Nem könnyű egy ilyen töketlen helyzetben valami másra gondolni, hiszen elsőre mindenkinek a klasszikus Woody Allen film jut az eszébe fejébe: „Fogd a pénzt és fuss!” Itt hangzik el ugyanis a kultikus mondat: „Csak semmi cicó, nálam van a slukker!”

Pedig a helyzet korántsem vicces, különösen azoknak a szemében (lelkében) akik már átéltek hasonló szitut. A minap történtek ismét rávilágítanak egyfajta helyzetre, de természetesen a reflektorfény sokféle árnyékot vet. Azt még nem tudjuk, hogy hogy ez melyik irányba ad majd lökést a változtatásra. Egyelőre azt látjuk, hogy minden „valamire való” bulvársajtó igyekszik tőkét kovácsolni belőle.

Zanzásítva a történet: Egy pécsi pénzintézetbe betért egy sántikáló „idős” (bakker, csak pár évvel „öregebb” nálam) ember. Egy papírdarabot tett le a pénztáros elé, melyen arról adott tájékoztatást, hogy fegyver van nála, és némi készpénzre lenne szüksége.

Mindannyian láttunk már bankrablásos történetet, többféle feldolgozásban. Dráma, vígjáték, romantika és tragédia. Ezek nem is hasonlíthatók ezek egymáshoz, vagy ahogy mondani szoktam: minden példa rossz. De könyörgöm, a XXI. században vagyunk! Embereket küldünk a Holdra! – hogy egy másik klasszikust idézzek. Az is tényszerű, még ha közhelyes is, hogy nem lehet mindenkit minden helyzetre felkészíteni, de azért úgy gondolom, vannak alapok, amivel egyes munkahelyeken tisztában kell lenni. Egy pénzintézetben – bármennyire is furcsa – pénzzel, kézpénzzel (is) dolgoznak. Ez mindenkinek megmozgatja a fantáziáját. Ott dolgozónak, biztonsági őrnek, ügyfélnek, és „természetesen” a bankrablóknak is. Mint ahogy az előbbiek, úgy az utóbbiak sem egyformák. De azért úgy gondolom, hogy néhány helyzetre felkészítik az ott alkalmazásban állókat. (Az ügyfeleknek mégsem tehetnek ki egy tájékoztató öles betűkkel, hogy mi a teendő bankrablás esetén.)

Ma már azt is tudjuk, (megint csak a XXI. századot kell emlegetnem) hogy ha egy nagy csinnadrattával összekötött jelzést generálunk, annál nagyobb pánikot nem lehet kelteni! De egy ilyen helyzetben – már ha hinni lehet az egyszerű leírásnak – sokkal csendesebb megoldás is eredményre vezethet. Pl.: a pánikgombot megnyomva, (nem látványosan, lábbal, vagy kézzel a kasszafiókban, ahova egyébként is be kell nyúlni) ne ébredjen fel még a két utcával arrább, az éjszakai műszakból megfáradtam hazatérő melós is. Csak a bank előtt kényelmesen cigarettázó (nem az adott helyzetről beszélek, csak filmen láttam) biztonsági őr zsebébe érkezzen egy rezgő üzenet a „problémás” ablak számával. Neki csak óvatosan hátra kell pillantani, és felmérni a helyzetet. Még csak földbe sem kell döngölni a feltételezett elkövetőt úgy, hogy a márványlépcső adja meg a végső lökést. Elég (lenne) mellésétálni, és diszkréten felhívni a figyelmet, hogy nála valóban van az élet kioltására alkalmas szerkezet. Ezután az „urat” bezárni egy helyiségbe a hivatalos szervek megérkezéséig.

Tudom, hogy a pénzintézetek is költséghatékonyan kell, hogy működjenek. A náluk felhalmozott pénzkötegeket nem lehet a bankrablók megfékezésére szerződtetett személyzet motiválására használni. Az is világos, hogy egy több évtizeden keresztül működő céget sem naponta-hetente rabolnak ki, („tisztelet” a kivételnek) így tényleg csak pénzkidobás a „fogdmegek” alkalmazása. Egy móri helyzetet nem is lehet „hétköznapi” módszerekkel megakadályozni. De egy „valamire” való bank „valamire” való biztonsági személyzetétől legyen már elvárható, hogy megoldjon egy 1-1-es konfliktust.

Jó, értem én. Ha minden rendben menne, nem készülhetnének ilyen filmek, mint az egyik kedvencem: Konyec – Az utolsó csekk a pohárban. (Igen, Schell Judit is!)

Képek: Fogd a pénzt és fuss, Schell Judittal: Konyec – Az utolsó csekk a pohárban