Régen mutattam már meg az arcomat. Utoljára 2014-ben. Jó-jó, tudom, akik naponta látják, már akár elegük is lehet belőlem. Talán azért, mert nem is tudják, hogy van másik is. Egyesek – úgy látatlanban – azt gondolhatják, hogy akkor ez a kétszínűségnek egyfajta megjelenési formája. Én hagy fogalmazzak úgy, – már csak a saját védelmemben is – hogy sokoldalúság. Bármelyik megközelítés ugrik most be, bátran odatartom a másik felét … Már csak azért is, mert bármi mást csinálok a civil életben, azt is vállalom, hiszen belőlem fakad. Jelen estben talán úgy szerencsésebb fogalmazni, hogy ez is belőlem jött ki. Még akkor is, ha nem foglalkozom tudatosan a politikával. Azért én is ebben a világban élek, így óhatatlan, hogy ne lenne rám hatással.

A civilség manapság egy kissé „átértelmeződött”. Évtizedekkel ezelőtt elsősorban az egyenruhás testületektől való távolságtartást (hamvas „lánykorunkban” a sorkatonaságtól való megszabadulást) jelentette. A későbbiekben a szó értelme kiteljesedett, és összefüggésbe hoztuk már szinte bármilyen közösséggel, ha éppen az attól való távolmaradásunkat vagy legalábbis kívülállóságunkat akartuk szimbolizálni. A kifejezés manapság szinte szitokszóvá vált. Igen, mindenki számára. Azoknál is, akik a politikai szerepvállalásuk során a hatalmi érdekektől szeretnének távol maradni, illetve azoknál is, akik az ellenzéktől való függetlenségüket akarják „szemléltetni”. Olyan ez, mint amikor lehülyézik a másikat. A szó azonos, csak az a kérdés, hogy ki melyik oldalon áll, vagy éppen kit képvisel.

Az idei ARC – kiállítás (is) éppen erről szól. De itt legalább mindenki elmondhatja, (leírhatja, lerajzolhatja) hogy mi zajlik a fejében vagy a lelkében. Bár ez a „-hatja” dolog, mintha egy kicsit megkérdőjeleződni látszódna. Idén ugyanis felerősödött azoknak a tábora, akik nem merik névvel vállalni az alkotásaikat. Ettől függetlenül megéri egy sétát tenni az 56-osok terén.

Az én képeim idén sem láthatók a téren, de „Kérem, tanár úr, én készültem...” .. és ha már „megdolgoztam” vele, megmutatom, mire jutottam. Az első kép címe: Úton – útfélÉN. A második kép a „Nem lennék játéka…” címet kapta.