíteni” abban, hogy megtaláljuk egymással a közös nevezőt.
„Aki a virágot szereti…” tartja a mondás. Bár az ilyesfajta általánosítástól én is igyekszem óvni mindenkit, a virág szépsége, és illata mégis képes sokakat elvarázsolni. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor (még) nem biztos, hogy átadhatnánk a szeretet, netán a rajongás kifejezőeszközét, magát a növényt. Miért ne lenne erre is alkalmas az internet? Mármint, hogy (leírt) gondolatainkkal árasszuk el a célszemélyt. Még mielőtt valaki félreértené, nem (feltétlenül) udvarlásról van szó. Egyszerűen csak arról, hogy bemutassuk magunkat, pl. olyan oldalunkról is, hogy a negatív kritikákat, netán ellenvéleményeket is kulturált formában el tudjuk mondani. Öltöztessük tehát a mondanivalónkat egy olyan köntösbe, ami azért nem takarja el a lényeget. Így a véleményünk olyan formában jut el az illető szemén át a „fülébe”, amiből talán megérti, hogy egy kicsit másképp látjuk azt a világot, amelyben mindannyian élünk. Ez a fajta – mondhatni – szóvirág be tudja bizonyítani, hogy nem ellenségképet próbálunk felvillantani, hanem – esetleges – ellenvéleményünk dacára mégis csak van mondanivalónk a másik ember számára. Sőt, ha egy – akár virtuális, akár valóságos – beszélgetésben azonos véleményen vagyunk, egy ilyesfajta csokorral még inkább közelebb kerülhetünk a másikhoz. A szóvirágnak – a kertészeti rokonoktól eltérően – még az a sajátos lehetősége is meg van, hogy akár (kín)rímbe is foglalhatjuk a mondanivalónkat általa.
Lehet lovat rajzolni – méteres farokkal,
Lehet labdát passzolni – előre, sarokkal,
Lehet szépeket kívánni – erőből, torokkal,
Lehet szóvirágot adni – levélben, csokorral.
Persze, aki arra következtet, hogy a szóvirág nem hervadhat el, az nagyon téved. Ennek tartóssága ugyanis speciális kezelést igényel. Viszont ebben a virtuális kertészkedésben az a lehetőség is meg van, hogy a növénytermesztő a termés „learatása” után is figyelemmel kísérheti kedvencének sorsát. De ez nyilván annak is függvénye, hogy megtalálta e a másik oldalnak oly kedves virágot.
