Mozi: A király beszéde
Minden valamire való médiaiskolában tanítják az alapvető különbségeket a valódi mozi élmény, és a TV nézés között. Részletekbe nem mennék bele, de álljon itt néhány kulcsszó, a többit az olvasóra bízom: tér(hatás) – nyilván nem csak a hangra gondolva, látószög, zavaró tényezők, töki – mogyi – szotyi, társ(aság). Persze ezt bármelyik filmes élménybeszámolómnál elmondhattam volna, de ez éppen most aktuális és tényszerű. Rászorultam ugyanis a húgyos körtére. Pendrive-ról „kellett” megnéznem a négy Oscar-díjjal kitüntetett filmet. „Hűséges” mozi(t)néző-társam ugyanis egy akkor éppen alkalmasabbnak tűnő személyt választott. Bár én mondtam, hogy rosszul döntött, most mégsem vagyok túl boldog azzal, hogy igazam lett.
Úgy látszik, vonzom a betegségeket. Szerencsére csak a filmeket tekintve. A „Szerelem és más drogok”, a „Fekete hattyú” után most ez is. Egy dadogós király. Ráadásul a nevezett karakternél nem lenne hátrány, ha tudna értelmesen beszélni. Főleg, ha már – a 30-as években – elterjedt a technikai forradalom egyik legnagyobb vívmánya a rádió. Most a „rossznyelvek” azt mondják, csak irigykedek. De legalább tudom, hogy nem a királyság, csak a rádió miatt. Sokadik Gyurkának (VI. György, aki egyébként csak Bertie – Colin Firth) az jutott, nekem meg ez. Engem meg az sem vígasztal, hogy a mai média is tele van beszédhibás egyénekkel. De, hogy ne menjünk nagyon messze a „vásznon” látottaktól. Sokat számít, ha valaki nagyon akar valamit. Hisz benne, ehhez segítséget kér. Még olyan emberről is tud példát venni, mint Hitler.
Nem egy matiné előadás, vagy efféle „kikapcsolódós film”. Az arisztokrácia hazájában megszokhattuk, hogy kimért, a hagyományokat nagyon tisztelő, ennek szellemében élő embereket láthatunk. Talán ezt a hatást még azzal lehetett volna fokozni, ha az egészet fekete-fehér változatban kapjuk meg. Igaz, a sok zárt térben játszódó, szürke vagy legalábbis félhomályos környezet megközelítette ezt az érzetet. Ha valahol, akkor itt volt lehetőség igazi karaktereket megfigyelni. Nem vonta el róluk a figyelmet az egyébként nem túl mozgalmas cselekmény. Vagy talán éppen ezért lehetett annyira figyelni? Igen, kijöttek az emberi kapcsolatok, illetve a reakciók.
Nem egy bulvárfilm. Nincs benne se pöcs, se pina (legalábbis a szó szoros értelmében). Az átvitt értelemnek meg úgyis csak a képzelet szabhat határt. Még akkor is, ha figyelmen kívül hagyjuk azt az aprócska tényt, hogy valaki képes lemondani a trónról egy némber miatt. Bár én nagyon remélem, hogy a történelem bebizonyította, hogy ez egy jó döntés volt. Már ez is megérdemelne egy szobrocskát, afféle életműdíjként.
Nem szeretem a kosztümös filmeket. Úgy általában nem. Jó, jó ez nem a klasszikus kosztümös, hisz ismerve az angolokat, úgy érzi az ember, hogy amíg világ a világ, ezek mindig így fognak élni (és öltözködni – már persze egy bizonyos rétegen belül). Azt azért hozzátenném, hogy én is másként kötődök olyan történetekhez, aminek van valóságalapja. Hogy mennyi és ez hogyan adja vissza a történet hitelességét, ez meg úgyis a filmeseken múlik.
Nem volt zavaró tényező! Csak hogy visszautaljak egy kicsit a bevezetőre. Nem arra gondolok, hogy szaladgált e valaki a monitor előtt. (Egyébként nem!) Hanem arra, úgy ülök le megnézni a filmet, hogy mellette a TV-ben az UTE-MTK (2:1) „rangadó” megy az NB 1. 20. fordulójának záró meccseként. De ez sem zavart! Sőt a gólokról is (majdnem) lemaradtam.
A sok-sok nem után leírok egy határozott igent is! Mármint azok kérdésére, akikben felvetődött, hogy nekem tetszett e a film. Sőt még azon sem bosszankodtam (nagyon) hogy olvasni kellett. Igaz a magyar felirat miatt még egy hetet csúszott a „mozizás”, de mint kiderült, ez is az én bénázásomnak volt köszönhető.
