Mozi: Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték

Ritkán olvasok bele a mások véleményét tartalmazó kritikákba a neten, mielőtt leírnám a sajátomat. De most muszáj volt, legalább egy kicsit. Csak nekem volt olyan érzésem, hogy a mai „modern” James Bond nem egy legújabb kori találmány? De meg is nyugodtam, nem vagyok (teljesen) megbolondulva. Persze ennek kapcsán akár egy „tyúk és tojás” típusú eszmefuttatást is levezethetnénk, de ennek nem sok értelme lenne. Mint ahogy a madárvilág eredetét firtató kérdéskör is már unalmas, a „szuperhősök” létezésének szükségessége is erősen megkérdőjelezhető. Egyet biztosan tudhatunk, az őstojás (vagy az őstyúk) körüli világot még nem örökíthette meg mai „modern” korunk valamelyik képrögzítésre is alkalmas technikai vívmánya – szerencsére.

Jaj! Megint „csináltak” egy második részt, egy olyan filmnek, aminek azt hittük már vége. Nem, ebből (még) nem azt kell kiolvasni, hogy „ez így ebben a formában” eleve nem lehet jó. Legalább is azoknak nem, akik nem ismerik a véleményemet ebben a kérdésben. (Egyébként is van kivétel, pl. a Valami Amerika…) Szóval, volt egy első rész, (bár akkor még nem így neveztük) ami hasonlított az eredeti mondavilághoz, annak karaktereihez, hangulatához. Persze egy kicsit felturbósították a mai „modern” világunk sebességéhez. De akkor azt hittük ennek vége, hőseink „boldogan éltek, míg meg nem haltak".

A történet azonban újra indult. Ráadásul a turbóba is némi porszem kerülhetett, mert olyan lassan startolt el, hogy már azt hittem boxkiállás lesz a vége. (Persze akkor még nem tudtam, hogy egy mai témájú film is kerülhet ilyen helyzetbe: S.O.S Love). Lényeg, hogy kedvenc detektívünk újra nekilendült a problémamegoldásnak. Ezek után gondolom már senki számára nem volt meglepő, hogy az asszisztenciát is (kevés doktorról beszélhetünk így) sikerült meggyőzni, hogy a házasság intézményénél, mégis csak fontosabb a világ megmentése. (Itt ugrott be először a 007-es érzés.) Az események felgyorsulnak, bár a kor technikájának megfelelően csak egy füstölgő mozdony húzta gyorsvonat sebességére. (Igaz a jó öreg James Bond se egy szuperszonikus repülőből ugrott ki először.) Az alkotókat viszont annyira lenyűgözte a sebesség, hogy „kénytelenek” voltak olyan szuperlassításokat alkalmazni a filmben, amik még egy mai sportközvetítésnél is ámulatba ejtik a Tv-nézőket.

A nő az meg mindenütt nő. Másképp gondolkodik, másképp viselkedik, jó-jó az eszközei is mások. Bár ezek az „eszközök” mégsem annyira kerülhettek a szemünk elé, mint amennyire a Bond-lányoknál szokványos. Egy krimiben azért szükségesek más fegyverek is. Sőt, a XIX-XX. század fordulóján sem lehetett volna már konfliktust teremteni a fél világ számára egy brosstűvel. Az igazi fegyverarzenál felkutatására már hőseinknek is ki kellet mozdulni a „ködös Albionból”. Tették ezt sikeresen, sőt ezek a röghöz kötött szigetlakók mindenütt igencsak jól feltalálták magukat.

Bár kétségtelenül vonzódom időnként a „retró”-hoz, sőt bizonyos maradi elemeket is fel lehet fedezni körülöttem, egy dologban biztos vagyok. Annyira nem várom a történet harmadik részét. Az alcím viszont nagyon is találó, még ha elferdítve egy „kicsit” mást is jelent. A film valóban árnyéka önmagának.

Címkék: mozi közélet