„Hat, hasad a pad”

Még hogy uborkaszezon… Ugyan! – ebben a banánérlelő melegben? Az utóbbi napokban még az is megtalálhatta a betevő falatját a színes hírekben, aki csak meglehetősen szürkének és unalmasnak látja a világot.

Tudom-tudom, egy fejezet véget ért a ferencvárosi pad történetében. Szinte már napi mondókává vált. Az átváltozásról (melynek folyamban még Franz Kafka is elveszne) nem nagyon tudnék újat mondani, hiszen vagy a cikkekben, vagy a kommentekben már mindent olvashattak. Lényeg, hogy „máma már nem hasad tovább”. Éééééés mivel József Attila sem ebben az összefüggésben értelmezte a kettéválás fogalmát, az irodalom órát be is fejezem. Bár, ha ebbe az irányba megyünk, – ami a tanárok helyzetét illeti – még én is lehetek pedagógus.

pad.jpg

A bő egy hét alatt sokféle összefüggésben került terítékre az ügy, de engem még egy dolog foglalkoztat. A többféle értelmezést és megközelítést kiváltó pad-história „aktivistái” között volt e valamiféle fizikai kapcsolat? Élő szóváltás, fizikai kontaktus vagy valami ilyesmire gondolok. Nem-nem, szó sincs arról, hogy emiatt szurkolnék. Csak arra gondoltam, hogy ha valaki „elkövet” egy ilyen tettet, akkor csak érdekli a cselekménye sorsa. Kémeket „küld”, on-line figyel, vagy netán ő maga is visszatér a helyszínre. Ilyenkor pedig óhatatlan lenne a találkozás a „másként” gondolkodók között. Azt is tudom, hogy mai „modern” világunk nem erről szól, (sajnos) de akár meg is beszélhették volna a véleménykülönbségeket.

Legyen pl. egy ideig ilyen, egy ideig olyan. (Mondjuk az egy napos időtartamot egy kicsit rövidnek éreztem.) De lehetett volna ennek egy „párja” egy másik tárgy. Akár egy szemetes vagy egy fa, ha nincs más hasonszőrű „alkotás” a közelben. Mert valljuk be ez a történet egy párbeszéd volt, amelyben a megvalósítók tulajdonképpen véleményt cseréltek. Már-már majdnem párbeszédet folytattak. Csak egy lépés hiányzott, hogy valóban emberi arcot adjanak a történetnek. Igazából élő „csetelés” folyt, valós térben, speciális „billentyűzettel”. Kíváncsi lennék, hogy mi volt az elszállítás valódi oka. Esetleg félt valaki, hogy az ellentáborok fizikai találkozása nem kívánt konfliktusokat hozott volna létre?

„Szorosan kapcsolódó téma”. Megbüntették az egyik könyvkiadót, mert nem volt lefóliázva az egyik „forró” témájú könyv. Csodálkoznak rajta – ebben a melegben? De ennek is meg volt az oka! Elvitték a „burkoló”-anyagot a padhoz. Az mégiscsak nagyobb felület. Most kezdem megérteni a termelőket miért fóliázzák le a veteményeseket. Háááát hogy meleg legyen! Húúúú, nekem már tényleg kánikula van…

Nagyon kíváncsi leszek a helyzetből adódó – esetleges – folytatásokra. Ha valaki talál egy felújításra szoruló tárgyat (pad, buszmegálló, út, épület) és elkezdi renoválni – sőt be is fejezi – ahhoz mit szólnak az illetékesek? Terveznek rá egy végleges megoldást? Megoldanak egy másik hasonszőrű problémát? Ne higgyék, hogy álomvilágban mozgok a felvázolt történettel. Pl. a Kétfarkú Kutyapárt – ami nem mellesleg igen nagy bajban van most – elindított már több hasonló projektet. Igaz elég felemás, de több esetben is negatív végzetű befejezéssel (Megjegyzem nem miattuk.)

Nyugodjanak meg színek kedvelői! Egyrészt ennek a pados sztorinak is lesz még folytatása. Legfeljebb máshol – térben és időben, esetleg tárgyban. A sokszínű világnak pedig nincs vége, hiszen „végre” ismét itt (volt) a Pride!

Kép: Igazi művészi, lírai pad: Pammer Gábor-tól. Egy azóta megszűnt blogról, melynek már csak egy facebook oldal állít emléket.

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával