Meleg(ek) van(nak)

Nyár van. Itt az ideje, hogy meleg legyen. Volt egy hét kánikula, aztán egy hét enyhülés. De a hét vége felé újabb felmelegedés jött. Így is van ez rendjén. Vagy, ahogy szoktam volt mondani, így is „normális”. De persze nem vagyunk egyformák. Vannak, akiknek még ez is kevés. További melegségre vágynak. Vagyunk ezzel is néhányan. Mielőtt a többes szám első személy félreértésre adna okot, itt ki is szállnék a történetből, hiszen innentől kezdve elég sok elágazás lehetséges. Én pedig inkább a gyökereknél maradnék.

Persze a legtöbb ember azért még mindig a földön jár, ráadásul nyitott szemmel. Így az elágazások miatt nem dughatják a homokba a fejüket. Jaj! A homokkal is vigyázni kell… De nincs is ezzel önmagában semmi baj. Az emberek sokfélék. Sőt hajlamosak arra, hogy ha egy kicsit különlegesek, valamiben mások, kiemelkedőek, akkor megmutassák magukat a világnak. Apropó mások… A másság nem feltétlenül jelent különlegességet, így nem is kell mindenáron megmutatniuk magukat. A jelenség régebben is létezett és nem a globális felmelegedés hozta el a „fénykorát”. Az igaz, hogy régebben az árnyékvilágba száműzték, szemléletváltás viszont megtörtént. Már nem tiltják, sőt egyre több országban törvényesen is létjogosultságot kapnak az ilyen jellegű kapcsolatok. Tehát már nem számít szenzációnak. Pontosabban nem számítana, ha most egyes üzleti körök (a politikai hátteréről nem is beszélve) nem akarnának mégis tőkét kovácsolni belőle. Akkor ezzel az utóbbi mondattal meg is van a megfejtés, arra hogy miért kell évről évre végigmasírozni a világ nagy városainak főutcáin? (Megadva a lehetőségét, hogy még egy jó mozizás kapcsán is gondolhassak rájuk.)

Valakik megint átestek a ló másik oldalára. Ezzel a nagy liberalizációval szabadelvűséggel már-már valamiféle új célt látnak maguk előtt. Azt, hogy a világ forduljon ebbe az irányba teljes erővel. Na, ez ellen már valóban fel kell lépni. Sajnos manapság (mi földi halandók) nem fogjuk megtalálni azt a hiteles forrást, ami a melegség valódi okát (keletkezését, forrását) megmagyarázná. A tudomány ugyan nem vesztette hitelét, csak azok az emberek, akiknek érdekükben áll, hogy ez ne legyen egyértelműen bizonyítható. Sajnos újabb lehetőség kap teret, (ráadásul egyre nagyobbat) hogy az emberek között feszültség legyen. A folyamat pedig öngerjesztő. Ugyanis a helyzet kezelése is egyre többe kerül. De ami a legnagyobb baj, hogy ez nem csak pénzben fejezhető ki. De akinek a pénze ebbe benne van, csak az „üzleti” részét látja.

Én amondó vagyok, hűtsük le magunkat. Igaz, ennek különféle technikái ugyancsak pénzbe kerülnek, amelyek mögött megint csak üzleti körök állnak. Én azért erre mégis szívesebben áldozok.