Pappa Pia - napokkal a bemutató után

Nosztalgiával tér vissza a beszámoló, amely mozis élményeket oszt meg az olvasóval. Látnivalókat írásban. Elsőre ugyan képzavarnak tűnik, de aki korábban is olvasta a hasonszőrű irományokat meg fogja érteni a lényeget. Aki meg most találkozik először vele(m), Még az is lehet, hogy meg fog(ja) szeretni. Hogy az első szó a „nosztalgia” volt a bevezetőben? Igen, ugyanez vezetett a moziba (na meg a „másik felem”) csak akkor azt még nem tudtam.

Annak idején az volt a vezérelv, hogy nem olvastam el az előzetesen (sajtóvetítéseken) megfogalmazott kritikákat. Persze ma már elkerülhetetlen, hogy legalább címszavakba ne fusson bele az ember ebben az elektronizált sajtóvilágban. Sőt, odáig „süllyedtünk”, hogy az sem mindegy, melyik (politikailag túlfűtött) oldalon kerülünk ilyen helyzetbe. (Nesze neked független újságírás!) Milyen hatással volt ez rám? Na, jó kezdjük ezzel! Bármilyen (kommentezhető) cikket olvas el az ember, a témától függetlenül megjelenik a hozzászólásokban a hazai „celebek” végeláthatatlan sora. Orbánozás, Gyurcsányozás, hogy csak a „legjelentősebbeket” említsem. De mielőtt kiesnék a szerepből, ne felejtsük el, hogy most filmről beszélünk. Mindezt az is bizonyítja, hogy az előzetesek – már ami cikkeket illeti – tele voltak a film hazai vajdájával, Vajnájával és az ő Timikéjével, akiknek ráadásul nem kevés szerepük volt ezen mozi létrejöttében.

Az is gyakori, hogy egy filmet úgy próbálnak eladni, (vagy éppen lehúzni) hogy hasonlóságot keresnek egy másik alkotással. „Természetesen” ez is megtörtént, és még az is logikus lépésnek tűnt, hogy a hasonló hangzású „Mamma mia!”-val párosítsák. Hagy súgjak annyit, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. Jaj, bocs egy dolgot majdnem kifelejtettem. Sokat zenélnek, énekelnek benne. De ebből kifolyólag kereshettek volna párhuzamot a gyermekek körében oly népszerű „Énekelj” című rajzfilmmel, vagy a 70-es, 80-as években arató ABBA-val. De ha már mindenképpen kötelező a filmes vonal, akkor tessenek a „Hair”-re gondolni. (Vagy ahogy Kőhalmi Zoli mondaná: Hajzat) Egyes jeleneteket, vagy néhány dal szerkezetét, előadásmódját látva még jogos is lehet az összevetés.

Tovább folytatva ezt a zajos-dalos vonalat, elkerülhetetlen, hogy ezt egy kicsit kidomborítsam. (Ha már a mellek ily módon való kiemelése is szerepet játszott, mint ezt a mai magyar filmeknél megszokhattuk.) Nem csodálkozom, hogy a kor fiatal kritikusainak kevésbé tetszett. Hiszen olyan nóták szólaltak meg, amelyekkel lassan nagypapa korú társaim találkozhattak hamvas lánykorukban. Na, nekünk aztán végig dobogott a lábunk, még akkor is, ha ezeket „kissé” modern környezetbe sikerült helyezni. Kíváncsi leszek, hogy a 2000-esévek tüc-tüc zenéit ki tudja majd visszaidézni 30-40 év múlva! Vajna-papa már biztosan nem, már csak a koránál fogva sem. (Ennek ellenére kívánok neki hosszú boldog életet!) De szerintem az Ő Timikéje sem, mert nem hinném, hogy ez az ő világa. Az unokáik (már ha lesznek) meg majd eldöntik, hogy mire lesznek fogékonyak.

Maga a cselekmény? Na, jó, egy pár szóban. Hagy lássák, hogy én is haladok a korral, így is tettem már némi kitérőt a korábbi vonaltól. Értékek és érzések kapcsolata. Megélhetés és ennek ellehetetlenítése. Célok, remények, kitartás és feladás. Vagy mégsem? Ez olyan sablonos ugye? Na ezért nem fordítottam korábbiakban sem akkora figyelmet (a poén lelövésére). Hiszen minden film ettől egy kicsit sablonos, vagy éppen más. Ezt minden ember másképp éli meg. Pl. hogy aznap, vagy éppen előző este milyen hatások érték. Tehát: továbbra is óvatosan a kritikákkal!

Kedves pap(p)pák, fogják meg a mam(m)ák kezét és irány a mozi! Menjetek, az úton, menjetek tovább, és időnként nézzetek vissza… nyugodtan. Ha nem értettétek meg az írást, akkor meg főleg, akár úgyis, hogy megnézitek a filmet legalább egyszer! Ha még így sem, akkor még egyszer.

Címkék: mozi közélet