A sajtószabadságot sokan összetévesztik azzal, hogy a sajtóban mindent szabad. Egyre inkább „elfogadott” nézet ez, különösen Május 3-án, a sajtószabadság világnapján.

Remélem, többeknek inkább az anyák napja a fontosabb!

A blog-felületeken különösen érzékeny ez a téma, hiszen ezen portálok (sajnos) már egyértelműen a ló másik oldalát képviselik. Ezért gyorsan tisztázzunk 1-2 dolgot. Sajtótermékek e a blogok? Ez a megfogalmazás elég nehezen vált elfogadhatóvá. Ha nem is önállóan, de kétségtelenül a sajtótermékek részei, szerintem merjük kitenni az egyenlőségjelet!

Talán az sem mellékes, hogy akkor újságírók e a blogok írói, szerkesztői. Ha már az előbb is voltam olyan bátor, és állást foglaltam, akkor most is megteszem. Bár vannak köztü(n)k újságírók is, akik ebben a műfajban megnyilvánulnak, ebben a szerepkörben nem. Illik azt is hozzátenni, hogy ez egy véleménynyilvánító fórum, és ez az én véleményem.

Elég nagy kanyarral ugyan, de megérkeztünk a címhez. A sajtószabadság azonos e a véleménynyilvánítás szabadságával? Két teljesen külön fogalomról beszélünk, de a mai „modern” értelmezésben gyakran házasítják, és nem is véletlenek az „áthallások”. Ha ugyanis engedélyezik egy adott sajtótermék megjelenését, akkor automatikusan az abban foglaltak is „elfogadottá” válnak. Na, a kutyus valahol ennek „bűvkörében” van elhantolva.

Hogy tovább bonyolítsuk a helyzetet, ezt még meg „kellett” toldani valamivel. Bármilyen sajtóterméket meg lehet ugyanis jelentetni (ezzel máris lehetővé válik a sajtószabadság). De az adott terméket „el lehet lehetetleníteni.” (Melyik újságíró vetne „papírra” egy ilyen „paradoxont” ellentmondást, ráadásul így megfogalmazva?) Sőt az ilyen irányú törekvés sem biztos, hogy nyilvánvaló módon megkárosítása a „másik” oldalnak. Elég az, ha a „kedvezményezett” felület aránytalanul nagyobb támogatottságot kap. (Ma már ennek nyíltsága sem jelent különösebb problémát.) De „lehet” élni a felvásárlással, folyamatos sajtóperekkel, gyalázkodással, meg nyilván olyan sajátos eszközökkel, ami el sem jut a kisemberhez. Éppen azokhoz nem, akiknek ez az egész „sajtócirkusz” szólna. Nyilván nem a cirkuszi része, csak az a baj, hogy ezután az olvasónak dönteni kellene, hogy kinek, és mit higgyen el.

Csak a tisztázás végett: nyilván egy ilyen írás arra enged következtetni, (főleg azok oldaláról, akik a jelenlegi rendszer bírálatát olvassák ki belőle) hogy nem feltétlenül szimpatizálok a jelenlegi „elöljárókkal”. Ez igaz, de ez nem feltétlenül jelenti, hogy kedvelném bármely másik „brigádot”. (Mert ez is igaz, csak ezek a gondolatok most mutatkoznak meg nyilvánosan.) Abban sem hiszek, – pontosabban nem látok benne igazságtartamot – hogy egymásra mutogatnak, „hogy bezzeg a Te idődben…” Az ugyanis nem vigasztal, hogy minden rendszer rá tud még licitálni az előzőre.

Köszönöm, a figyelmet, örülök, hogy leírhattam mindezt szabadon! (Hogy mennyire, az majd kiderül, hogy milyen felülete(ke)n és mekkora olvasottsággal.)

Kép: az előadó elferdítése – szó szerint!

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával.